Gritty: Piszkos rebootok

A “gritty” szóra nincs ideális magyar megfelelő. Persze van jelentése (daraszerű vagy határozott), de az üzenet, amelyet magában hordoz, szinte áthelyezhetetlen a magyar nyelvbe.

A grittyvel először talán a Ryan közlegény megmentése című, hiperrealista háborús eposz képkockáin találkozhattunk. A film mai értelembe véve nem reboot, ám a kilencvenes évek végén valódi meglepetés volt egy olyan világháborús mű, amely maximálisan mellőzte a giccset, a kliséket és a hollywoodi iparra jellemző esztétikát. A rendező, Steven Spielberg dokumentarista megközelítésével jóformán berántott minket a történelem kegyetlen valóságába. Ennek ellenére sokan bírálták az ábrázolásmódot, mivel az alkotók kissé “túlzásba vitték”, de mondhatjuk, hogy a film maradandó nyomot hagyott, hiszen kevesen tudták visszaadni azt az atmoszférát.

Pár évre rá, egész pontosan 2004-ben Christopher Nolan indította újra a Batman-franchise-t, Christian Bale főszereplésével. Itt már teljes egészében rebootról beszélhetünk.

A gritty stílusjegyei inkább csak a trilógia második részénél, a Sötét Lovagnál érhetők tetten. Ebben a filmben olyan tapintható, valóságos elemekkel találkozhattunk, amelyeket képregény-adaptációban ritkán látni. Híján volt a vérnek és a profán erőszaknak, hiszen az Egyesült Államokban “PG-13” minősítést kapott. Viszont a sötét gonoszság, amiről maga a film is szól, érezhetően megjelenik benne.

Jól hangsúlyozza a grittyt, mint feltörekvő, mégis néha elfojtott stílust a Power/Rangers Unauthorized című, tizenöt perces rövidfilm. Joseph Kahn videokliprendező gondolt egy bátrat, majd áthelyezte gyerekkorunk szélsőségesen csicsás, vasárnap reggeli sorozatát egy sötét világba, mely a korábbi komolytalan elemeket a gritty által meglepően komollyá formálta.

Ebben a felállásban a power rangerek vagy ügynökök, vagy halottak, de leginkább mindkettő. A két sidekick, Bulk és Skull balfékből gengszterré avanzsált, a fekete ranger, Zack pedig katona lett, aki nem mellesleg adrenalinmániás, és a Hip Hop Kido névre keresztelt tánc-sport kazettáiból gazdagodott meg.

A történet szerint Rocky, a kék ranger – miután a csapat felnőtt és szétvált – átállt az ellenség oldalára, majd annak megbízásából felkutatja egykori bajtársait. Elfogja Kimberlyt, a rózsaszín rangert, hogy kikérdezze a többi tagról.

Bár ez a röpke kísérlet olyan sagákra is kitér, amelyek minket Magyarországon hellyel-közzel elkerültek (például a Machine Empire csak a Power Rangers Zeo antagonistái voltak), még számunkra is üdítően hat úgy viszontlátni szeretett hőseinket, hogy a tarka egyenruha helyett ütött-kopott, vérfoltos páncélt viselnek, a szürke stretch ruhás, ugrándozó ellenség, azaz a puttyk pedig immáron kommandósok vagy a maffia emberei, akik gondolkodás nélkül tűz alá veszik a célszemélyt.

Ezúttal a vér is fröcsög, bár ez nem szempont. A gritty népszerűsége ugyanis az emberek rácsodálkozásához vezethető vissza. Tudjuk valahova kötni azt, amit látunk, hiszen ismerjük, csak éppen nem így, ebben a formában.

Láthatjuk, hogy a gritty csakis a rebootok esetében működik, mivel ha nem egy franchise újragondolásakor használják, akkor más lesz a értéke, illetve a jelentése.

A stílus önmagában való (reboot nélküli) alkalmazása leginkább a független filmekre jellemző. A Tom Hardy főszereplésével forgott Bronson minden egyes képkockája bántóan szemcsés, ahogy a történetvezetés is túl direkt (a címszereplő szmokingban egy színpadon állva narrálja a filmet).

Ebben a kategóriában említhető még a Gyilkos Joe is, amely amerikai oldalról áldoz a “nehezen nézhetőség” oltárán. A színdarabból lett filmszatíra az amerikai white trash-rétegről szól, és ezáltal a képi szemcsésség helyett inkább kellemetlen helyzeteket és kényelmetlen jeleneteket kényszerít a nézőre.tr2013_wallpaper04

A gritty reboot-jelenség nem csak a filmiparban, de a PC játékok világában is előfordul. A Tomb Raider 2013-as feldolgozása váratlan népszerűségnek örvendett Lara Croft kedvelői részéről. A váratlanság oka, hogy a készítők a kora kétezres években már megpróbálkoztak egy sötétebb tónusú adaptációval, viszont az Angel of Darkness a szegényes kivitelezés miatt hatalmasat bukott, és még maguk a rajongók sem tudták saját modjaikkal elfogadható szintre javítani a játékot. A Crystal Dynamics az új hangvétellel azonban egy sokkal nyersebb, barátibb mederbe terelte a sorozatot, így Lara további folytatásokra számíthat.

