Timeline-surfing 4, avagy az átjárók nyomában

Cikksorozatunk negyedik részében  folytatjuk kalandos időutazásunkat az űroperák világában.
Deep Space Nine sorozatban is szép számmal előfordul, hogy az idő és a valóság néha kibillen a medréből. A sorozat sok szempontból szakít a Roddenberry-hagyományokkal, ám mégis, sok trekkernek ez a kedvenc sorozata, talán mert a karakterek ebben a legösszetettebbek, személyiségfejlődésük kidolgozottabb, mint bármelyik másik franchiseban, kapcsolatrendszereik pedig elemi részét alkotják a cselekménynek, nem csupán adalékként szolgálnak. A Csillagflotta renoméja több helyen is megkopik, sőt bepiszkolódik, elég, ha csak arra gondolunk, hogyan ugratta bele Ben Sisko a Flotta jóváhagyásával és Garak közreműködésével a romulánokat a Dominium elleni háborúba. Ha a Harmincegyes szekciónak az Alapítók teljes kiirtására való törekvését vesszük szemügyre; különös tekintettel arra, hogy amint kipattant a dolog, a Föderáció  hallgatólagos beleegyezése sem volt éppen etikus.
Ugyebár, háború idején, hallgat a törvény.
A főszál cselekménye mellett megvillanó ötletorgia szinte kimeríthetetlen, és a Voyagerrel ellentétben, itt nem ugyanabba a két-három szálba kapaszkodik az időugrós sztorizgatás. A temporális örvények mellett az alternatív valóság és a tudatsíkok közti szörfölés is kellemesen szürreális hangulatot teremt, elgondolkoztatóan boncolgatva a tudat és a psziché, a technológia, és a tudomány határait.

A harmadik évad Part tense című kétrészesében Sisko, Dax, és Bashir kerül véletlenül a huszonegyedik századba, ott is a jövőt pozítívan befolyásoló esemény, a Bell-felkelés kellős közepébe. Ugyanebben az évadban a Visionary című részben O’Brien főnök sugárterhelés mellékhatásaként hallucinálni kezd, de kiderül, hogy “látomásai” apró információk a jövőről.

A negyedik évad The Visitor című részében különös történet tanúi lehetünk, melynek középpontjában igazán nem is időutazás, inkább dimenzióhasadás áll, azonban ebből a dimenzióból Sisko rendről-rendre előkerül, csak éppen nem a saját tér-idejébe, hanem a fia, Jake jövőjének egy-egy pontjára.
Ennek az évadnak az egyik legmulatságosabb epizódja is az időutazás tematikájához köthető.
A Little green Men-ben Quark, Rom, és Nog 1947-ben landolnak a Földön, hol máshol, mint Roswellben, ahol persze az amerikaiak azonnal vallatni kezdik őket. Az agyas ferengik hamar rájönnek, hogy megalapozhatják jövőjüket, és igyekeznek a maguk hasznára hajtani az események fonalát, ám váratlanul fény derül egy potyautas jelenlétére is, aki nem más, mint a hajó rakterében elhelyezett csempészárura hajtó alakváltó, Odo.

Az Accession című részben egy viharvert bajori napvitorlás lép ki a féregjáratból, fedélzetén egy kétszáz évvel korábban élt bajori költővel, aki úgy véli, hogy a régi bajori írások értelmében ő a Küldött. Sisko, akit mindig is zavart ez a ‘vallási jelkép’-szerep, a legnagyobb örömmel mond le erről a kétes értékű megtiszteltetésről. Ám mikor Akorem, az új Küldött, a ‘Próféták parancsára’ és persze Kai Winn teljes támogatását élvezve megpróbálja visszaállítani Bajor régi kasztrendszerét, és ezzel nem csak teljes káoszt okoz a bolygón, hanem Bajor Föderációs felvételét is veszélybe sodorja, Sisko úgy dönt, ideje megkérdezni a Prófétákat arról, hogy ők kettejük közül kit szántak valójában Küldöttnek.

Az ötödik évad Trials and Tribble-ations  című epizódja igazi trekkereknek való csemege, hiszen a modern technikának köszönhetően az eredeti széria szereplői is felbukkannak benne, méghozzá nem is akárhogy.
Lássuk, mi is történik.
Sisko igen kellemetlen vendégeket kap: az Időrendészeti Osztály két ügynökét, akik egy különös ügyben folytatnak vizsgálatot. Történt ugyanis, hogy miközben a Defiant-al az Idő Hordozóját, valamint egy, a Klingon-Kardassziai háború során ott rekedt földi férfit szállították haza Bajorra Kardassziáról, az utasuk működésbe hozva az Idő Hordozóját, visszajuttatta a hajót abba az időbe, mikor a Föderáció még gyerekcipőben járt, a klingonok voltak a Csillagflotta legádázabb ellenségei, és a flotta legismertebb kapitánya egy bizonyos James T. Kirk volt. A fedélzetre vett férfi célja is ő, ugyanis kiderül, hogy az illető egy egykori klingon kém, akit Kirk buktatott le, és ezzel derékba törte a pályafutását. Az egykori kém most visszautazva az időben megpróbál merényletet elkövetni Kirk ellen, hogy ezáltal rendbe hozhassa saját sorsát, a Defiant legénységének pedig meg kell ezt akadályoznia. Ám a huszonnegyedik század Csillagflottájának viszonyaihoz szokott tiszteknek nem kevés odafigyelésébe és erőfeszítésébe kerül, hogy saját maguk felfedése nélkül megakadályozzák a történelem megváltoztatását.

