Régi jövő, új köntösben: Ákos a Dredd-premieren

A sci-fi rajongók körében bizonyára ismert a Danny Cannon rendezte Dredd bíró című film, melynek a rend szolgálatában álló főhősét Sylvester Stallone alakította a rég(ebb)i jövőben, 1995-ben. Dredd figurája már közel negyven éve harcol a bűnözés ellen, az 1970-es években hódító útjára induló brit képregényhőstől egészen napjainkig. Dredd bíró 2012-ben ismét fegyvert fogott, méghozzá 3D-ben!

 

A magyar nézők idén január 10-től ragadhattak szemüveget, hogy széles vásznon élvezhessék a vér- és akciószegénynek egyáltalán nem mondható filmet. A premieren a Galaktika is ott járt – és hadd szögezzem le az egész szerkesztőség nevében, hogy NAGYON örültünk, hogy megtudhattuk, hogy Ákos (igen, az az Ákos!) szereti a science fictiont!

 

Ez a film- és zenekedvelők számára egyaránt különleges alkalom volt, hiszen a fentebb említett Ákos legújabb klipje is bemutatásra került az este folyamán. (A hivatalos klip itt tekinthető meg) A dal hangulatát megidéző videó a tavaly októberben megjelent platinalemezes 2084 című albumon szereplő Régi jövőhöz készült, az egyes sorokkal harmonizáló filmjelenetek pazar összevágása Juhász Viktor munkáját dicséri.

Ennek apropóján a vetítésen részt vett Ákos és két zenésztársa, Lepés Gábor és Bánfalvi Sándor, valamint a vágóként közreműködő Viktor is.

 

A nagy tapssal díjazott „kedvcsináló” levetítése után jöhetett a rend őreinek végigharcolt kilencvenöt perce. Amit láthattunk: rengeteg lövés, vér és halott. A történet egy hatalmas megavárosban játszódik (természetesen a szuperhősök hazájában, Amerikában), majd ügyes megoldással igen gyorsan egyetlen épületre szűkítik a helyszínt – ahol azonban szinte végtelen emeletnyi kihívás várja főhőseinket, Dredd bírót és – a magyar fordításban újonckának becézett – Cassandra Andersont, aki telepataként próbál segíteni a sisakjától egy percig sem megváló férfinak.

A cselekmény viszonylag egyszerűen vázolható: kettő mindenkiért, mindenki kettő ellen. Vagyis ők a megmaradt emberiség békéjéért, egy toronyháznyi bűnöző pedig a halálukért. Dredd és csinos társa egy egész klánnal kerül szembe, amikor egyik tagjukat gyilkossági ügyben kihallgatásra viszik. Az épületet elszigetelik a külvilágtól, a segítségnél már csak az életben-maradási esélyük kevesebb – ráadásként egy elfogott bandataggal kell egyik emeletről a másikra jutniuk. A főgonosz Ma-ma, volt prostituált, aki a toronyház összes bűnözőjét rájuk uszítja. Ő terjeszti azt a – Dredd által megszállottan üldözött – újfajta drogot, amitől az emberi érzékelés egy rövid időre belassul. Ez a pont nyújt tökéletes eszközt ahhoz, hogy kihasználják az 3D adta lehetőségeket és a film igazán látványossá váljon. A lelassított felvételeken már-már művészien fest egy testen áthaladó golyó, a vér fröccsenése vagy épp egy kevésbé drasztikus, de annál gyönyörűbb kép, a vízcseppek gyémántszerű hullása.

 

A spoiler elkerülésének érdekében a befejezést a mozivásznakra hagynám, a kérdés viszont adott: számíthatunk-e megnyugtató végkifejletre a történet alapkontextusát tekintve; tudniillik, hogy él egy helyen rengeteg ember és velük/bennük rengeteg bűn?

Az ítélet: halál. Bíróknak és bűnözőknek egyaránt. A kérdés csak annyi, a filmben kit ér előbb utol. A dalt idézve: „könnyű a megfejtés”.

Baksai Éva

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

1 Response

  1. solymosgyu szerint:

    az origó cikke miatt kihagyom.

Vélemény, hozzászólás?