Szupermágnesek az ürben: a magnetárok

A kozmosz tele van furcsa, bizarr és lenyűgöző dolgokkal. Vannak gigászi fekete lyukak, meghökkentő kvazárok, akkora csillagok, amikhez képest a teljes Naprendszer is picinek hat, és akkor ott vannak a magnetárok, amik az univerzum szarkáiként az összes elérhető fémet összeszedik… ugyanis ők a világegyetem legnagyobb és legerősebb mágnesei.

A magnetárok a fekete lyukak után a legűrűbb objektumok az univerzumban. Nem sokat tudunk róluk, jelenleg úgy hisszük, szupernova-robbanásból hátramaradó ultrasűrű neutroncsillagokról van szó. Ráadásul nem akármilyenekről: a forgása, a hőmérséklete és a mágneses mezeje is olyan paraméterekkel rendelkezik, hogy forgási energiáját és hőkibocsátását egy roppant erős mágneses mezővé konvertálja. Az elmélet szerint a dinamo-mechanizmus áll a jelenség hátterében.

Bár kialakulásukban a magnetárok emlékeztetnek a neutroncsillagokéra, van néhány olyan sajátosságuk, ami igencsak különbözővé teszi őket. Például a magnetárok jóval lassabban forognak a neutroncsillagoknál: másodpercenként több fordulat helyett mindössze 8-10 másodpercenként egyszer perdülnek körbe. Emellett a magnetár stabilan röntgen-sugárzást bocsát ki, olyan erővel, amire egy neutroncsillag nem lenne képes. A mágneses mezeje pedig 1000 billiószor (azaz 1015-szer) erősebb a Földénél, a felszíni hőmérséklete pedig kacagva eléri a 10000000°C-t is.

Azonban a magnetár nem tart örökké, sőt! Ez a rendkívül erős és összetett mágneses mező, ami körülveszi, kb. 10000 év alatt szétfoszlik – ez az időtartam csillagászati léptékekben számolva csak egy szempillantás. A mágneses mező szétesésével a mágneses erő szabálytalanná, hullámzóvá válik – és annyira erőssé, hogy még a csillag felszínét is eltorzítja, ami csillagrengésekhez vezet. Ezeknek a során az univerzum legerősebb gammakitöréseire kerül sor, melyek túlragyogják az ég csillagait és galaxisait. Ha tőlünk kb. 10 fényévre lenne egy magnetár, és eltalálna minket egy ilyen alig pár tizedmásodpercig tartó sugárral, azonnal elfújná az ózonréteget (sőt, valószínűleg a légkör jó részét is) és egyszerűen megsütné a bolygót.

Ha a Naprendszerben, bolygónkhoz viszonylag közel elhelyezkedne egy magnetár, akkor folyton a tanúi lennénk, ahogy zsebünkből előráncigálja a kulcsokat és tollakat, melyek egyre gyorsulva távoznának a bolygóról, ráadásul a bankkártyánkon levő adatok őrült fluktuációban volnának folyamatosan. Mondjuk, hazudtunk: nem lennénk ennek a tanúi – nem élnénk túl, mert a vérünkben levő vasatomokat előbb cibálná ki belőlünk, testünk atomjait pedig a mágneses terének megfelelően átmozgatná-elforgatná, ami szintén nem egészséges. Azaz, sajnos, előbb ölne meg minket, mint hogy élvezhetnénk mókás hatásait.

Vigasztaló gondolat, hogy legalább elég ritka objektumról van szó: eddig összesen 16 példányt sikerült megfigyelni a Chandra röntgenteleszkóppal. Mindössze 10-ből 1 szupernova hagy hátra magnetárt maga után, úgyhogy lehet nyugodtan aludni, se a tollainkat nem fogja ellopkodni, se pusztító gamma sugaraival nem küld fejlövést Gaia anyusnak a közeljövőben egy sem.

fromquarkstoquazars nyomán