A Things Past című részben, a komp, amivel Sisko, Dax, Odo és Garak egy konferenciáról hazafelé tartanak, az állomás közelébe érve nem válaszol a hívásra. Hamarosan kiderül, hogy utasai kómaszerű állapotban vannak, az okra Dr. Bashir nem tud fényt deríteni. Pedig Sisko és társai számára úgy tűnik, nagyon is ébren vannak, ráadásul nem is akárhol: Terok Nor-on, hét évvel a kardassziai megszállás vége előtt. Odo szinte kezdettől fogva idegesnek tűnik, és Garaknak, vagy főleg a birtokában levő titkos kardassziai kódoknak köszönhetően hamarosan kiderül, miért: azokat a bajoriakat, akiknek a személyiségét felvették, hamarosan halálra ítélik, és kivégzik majd egy, Gul Dukat ellen elkövetett merénylet miatt. Azonban valami mégsem stimmel teljesen: ebben az időben már Odonak kellene az állomás biztonsági főnökének lennie, az egykori alakváltó pedig igyekszik kitérni az eseményekre vonatkozó kérdések elől.

(Érdekesség, hogy a DS9 kompjai, azaz runabout-jai, egytől egyig nagy folyók neveit viselik, pl. Mekong, Jangce-kiang, Rio Grande, Gangesz stb… a hajóosztályt magát pedig a Danube, azaz Duna névre keresztelték a filmkészítők)

A Children of Time című epizódban Odo-t ismerhetjük meg már-már emberi oldaláról, illetve bepillanthatunk egy lehetséges jövőbe, megismerkedhetünk sorozatbeli kedvenceink leszármazottjaival.
A Gamma Kvadránsból hazatérő Defiant Dax kérésre kis kitérőt tesz, hogy megvizsgálhassanak egy bolygót, amit különös energia-burok vesz körül. A vizsgálódás azonban rosszul sül el, a Defiant a burkon való áthaladás közben károkat szenved, melyek kijavítása időt vesz igénybe, Kira őrnagyot pedig olyan idegrendszeri károsodás éri, ami megfelelő kezelés nélkül a halálát fogja okozni. A legénység nagy meglepetésére a bolygóról hívás fut be, és a felszínre látogató felderítőosztag döbbenetes dologról értesül: a bolygót a Defiant legénységének leszármazottjai népesítik be, a hajó ugyanis egy időanomália következtében hamarosan kétszáz évnyire lökődik vissza a múltba, és lezuhan a bolygón. A legénység választás előtt áll: vagy megkísérlik elkerülni az anomáliát, hogy hazajussanak, és megmenthessék Kira életét, ám ezzel a bolygó mintegy nyolcezer lakója megszűnik létezni; vagy itt maradnak, hogy bekövetkezhessen a baleset, ám az Kira halálát, és a saját sorsuk drasztikus megváltozását jelenti. A végső döntést Sisko hozza, a kapitány a hazatérés mellett határoz. Ám ahogy ő és a legénység látja az utolsó napjukat is szorgos munkával töltő telepeseket, sőt, ők maguk is csatlakoznak hozzájuk, végül egyhangúan úgy döntenek, mégis hagyják bekövetkezni a balesetet. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, ugyanis az automata vezérlésre állított Defiant végül mégsem találkozik az időanomáliával, mert a bolygóról korábban fellátogatott Odo átprogramozta, azért, hogy adhasson egy esélyt jelenkori énjének arra, hogy végre beteljesedhessen a Kira iránt érzett szerelme.

A hatodik évadhoz érkeztünk, és ahhoz az epizódhoz, mely a DS9 sorozatban előforduló megmagyarázhatatlan események egyikéről számol be. Az általam felállított csoportosítás szerint, szigorúan véve, nem is időutazás történik, csupán bepillantás a múltba. Az érzékelés-tudat-valóság összefüggéseit boncolgató, erős társadalomkritikai töltettel bíró rész Gene Roddenberry és az eredeti Star Trek-sorozat filozófiájától áthatva mutatja meg a múltat, és a “jelent”. Különlegessége az epizódnak, hogy kedvenceinket maszk nélkül láthatjuk.

