Újabb halálesetek Tallinnban – Melchior és a Kerekeskút utca lidérce
A 87. Ünnepi Könyvhétre érkezik Indrek Hargla könyve, a már jól ismert Melchior-sorozat harmadik kötete, a Melchior és a hóhér lánya. A nagy könyves esemény előtt is lesz lehetőség megismerni az új kötetet és magát Harglát is az izgalmasnak ígérkező könyvbemutatónkon, június 9-én. Erről bővebben ezen a linken olvashattok. Hogy addig is könnyebb legyen elviselni a nagy este előtti másfél hetet, idézzük fel, milyen is volt az előző kötet, a Melchior és a Kerekeskút utca lidérce.
Indrek Hargla
Indrek Hargla ismét a 15. századi Tallinnba kalauzolja olvasóit, a Szent-Olaf templom rejtély után tíz évvel később. Habár az Előszó azt írja, Lívföldre ekkor békés időszak köszöntött, Tallinnban nincs nyugalom, ugyanis három haláleset rázta meg a polgárokat. Az esetek egyre nagyobb figyelmet kapnak, mikor kiderül, hogy az áldozatok kapcsolódnak a Kerekeskút utcában található bűnös épülethez, az Untherrainer-házhoz és annak kísértetéhez. Ezek a furcsaságok a város agyafúrt patikáriusának, Melchiornak se kerülik el a figyelmét. Ismét felkerekedik, hogy kiderítse, mi is az igazság.
A második kötetben mindaz megtalálható, amiért már az elsőt is szerettük: szövevényes cselekmény, a furfangos Melchior, aki mindenen átlát és a 15. századi Tallinn világa. Sőt, a Kerekeskút utca lidércében Hargla sokkal merészebb írónak bizonyul. A regény mindjárt két halálesettel indul (Grote és Bruys), amiket később továbbiak követnek. Emellett pedig egy vissza-visszatérő rémtörténet borzolja a város polgárait és minket is: az Untherrainer-házban hetven évvel ezelőtt szörnyű bűnök estek meg és a bűnös(ök) lelke még most is ott kísért. Nemcsak a különös halálok és a baljós épület aggasztja a tallinniakat, hanem az új kolostor körüli viták is: az észt város lakói nemigen nézik jó szemmel, hogy egy svéd rendház csak úgy befurakodik otthonukba. Ahogy egyre több minden derül ki mindhárom üggyel kapcsolatban, úgy lesz egyre furcsább és furcsább ez az egész Melchior számára. A jól bevált módszerei (pl. a gyanús polgárokkal való baráti elbeszélgetés) nem bizonyulnak elégnek az ügy megoldásában, ezúttal még ravaszabbnak és elszántabbnak kell lennie a patikáriusnak, ha meg akarja tudni, ki is a gyilkos.
Melchior nyomozása ezúttal is rengeteg izgalmat tartogat. Az utolsó oldalakig nem is lehet sejteni, hogy a kísértetházat, az összes elhunytat (néhányukat összeköt az, hogy szellemet láttak, de nem mindegyiket) és az új kolostort miféle szálak is fűzik egymáshoz. Hargla azonban nem hagy semmit sem elvarratlanul, és olyan megoldást mutat nekünk, amelyről olvasás közben nem gondoltuk volna, hogy lehetséges lehet. Ilyennek kell lennie egy igazi kriminek, nem?
A csavaros történeten kívül Hargla tovább tágítja a középkori Tallinn világát. Ezúttal magunk mögött hagyjuk a céhek és lovagok intrikás világát, inkább a polgárok pletykáiban merülünk el, és kicsit kikacsintunk a boszorkányság felé is. Több változatban elevenedik meg, például Ermegunde és Adelbertus tragikus sorsa, Bruys magánélete és megtudunk egysmást a városon kívül tevékenykedő boszorkányokról és az emberi testrészekből készített gyógyszerekről és szellemidézésről is. Ezekkel a történetelemekkel Hargla gótikus irodalmat idéző hangulatot csempész regényébe. Szerencsére a hosszan ecsetelt borzalmakat humorral ellensúlyozza, ami főleg a szereplőkön keresztül jelenik meg. Nem lehet mosolygás nélkül olvasni Melchior és felesége, Keterlyn házastársi civódásait, de Hinricus zsörtölődései is okozhatnak vidám perceket, Lodevicus testvér patikai látogatása pedig talán az egyik legviccesebb jelenet a könyvben.
Csak ismételni tudom, hogy a Kerekeskút utca lidércében Hargla folytatja az előző kötet szellemiségét, hisz ugyanolyan izgalmas (ha nem még izgalmasabb) a történet, a középkori Tallinn még mindig varázslatos, Melchior pedig most is az az intelligens, kíváncsi és persze az üzletét sem elhanyagoló patikárius, akit a Szent-Olaf templom rejtélyében megismerhettünk.
A fejléc kép forrása: Scott Kaser galériája
