Próféta írógéppel

Nagykorú lett, sőt, mára már teljesen fel is nőtt. 30 éves. Itt él közöttünk, ott van a mindennapjainkban, az asztalunkon, a zsebünkben, pedig 1984-ben nem sokan tettek volna arra, hogy a cyberpunk életünk része lesz – kivéve persze William Gibsont.

A noir prófétája – aki biztos ki nem állhatná sem ezt, sem más skatulyát – 30 éve ütötte le az utolsó billentyűt írógépén, fejezte be a munkát Neuromance című könyvén. Állítása szerint sem heuréka-hangulat nem lett rajta úrrá, sem a könyv fogadtatására nem gondolt, csak örült, hogy végre tud könyvet is írni (rövid novellái után). Pedig egy kis elégedettségérzést megérdemelt volna magától, ugyanis digitáls-üveggömbje jól működött. Mi újat adott az író?
Nem, nem az internet térnyerésének víziója, a cyber-végtagok, a szem-implantok vagy a dizájnerdrogok előrevetítése miatt kellett volna, hogy vállon veregesse magát – egy pusztuló világ látképe meg egyenesen közhelyes a hidegháború zenitjén. Az alap már adottak voltak mindegyik technikai vívmányhoz  is 1984-ben, annak ellenére, hogy továbbgondolásuk vitathatatlan érdeme Gibsonnak. A nyomor és a technikai lehetőségek kettősségének látomása már újszerűbb, de ez sem egyedülálló – de az irány jó.

Gibson – egyik – nagysága abban áll, hogy jelenében, mikor a világ egyik fele attól rettegett, hogy a másik megsemmisíti őt, ő előrevetítette az arctalan cégeket, a határokat nem ismerő és telhetetlen ellenséget – megmutatta, hogyan leszünk a jövőben magunk ellenségei.

Isten éltessen cyberpunk?