A Far Beyond the Stars Benny Russell-e színes bőrű science-fiction író a huszadik század közepén, a tudományos-fantasztikus irodalom aranykorában. Ebben az időszakban számos sci-fi magazin versengett a huszadik század egyik legjellemzőbb irodalmi irányzatának csak épp kialakulni kezdő olvasótáboráért. Az amerikai társadalom ekkortájt még egyáltalán nem tekintette egyenlőnek a feketéket, sem pedig a nőket. Benny ír egy történetet, egy szebb, dicsőbb jövőről, ahol egy Deep Space Nine nevű űrállomás kapitánya egy Ben Sisko nevű fekete férfi. A kiadó azonban, amelynek Benny dolgozik, érthető okokból nem lelkesedik kimondottan a történetért. Russell írótársai azonban a segítségére sietnek, és az általuk javasolt módosítás, amely szerint a történet valójában nem más, mint egy szegény sorsú fekete férfi álma egy szebb jövőről, úgy tűnik, végül zöld utat kap, és a magazin következő számában megjelenhet. Russellt valamivel később néhány fehér rendőr csúnyán összeveri, és még fel sem épült teljesen, mikor újabb csapás éri: a kiadó tulajdonosa az utolsó pillanatban bezúzatta a magazinnak az általa írt történetet tartalmazó, kiadás előtt álló számát, sőt, ez nem elég, még ki is rúgják. Benny teljesen összeroppan, ám álma tovább él, és az állomás gyengélkedőjén magához térő Sisko kapitánynak, aki álmában egy Benny Russell nevű fekete író volt, komoly kétségei támadnak azt illetően, hogy mi is a valóság, sőt, hogy létezik-e valóság, mint olyan, egyáltalán.

Kira őrnagy a Wrongs Darker Than Death or Night epizódban szembesül a múlttal, és kénytelen átértékelni az édesanyjáról alkotott eszményképét. Halott anyja születésnapján, mint később kiderül, nem véletlenül, Dukat kapcsolatba lép Kirával, és elmondja neki, hogy ő, és az őrnagy anyja, Meru, annak idején szeretők voltak. Kira először elutasítja a dolgot, ám a gyötrő kétely miatt úgy dönt, utánajár az ügynek. Az Idő Hordozójának segítségével visszatér a múltba, az állítólagos események színhelyére. Szinte azonnal megtalálja Merut, akit vele együtt elvisznek a kardassziaiak, hogy úgymond ‘hölgytársaságot’ biztosítsanak a Terok Nor-ra érkező új kardassziai kontingensnek. Az elhurcolt nőknek megígérik, hogy hátramaradt családjaikra gondot fognak viselni, ám Kira épp elég ígéretet kapott már kardassziaiaktól, hogy tudja, mennyire lehet komolyan venni őket. Éppen ezért még nagyobb a megdöbbenése, mikor azt látja, hogy Meru, aki felkeltette Dukat érdeklődését, nem próbálja elutasítani a kardassziai helytartó közeledését, és hamarosan Dukat lakosztályába költözik. Kira, az események miatt teljesen kiábrándulva, és anyját meggyűlölve, kapcsolatba lép a Terok Nor-on működő ellenálló sejttel, és segít robbantásos merényletet elkövetni Dukat ellen. Mikor azonban az álcázott bombával felszerelkezve, azzal az ürüggyel, hogy ‘barátnőjét’, azaz Merut szeretné meglátogatni, belépést nyer Dukat lakosztályába, az anyja Dukatnak köszönhetően épp üzenetet kap a családjától, amiből kiderül, mindannyian jól vannak, és nagyra értékelik az áldozatot, amit az anyjuk értük hoz. Kira ezt látva az utolsó pillanatban figyelmezteti Dukatot és Merut, megmentve mindkettejük életét, ám ezzel kénytelen elfogadni, hogy mindeddig hamis kép élt benne az anyjáról.

