Világégés szó szerint: A harmadik világháború

Az elmúlt hetekben igencsak érdekes események játszódtak le a Krím-félszigeten. Kedves szomszédunk, Ukrajna szénája nem áll jól. Az orosz megszállás – egyesek szerint a helyi lakosok védelme – nagyon sok embernek nem tetszik, egyesek katonai beavatkozást sürgetnek, mások egyenesen a harmadik világháború eljövetelét várják. És bár ez nem valószínű, ideje végig gondolni, hogy milyen is lenne egy totális háború a huszonegyedik században.
Nézzük meg, kik állnának szemben egymással. Kevés nemzetet hívunk szuperhatalomnak, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína tartoznak ide. Gazdasági szerepük nekik a legnagyobb, emellett a világ legerősebb hadseregeivel rendelkeznek. A háborúban alapvetően ők lennének a szemben álló felek, a többi nép mögöttük sorakozna fel. Amerika mögött Európa és India, Oroszország és Kína mögött pedig Irán. Természetesen a kisebb nemzetek is belefolynának a háborúba, kivéve persze Svájcot. Ők szép haszonnal jönnének ki az egészből – ha esetleg megmaradna a modern civilizáció. Hasonlítsuk össze az ellenséges hatalmak erejét. A szuperhatalmak mindent egybevéve közel azonos erővel rendelkeznek, különbségek persze vannak. Például nyugati szövetségesünk mondhatja magáénak a valaha látott legnagyobb légierőt, emellett hadiflottája is hatalmas.

Az amerikai USS Nimitz az egyik legnagyobb anyahajó a világon.

Óriási flottával rendelkezik Kína is, emellett hatszázmillió behívható embere is komoly tényező. Oroszország pedig szárazföldi csapataival, tüzérségével, és légelhárító fegyvereivel dominál.

Egy orosz Topol-M interkontinentális rakéta szállítójárművével.

Az Európai Unió befolyásából sokan viccet csinálnak, pedig több tagállam, köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország is a tíz legerősebb katonai hatalom közé tartoznak.

A német Leopard 2 harckocsit több szövetséges nemzet is rendszeresítette.

Mi, komoly húszezer főt számláló hadseregünkkel nem sok vizet zavarnánk, elhelyezkedésünk miatt azonban logisztikai központ, így fontos katonai célpont lehetnénk. Remek. Még ennél a frakciónál maradva szót kell ejteni Indiáról is.  A nyugati nők rettegett országa fél milliárd fős hadba hívható emberállománnyal rendelkezik, az ő seregei állnak legközelebb a szuperhatalmakéhoz, ettől azért még erősen elmarad tőlük.

A keleti oldalon – ha hívhatjuk így – a szövetség utolsó igazán nagy jelentőséggel bíró tagja Irán. Modern civilizációnk szemében ő a politikai rosszfiú, Észak–Koreával egyetemben. Tetemes lakosságából negyvenmillió ember hívható be a katonaságba, ebből pár milliónak még fegyvere is lenne. Na most, hogy megvolnánk a kevésbé izgalmas résszel, menjünk bele részletesebben, milyen is lenne egy újabb világháború. Három lehetőséggel kell számolnunk.

1. Atomháború:

Ezen nincs mit szépíteni, atomfegyvereket az első két megépült gravitációs bomba óta nem vetettek be. Ez nem véletlenül van így, elemzők szerint ezen fegyvertípusnak nagy szerepe volt a harmadik világháború elkerülésében. A vezetők egyszerűen féltek megnyomni azt a bizonyos átlátszó plexi alatt elhelyezkedő gonosz, piros gombot. A természetben mindennapos esemény a háború, a területért, az erőforrásokért.

Az orosz Cár- bomba volt a valaha épített legnagyobb atomfegyver.

Az állatoktól mi ott különbözünk jelentősen, hogy ezt már „kicsit” nagyobb léptékben csináljuk, így ha elfajulnak a dolgok, nem egy rivális csorda kiirtása, hanem egész fajunk eltörlése lehet az eredmény. Széleskörű használatuk kizárt, lokálisan felhasználhatóak kisebb robbanófejjel ellátott rakéták, ezek nem változtatnának egész országokat nukleáris sivatagokká, azonban az ellencsapás már egészen más.

Ha ez Magyarországon történne, nagy bajban lennénk.

