Sorozat lesz a Csillagközi invázióból

Aktuálissá váltak az évekkel ezelőtt felröppent pletykák: Neal H. Moritz producer rebootot készít a Csillagközi invázióból. Egész estés mozifilm helyett azonban sorozat formájában térnek vissza az óriásbogarak.

Neal H. Moritz ismét egy olyan produkcióhoz nyúl, amelynek eredetijét Paul Verhoeven jegyzi. Moritz csak pár éve fejezte be a Verhoeven-féle Emlékmás feldolgozását, most pedig megerősítette a hírt, miszerint elkészíti a kultikus Csillagközi invázió című sci-fi rebootját is. A várakozásokkal ellentétben azonban a producer ezúttal nem egy egész estét betöltő filmben, hanem sorozatban gondolkodik.

A 90-es évek vége igen érdekes és termékeny időszak volt a sci-fi filmek terén. Hogy csak pár példát említsünk: 1999-ben került a mozikba a Csillagok háborújának első része, a Baljós árnyak, és ugyanebben az évben mutatták be a mára fogalommá vált Mátrixot is. Mielőtt azonban a sci-fi műfaj e nagyágyúi megkezdték volna világhódító útjukat, a műfaj szerelmeseit a Csillagközi invázió osztotta meg.

A Paul Verhoeven rendezésében, 1997-ben bemutatott filmnek vegyes volt a fogadtatása. Voltak, akik egy egyszerű akciómozinak könyvelték el a filmet, mások szerint viszont egy iróniával kevert társadalomkritikákat megfogalmazó alkotást tett le az asztalra a holland rendező, aki a jövő tökéletesnek vélt militarista társadalmát is bemutatta a Csillagközi invázióban. Talán éppen ennek a vegyes fogadtatásnak volt köszönhető, hogy – bár Európában sikeresnek bizonyult a mozi – Amerikában anyagilag megbukott a film. Mindezek ellenére kultikus státuszba emelkedett és két folytatást is megélt, igaz a második és a harmadik rész már csak DVD-n jelent meg.

A Csillagközi invázió egyébként Robert Heinlein egy 1959-ben megjelent regénye alapján készült. Ennek a történetnek a főszereplője egy Juan Johnny Rico nevű fiatalember, aki a jövő katonaságában az óriásrovarok elleni háború során végrehajtott hőstetteinek köszönhetően újoncból fokozatosan tisztté lép elő. A társadalomkritika már ebben a könyvben megjelenik, a szerző ugyanis a főhős segítségével a többi között a választójogról, a polgári erényekről és a halálbüntetésről értekezik és képvisel vitatható álláspontot.

Facebook hozzászólások

Fox-y

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás." EP

You may also like...

3 hozzászólás

  1. Ádám szerint:

    A film és a könyv legfeljebb távoli rokoni kapcsolatban áll egymással. A könyv sokkal inkább az említett társadalmi témákat boncolgatja és az életet egy modern és futurisztikus hadseregben, és az ezzel járó élethelyzeteket. Ha erre koncentrál rá a sorozat és megfelelően elő is tudják adni, egy kitűnő új sorozatot köszönthetnénk benne. 🙂

  2. Gábor szerint:

    Tartok tőle hogy nem lesz akkora szerencsénk, nagyon imádtam a könyvet…

  3. sevil szerint:

    Film nagy kedvenc volt. Így a sorozat is kap egy esélyt.

Vélemény, hozzászólás?