A Time’s Orphan című részben az O’Brien család azzal ünnepli Keiko és a gyerekek visszatértét az állomásra, hogy kirándulni mennek egy közeli, földszerű bolygóra. Az idill azonban hamarosan rémálomba fordul, mikor Molly betéved egy barlangba, és apja szeme láttára eltűnik valamiféle átjáróban. A hamarosan megkezdődő vizsgálatok kiderítik, hogy az átjáró egy azóta eltűnt civilizáció által hátrahagyott időkapu, ami háromszáz évre vitte vissza a múltba Mollyt. O’Briennek és csapatának sikerül újra működésbe hozni a kaput, és egy transzporterrel megpróbálják visszahozni Mollyt. Részben sikerrel is járnak, csak az idővel tévedtek, a nyolc éves helyett ugyanis egy tizennyolc éves Molly tér vissza, aki az egyedül eltöltött tíz év alatt teljesen elvadult. Az O’Brienek visszaviszik az állomásra, remélve, sikerülhet újra beilleszkednie a civilizációba, de a kezdeti sikerek után egyre inkább úgy tűnik, ez nem lehetséges. Mikor aztán Molly megtámadja a bár egyik vendégét, és az vádat emeltet ellene, Siskonak nem marad más választása, mint börtönbe záratni, míg tovább nem szállítják egy speciális intézetbe. Miles és Keiko azonban úgy döntenek, ennél az is jobb, ha visszajuttatják a beilleszkedni képtelen Mollyt oda, ahol eddigi életét élte. Miles ezért kiszabadítja lányát a börtönből, ellop egy siklót, és Keikoval együtt visszatérnek a bolygóra, hogy hazajuttassák Mollyt, majd megsemmisítsék a kaput. Ám mielőtt az idősebb Molly visszaküldése után Miles elpusztíthatná az átjárót, a nyolc éves Molly lép ki belőle, akit a véletlenül pont ugyanabba az időbe küldött idősebb Molly megtalált, és átküldött a kapun.

Különleges élmény részeseivé válik a Defiant legénysége, amikor egy segélykérő üzenetet fognak aThe Sound of Her Voice című epizódban.
A konvojkísérő küldetésről hazafelé tartó Defiant fedélzetén fagyos a hangulat, a legénység alig beszél egymással, mindenkit saját sötét gondolatai foglalkoztatnak. Hamarosan vészjelzést fognak, az üzenetet egy balesetben megsemmisült hajó jelek szerinti egyetlen túlélője küldi, aki egy hosszabb távon mérgező légkörű bolygón rekedt. Kezdetben csak egyirányú kapcsolatra van lehetőség, és a legénység tagjai döbbenettel vegyes érdeklődéssel hallgatják a balesetet szenvedett nő lankadatlan segélykérő üzeneteit, melyeket néha személyes megjegyzésekkel is tarkít. O’Briennek sikerül leküzdenie a kommunikációs problémát, és mivel a nő, Lisa Cusack kapitány, az őt a mostoha körülmények között életben tartó gyógyszer miatt nem tud aludni, a legénység vállalja, hogy ‘váltott műszakban’ beszélgetnek vele. A nő kedvessége és közvetlensége hatására valahogy mindenki megnyílik Lisának, és olyan dolgokról beszélnek neki, amelyeket még legjobb barátaiknak, vagy családjuknak sem szívesen mondanának el. Azonban Cusack korábban fogy ki az életmentő szerből, mint arra számítottak, és a Defiant kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy még időben a hajótörött segítségére siethessenek. Ám végül, mikor megérkeznek, kiderül, sokkal többet késtek, mint gondolták: több, mint három évet. Cusack hajója ugyanis ennyivel korábban szenvedett balesetet a bolygót körülvevő különleges energiaburok miatt, és ugyanez a burok térítette el a jövőbe a bolygón rekedt Lisa, és a múltba a megmentésére siető Defiant legénységének szubtéri adásait.

Ben Sisko a hét évad alatt többször is belecsobban a Próféták független valóságába, ezek az események ugyan nem tekinthetők időutazásnak, de mindenképpen elgondolkodtató alternatíváját tárják fel a tér-idő értelmezésének. Az ember lineáris, kauzális világa és a féregjáratlakók mondhatni konstans valósága közötti különbség annyira markáns, hogy maga a kommunikáció sem egyszerű, hiszen a hétköznapi alapfogalmak is annyira mások. Az ember időre vonatkozó definícióit a Próféták nem ismerik, nem tudják értelmezni se, így Bennek nem kevés fáradtságába kerül velük megértetni, és elfogadtatni azt, ahogy a féregjárat lakók is megértetik Bennel, hogy egy olyan lineáris lény, mint az ember -ha nem is fizikailag, de mentálisan és pszichésen mindenképpen-, bent ragadhat egy saját, konstans különvalóságban. A legszebb az egészben, hogy pont ők segítik Siskot abban, hogy túllépjen a személyes tragédiáján, hogy úgymond újra, és valóban éljen, ne csak létezzen.
Ha a sorozatról lebontjuk az űropera kliséket, és kidobjuk a csillaghajókat, fézereket, az ilyen-olyan maszkokat és látványos trükköket, a Deep Space Nine akkor is megállná a helyét, akkor is science-fiction maradna, a kifejezés legteljesebb értelmében.
Egy elgondolkodtató és érzéseket felszínre kényszerítő utazás oda, ahova csak a legritkább esetben nézünk be; saját belső világunkba, kapcsolatrendszereink és konfliktusaink mögött meghúzódó valódi okok közé, egy pillantás társadalmunk megtagadott, de nagyon is létező árnyoldalára.