Gondoljunk bele: egy egész harckocsi ezredet elveszteni pillanatok alatt nem örömteli, dühünkben mi magunk is radikális eszközökhöz nyúlnánk, csapásunk esetleg sokkal pusztítóbb erejű lenne, akár civil célpontok ellen. Ezt pedig senki nem fogja megkockáztatni, az atomfegyverek használata tehát az utolsó opció maradhat csak.

2. Totális háború

Az első világháború alatt a harcjárműveknek és a légierőnek nem jutott különösebben nagy szerep, a második világégés alkalmával sokszor bizony a tankok és a repülők döntötték el egy ütközet kimenetelét. A legfontosabb tényező azonban akkor még a gyalogság, a fronton lőfegyverekkel, ásókkal, puszta kézzel harcoló bakák voltak. Azonban már ekkor előjött a különböző fegyvernemek egymáshoz való viszonyulása. Ahogyan a természetben is megtalálhatunk természetes ellenségeket, úgy a harcászatban is megvan mindennek a mumusa. Például egy tank gyalogsági támogatással több szakasz katonát képes elpusztítani, de ha egy vadászrepülő célba veszi, akkor nem sok mindent tehet.

Kilőtt T-80-s tank Líbiában. Reméljük, hogy soha nem lesz mindennapos látvány.

A vadászrepülőt pedig más vadászgépeken kívül a földi légelhárítás semmisítheti meg, ami rendkívül sebezhető akár egy, kézigránátokkal felszerelt katonával szemben is. Ha valami furcsa okból kifolyólag bolygónk egy újabb totális, mindent a háború szolgálatába állító összecsapásba keveredne, a technikai fejlődés ellenére hasonló lenne a helyzet, mint nagyapáink idejében.

Az USAF igáslova, az F-22 Raptor.

Itt ebben az esetben nem vet be az emberiség nukleáris fegyvereket. Ha azonban bevetne egészen más lenne a helyzet. Nem lehetne egy helyre nagyobb csapatokat összevonni, aki ezt mégis megtenné, pillanatok alatt veszíthetne egy ezredet, vagy akár egy dandárt. Így valami egészen furcsa gerilla-hadviselés alakulhatna ki, miközben a milliónyi katonával rendelkező nemzetek nem tudnák rendesen szétszórni egységeiket.

3. Cyber hadviselés

Ma a számítástechnika és az internet világában meg kell említenünk egy harmadik lehetőséget – a legvalószínűbbet – a cyber hadviselést. Mikor erről a formáról beszélünk, nem állunk messze a valóságtól, ha elképzeljük, hogy az alaposan kiképzett katonák mellett olyan emberek szolgálnak, akik keze ügyében mindig ott van a kóla vagy a chips.

A legjobb hackereket ugyanis nem kiképzik. Ők maguktól, adottságaik segítségével sajátítják el a szakma csínját–bínját. A sokszor húszas éveik elején járó internetkalandorok akár unalmukban, vagy egy nagyobb céltól vezérelve feltörnek olyan védettnek hitt rendszereket, mint a Pentagon, a CIA, vagy éppen az FBI szerverei. Gondoljunk bele, mi történne Amerikával. ha valami csodával határos módon lelassítanák, vagy megbénítanák a NORAD működését. Az Egyesült Államok légtere ki lenne szolgáltatva a támadásoknak, azok ellen csak részben tudna védekezni. Ugyanezt elképzelhetjük az oroszoknál, a kínaiaknál, akár területi parancsnokságok esetében is, ahol sokszor kis országunknál nagyobb területek védelme maradna szervezetlen.

A rendszerek megpiszkálásával harcképtelenné lehet tenni lényegében minden modern harci eszközt. Tankok, repülők, hajók vesztegelnének mozdulatlanul, miközben közeledik az ellenség. Az egészben a meglepő, hogy még a nemzetek kormányai sem fordítanak elég figyelmet az elektronikus harcászat e formájának kivédésére, amiért egyszer még csúnyán megfizethetnek.

Ezt a három lehetőséget kéretik nem készpénznek venni, egyik sem fog tisztán megvalósulni. Azonban különböző arányú keveredésük elképzelhető. Így például nem valószínű, hogy csak az emberek küzdenek majd meg a harcmezőkön, ahogyan azt sem feltételezhetjük, hogy a számítógépek előtt, gombokat nyomkodva nyerünk meg egy háborút – legalábbis most. Egy rendkívül fontos dolog van még, amit nem szabad elfelejtenünk: mi mind a két világháborúból vesztesen kerültünk ki. Szóval ha valamelyik nemzetnek jó, ha nem lesz harmadik, az Magyarország.

JB