Nem minden vizes bolygón lehet élet

Molnár László csillagászt a televízióban kérdezték a földön kívüli élet lehetőségéről, miután a Harward egyetem kutatói bejelentették, hogy a Földhöz hasonló. de annál  2-4-szer nagyobb exobolygókon jelentős mennyiségű víz lehet.

A szakember elmondta, a legtöbb bolygó, amely tartalmaz vizet, túl meleg ahhoz, hogy élni lehessen rajta, de a csillagoktól távolabbiak egy részét sűrűbb óceán alkothatja, és ott élet is lehet.

Ezek a bolygók közel keringenek a csillagukhoz, a bolygók hőmérséklete néhány száz és nulla Celsius-fok között van, de a csillagokhoz legközelebb talált bolygókon akár több ezer fok is lehet.

Nem érdemes lehetséges úticélként ábrándozni ezekről a helyekről, mert a jelenleg ismert vízbolygók néhány száztól több ezer fényévre vannak a Földtől. Jelentőségük leginkább az, hogy az új információk saját Naprendszerünk kialakulásával kapcsolatban bővítik tudásunkat.

Az első olyan exobolygó észlelést 1988-ban publikálta Bruce Campbell, de ezt még csak jóval később sikerült megerősíteni. Az első, a lakható övezetben felfedezett exobolygó a Gliese 581c, mely a tőlünk 20,5 fényévre található Gliese 581 csillag körül kering. Átmérője 50%-kal nagyobb a Földénél, tömege a Föld tömegének ötszöröse. Felszínén valószínűleg 0-40 °C közötti átlaghőmérséklet uralkodik, így elvileg megfelelő környezet lehet az élet számára.  Tejútrendszerünk Naphoz hasonló csillagainak 20-60%-a körül kering Föld típusú kőzetbolygó.

Facebook hozzászólások

You may also like...