Úton – Exkluzív tudósítás a WorldConról

A mai napon veszi kezdetét a világ egyik legnagyobb non-profit rendezvénye, a World Science Fiction Society (WFSF), röviden a WorldCon.

A fantasy és sci-fi zsáner legjobb művei versenghetnek itt a díjakért. Két rangosabb díjat is kiosztanak: a Hugo-díjat és a fiatal íróknak a Campbell-díjat. Idén Kanadában rendezik meg, tehát most Montreal, jövőre pedig Melbourne, vagyis Ausztrália ad otthont az eseménynek (majd szeptemberben). Németh Attila, irodalmi szerkesztőnk közvetít számunkra, az eseményről, de elsőként lássuk a híres Keruac regényről címet kapott bejegyzését az odaút nehézségeiről és izgalmairól:

Úton

Mintha csak tudta volna, hogy fél öt után ki kell vonulnom a kapuba, három óra körül esni kezdett. Ettől eltekintve eseménytelenül telt a reptérre vezető út. Kint aztán meglepetés várt: annyian álltak sorba a müncheni járat pultjaihoz, hogy megfordult a fejemben, hátha erre a rövidke, egyórás útra is már Jumbo Jettel visznek minket. A másik alternatíva az volt, hogy minden helyet kétszer adtak el, és egymás ölébe fogunk ülni. Már épp keresni kezdtem volna az alkalmas párt erre a feladatra (gondosan távol tartva magam testes amerikai turisták népes csoportjától), amikor megnyugtattak: két járat is indul, mindenki föl fog férni.
A megnyugvás annyira elhatalmasodott rajtam, hogy felszállás után azonmód el is bóbiskoltam. Álmomból a széles mozdulatokkal operáló (nem úgy!) légikísérő pasas ébresztett föl, aki szendviccsel kínált. A csomagoláson a licsi dicsi-retét zengték színesben, és nekem hirtelen borsódzni kezdett a hátam: mit keres ez az általam nem igazán kedvelt ázsiai gyümölcs két szelet kenyér között? Szerencsére kiderült, hogy egyszerű sajtos szendvicsről van szó, a csomagolás a tartalomtól független kultúrmissziót teljesít.
Álomkóromnak köszönhetően (az éjszakát csomagolással töltöttem ugyanis, nem aludtam szemhunyásnyit sem) a leszállás sem gyakorolt rám káros hatást, sikerült ezúttal nem fél-süketen végigcsinálni az átszállást egy vadidegen reptéren.
Beütött azonban a „ne nevess korán”-effektus. Münchenben közölték velem, hogy a montreali gépet kicsit túlfoglalták (min. 25 hellyel!!!), így csak reménykedhetek benne, hogy föl fogok férni rá. A helyzet végül megoldódott, de hátravolt még röpke nyolcórányi repülés egy Airbusnak csúfolt zsúfolt (de költői!) szardíniásdobozban. Na jó, mielőtt bárki pánikba esne, ezeket a sorokat Kanadából írom, tehát szerencsésen megérkeztem. A folytatás – immár képekkel – holnaptól olvasható itt és az irodalomkukac.blogspot.com blogon. Figyelem, a két helyen különböző tartalmakkal!

Facebook hozzászólások