Napfolt-tisztítást vállalunk!: A Naptevékenységről
Állítólag idén elég nehezen vajúdott a Nap.
Legalábbis, ami a ciklikus napfolt-tevékenyéget illeti. Egyrészt, alig akart megindulni, másrészt legutóbb 1906-ban mértek a mostanihoz hasonlóan gyenge “maximumot”, ami jószerével inkább minimum. De miért van ez, és mik lesznek a következményei?
A naptevékenység szabálytalan és előrejelezhetetlen ingadozásai miatt csak évekkel a maximumot követően, az adatok statisztikai és összehasonlító elemzése után kaphatunk képet arról, hogy a jelenlegi 24. ciklus valóban gyengébb-e az azt megelőzőeknél.
A brit kutatók szerint ennek 25% az esélye.
Matthew Penn, a tucsoni Nemzeti Napfizikai Obszervatórium (USA) kutatója megfigyelte, hogy az elmúlt három ciklus során egyre csökkent a napfoltokban mérhető legerősebb mágneses tér. Márpedig a napfoltokat az erős mágneses tér hozza létre, mert akadályozza a forró plazma feláramlását a Nap mélyéből. Ha a csökkenés az elmúlt ciklusok során megfigyelt ütemben folytatódik, akkor teljesen leállhat a foltképződés.
A most esedékes pólusváltás néhány hónap alatt játszódik le, ennek során valójában csak a Nap mágneses terének dipólus összetevője „áll a feje tetejére”. Ez a változás azonban lassan végiggyűrűzik a Napon, előidézi a más jellegű mágneses erőterekkel összefüggő napfoltok fent leírt változását, sőt a napszél közvetítésével végiggyűrűzik az egész Naprendszeren.
Egyes meteorológusok azt állítják, hogy a mostani, csendes napciklusban gyakrabban alakulnak ki úgynevezett “blokkoló jelenségek”. A kifejezés a nyugat-keleti légáramlásban bekövetkező szokatlan manővereket jelöli, melyek során nagy hidegek és szokatlan jelenségek következnek be Európa időjárásában.
A legutóbbi, úgynevezett Maunder-minimum a XVII. század második felében következett be, amikor 70 éven keresztül egyetlen foltot sem láttak a Napon. Ez az időszak Európában egybeesett az úgynevezett kis jégkorszakkal, ám a kutatók nem tartják valószínűnek újabb kis jégkorszak bekövetkeztét, a globális felmelegedés mérséklődését viszont előidézheti a naptevékenység leállása.
A mai kutatók szerint a kis jégkorszaknak éppen az ellenkezője történhet meg; minél gyengébb a naptevékenység, annál melegebb a Föld.
Joanna Haigh, a londoni Imperial College légkörfizikusa szerint a mostani napciklus ismeretlen okokból másképp alakulhat, mint a korábbiak, ugyanakkor az sem kizárt, hogy valójában a napsugárzás másként befolyásolja a légkör hőmérsékletét és az ózonréteg változásait, mint ahogy korábban gondolták.
A kutatók váratlan eltérésekre bukkantak a modell és a mért adatok között. 2004 és 2007 között az ultraibolya sugárzás négyszer-hatszor kisebb mennyiségben szerepelt a színképben, mint amennyire a modell alapján számítottak. Ezzel szemben a látható fény mennyisége nagyobb volt. Ez azért fontos, mert a látható sugárzás melegíti a Föld felszínét.
Hogy végül kisjégkorszak jön-e, vagy a napfolt-tevékenység szünetelése a globális felmelegedésnek kedvez-e, nos, mint fentebb olvasható volt, még maguk a kutatók sem tudják pontosan.
A Nap meg csak süt, mi pedig izzadunk, vagy fázunk, attól függően, melyik szélességi körön köszönthetjük reggelente a napfényt.
Egy biztos, nélküle, mi sem maradnánk túl sokáig életben.
