Több évados berendelést kapott A Gyűrűk Ura sorozat

Az Amazon és a Warner Bros TV nemrégiben még lelkes tárgyalásokat folytatott egy lehetséges Gyűrűk Ura sorozatról, most pedig be is jelentették, hogy az Amazonra érkezik a Trónok harca nagy kihívója. Ráadásul már most több évadban gondolkoznak az illetékesek. Nagyon fontos hír ez a fantasy rajongóknak, hiszen az HBO produkcióján kívül a zsáner rajongói nincsenek túl sok minőségi szériával elhalmozva. A Shannara Chroniclest emlegették sokáig, mint lehetséges, értelmes vetélytársat, de ott inkább a tinirománc felé ment el a történet.

A Gyűrűk Ura sorozat a tervek szerint A Gyűrű Szövetsége előtti eseményeket meséli majd el, így a tévés verzió elkerüli azt, hogy a Peter Jackson által bemutatott sztorit kelljen újranéznünk, rebootolva. Lényegében tehát vagy A babó előtt veszi fel a fonalat a készülő széria, vagy pedig A babó és A Gyűrűk Ura első kötete közötti Középföldét barangolhatjuk be.

lotr-sorozat-amazon2

Az Amazon ügyesen taktikázott, mert nagy sikerre számítanak, így egy lehetséges spinoffra is kötöttek szerződést.

Örömmel jelentjük be, hogy az irodalom iránt elkötelezett Amazon lesz az otthona az első, több évados Gyűrűk Ura sorozatnak. Azon leszünk, hogy J. R. R. Tolkien eddig meg nem filmesített, eredeti történeteit elhozzuk a képernyőkre – nyilatkozta Matt Galsor, a Tolkien hagyatékot kezelő testület részéről.

A fantasy rajongók nagy szerencséjére a Trónok harca se ér véget a 8. évaddal, hiszen 5 előzménysorozaton dolgozik egyszerre az HBO. Ha pedig 2019 táján A Gyűrűk Urát is műsorra tűzi az Amazon Prime, akkor várhatóan nem győzünk majd válogatni a jobbnál-jobb címek között.

Facebook hozzászólások

You may also like...