X-Men: Apokalipszis

A történet egyszerű: a háromezer éve szunnyadó, egyiptomi ősmutáns felébred álmából, és megtapasztalva a társadalmunk “sajátos” rendjét, úgy dönt, leigázza az emberiséget. Szomorú, hogy az amerikai közönségfilmek nem tudnak elrugaszkodni ettől a faék egyszerűségű koncepciótól, pedig jó volna látni kedvenc hőseinket kisebb jelentőségű, mégis izgalmas helyi konfliktusokba bonyolódni.

Magát a produktumot nehezen lehet negatív jelzővel illetni, ugyanis leköti az embert.
Jóleső középútként fogadhatjuk az Amerika Kapitány: Polgárháború túláradó poénözöne és a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című film szürke jellemtelensége szegte ösvényen. Ebben a részben könnyű elmerülni, talán azért, mert a rendező, Bryan Singer tizenöt év alatt minden esetben megadta nekünk a kívánt atmoszférát, nem beszélve a minőségről. Ez az X-Men ugyanis hozza az elvártat, és bár vannak kínosnak ígérkező helyzetek, a megvalósítás mégis joggal ébreszt szimpátiát a nézőben.

A forgatókönyv egyetlen hátránya, hogy nagyon érezhető az írók küzdelme a karakterek képességei ellen. Ugyanis ha a filmben szereplő összes mutáns egy adott időben a cél szolgálatába állítaná az erejét, gyakorlatilag egy húsz perces filmről lennénk kénytelenek csalódottan kisétálni. Ezért hát hol elájul valaki, hol elkapják, és lényegében mindig azzal történik valami, aki megoldhatná a problémát anélkül, hogy megizzadna.

Az X-Men filmeken tetten érhető, miféle háttérfolyamatok, sőt, harcok zajlanak le a tengerentúlon a jogok megtartásáért. Az első film még a Marvel stúdió megszületése előtt került mozikba, és a Twentieth Century Fox, azaz a jogok birtokosa azóta is fémkarmokkal ragaszkodik a saga folytatásához.

A kapcsolat nem mondható konfliktusmentesnek. Az előző filmet például hosszan tartó pereskedés előzte meg, ugyanis mindkét fél használni szerette volna Higanyszálat. A végeredmény ismert: a karakter bekerült a Bosszúállók: Ultron korába, és az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiba is.

A baj ott kezdődik, hogy míg a Marvel kimért finomsággal termeli ki az újabbnál újabb képregény adaptációkat, melyek többnyire híján vannak az ellentmondásoknak és a következetlenségeknek, a Foxnak sajnos nincs ehhez érzékenysége. Bár az alkotók igyekeznek hűek maradni a matériához, és úgy tűnik, a döntéshozók is támogatják őket, csakhogy a tények makacs dolgok: ha az X-Men filmekre gondolunk, mintha a gordiuszi csomót kellene kibogoznunk. A Patrick Stewart alakította Xavier professzor feltámadt hamvaiból (vagy halála talán meg sem történt), Farkas már majdnem két verzióban vált X-fegyverré, illetve a Hihetetlen Árnyék is feltűnt már egyszer a semmiből, és ezeket a hibákat vizsgálva szükségszerűen arra jutunk, jobb, ha inkább suhintunk egy nagyot Nagy Sándor kardjával, és nem veszünk tudomást egyes filmekről, ha érteni akarjuk a folyamatosságot.

Pont ezt a katyvaszt lenne érdemes feloldani egy reboottal, új színészekkel, új karaktertagozódással és hierarchiával (Farkast talán ideje lenne kivenni főszereplői minőségéből, és leültetni egy kicsit a kispadra, hogy legyen végre helye az idézhető egysorosainak). Több, mint ötven évnyi alapanyagból lehet dolgozni, és megannyi létező verziót lehetne alapul venni, azonban ezt sajnos továbbra sem a rajongók döntik el, hanem a pénztárcájuk.

Címe: X-Men: Apokalipszis
Rendezte: Bryan Singer
Forgatókönyv: Simon Kinberg, Bryan Singer, Michael Dougherty, Dan Harris
Színészek: James McAvoy, Michael Fassbender, Jennifer Lawrence, Nicholas Hoult, Oscar Isaac
Megjelenés: 2016. május 19. (Magyarország)
Forgalmazza: InterCom