Míg az egyéni történetek “bepiszkítása” – jó értelemben – megbotránkoztat minket, a komorrá fordított újrakezdések inkább izgalomba hoznak, vagy esetenként felháborítanak. Van olyan fan, aki nem fogadja el a grittyt, ám a legtöbben érettebbnek, őszintébbnek tekintik. Úgy vélem, a popkultúrán belül minden egy folyamat mentén fejlődik: egy bizonyos ponton el kell jutnia a “szemcsésség korába”, ez pedig vagy tetszik másoknak, vagy nem. Így is, úgy is érdemes megtörténnie.

 

Rómeó és Júlia

You may also like...

7 hozzászólás

  1. Wexeed szerint:

    Tökéletes példa erre a Kevin Tancharoen által készített Mortal Kombat: Rebirth rövid videó, mely szintén megtekinthető a youtube-on. A színes, varázslatokkal és más létsíkról származó lényekkel teli univerzumot áthelyezte egy realisztikus, sötét világba, ahol a “szörnyek” mi magunk, az emberek vagyunk. Sajnálatos módon, ki tudja kinek vagy minek a nyomására, ezt az ötletet nem vitte tovább és nem készült el realisztikus Mortal Kombat film. A Mortal Kombat: Legacy a két stílust próbálta vegyíteni. Az eredmény szörnyű lett, a Rebirth-öt viszont ajánlom mindenkinek, akit vonz a gritty stílus.

    • Igen, igazad van. A Mortal Kombat: Rebirth is kitűnő példája ennek. Film valóban nem készült, de úgy tudom, Mortal Kombat: Legacy néven egy youtube-sorozat született a Machinima gondozásában, mely pont erre a megközelítésre helyezte a hangsúlyt. Ezúttal nem mellőzték a giccset, ám sok az érdekes csavar, amikre az MK ősfanok igencsak rá tudnak csodálkozni.

      • Wexeed szerint:

        Kiadtak egy sorozatot, igen, két évadja van, amit meg is néztem. Azt grittynek szerintem nem lehet nevezni. Inkább olyan, mintha hatott volna rá kicsit a gritty, mivel fellelhetőek azért ecsetvonások a stílusból, de a giccs szó, amit használtál, nagyon találó.
        A történetben volt egy-két olyan változtatás, ami jót tenne egy filmnek, vagy akár egy új Mortal játéknak, de nálam a Rebirth a favorit. Ha megnézek egy Legacy részt, utána pedig a Rebirth-öt, még a hideg is kiráz, hogy az utóbbi mennyivel jobb és hangulatosabb.

        • Meg kell hagyni, a Rebirth tényleg nagyon feltette a lécet a Gritty műfajában. Hogy a leghíresebb Mortal Kombat karaktereket behelyezzék egy bűnügyi thrillerbe… eszméletlen jó ötlet! És a megvalósítás is: Például Reptile koncepciója, aki egy születési rendellenesség miatt néz ki úgy, ahogy. Kár, hogy nem bontották ki. Megnéztünk volna egy nagyjátékfilmet ezzel az érett megközelítéssel.

  2. vian szerint:

    Nos nem tudom jól értettem-e szóval ez a gritty azt jelenti hogy realista látásmód?

    • Igen is, meg nem is. A realizmus-szóval szerintem csínján kell bánni akkor, amikor mozgóképről beszélünk, legalábbis a populárisabb vonulat esetében, de a gritty filmekben kétség kívül helye van a valósághű ábrázolásmódnak: a dolgokat kendőzetlenül mutatja be, olyannak, amilyenek valójában, és e tekintetben az alkotók nem kímélik a nézőt. Ez az a kategória, ahol nincs helye a hollywoodi kliséknek, itt nem beszélünk popcorn-moziról vagy blockbusterről, csak egyéni vízióról, amely közelebb áll a valósághoz, mint egy átlagos tömegfilm. Az IMDb-n található egy nagyon jó lista az “önmagukban gritty” filmekről, benne az Út és a Hallgatás törvénye… két nagyon jó példa.
      Más kérdés a Gritty Reboot, amely esetében az a nagy csavar a dologban, hogy a nyers, korhatár nélküli feldolgozás az alkotás célja.

Vélemény, hozzászólás?

A nagy sikerű, humoros regénysorozat első része
végre magyarul. Rendeld meg most!

Egyik átkozott dolog a másik után