Védekezés a cunami ellen
A szökőár vagy cunami (japánul só szerinti jelentése: „cu”: kikötő, „nami”: hullám, vagyis kikötői hullám) japán eredetű kifejezés, magyarul óriáshullámnak is hívják. Néha helytelenül árhullámnak nevezik. Az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófa, ám igen ritkán fordul elő, és még ritkábban szed áldozatokat, bár ha magas szökőár éri el a partokat, hatalmas pusztításra képes.
Túlnyomó részt kétféle módon keletkezhet: tenger alatti földrengés, vagyis tengerrengés esetén, amikor a tengerfenék alatt kevesebb mint 50 méter mélységben következik be, és legalább 6,5 erősségű. Ez a cunamik több mint négyötödére igaz. A maradék tenger alatti vulkánkitörések esetén, nagy ritkán ó tenger alatti vagy parti földcsuszamlások is okozhatják.
A legnagyobb a 2004. december 26-án az indonéziai Szumátra ÉNy-i partjainak közelében történt rendkívüli erejű víz alatti földrengést követően cunami volt, amely Ázsia délkeleti és déli részén, valamint Afrika keleti részén okozott nagyon jelentős károkat. Több mint 150 ezer (más források szerint több mint 200 ezer) ember meghalt.
A kutatók régóta keresik a megoldást, hogyan lehet megvédeni a szárazföldet a cunami támadásától. Értelemszerűen az egészet képtelenség, de a part menti városok, kikötők védelme már önmagában életek ezreinem a megmentését jelentené.
A Hollandiában kifejlesztett TWSB ( twin-wing Tsunami Flood Barrier) gát igen érdekes koncepció. Előregyártott elemekből viszonylag könnyedén telepíthető, mozgatása nem igényel felügyeletet és külső energiaforrást, a cunami extrém vízmozgása hozza működésbe a rendszert. A két szárny első lépcsőben megvédi, és vízzel elárasztva tartja a kikötőt, a másik az érkező árhullám hatására nyílik fel, ás állja útját a víztömegnek.
