Zsoldos Péter-díj 2009 – S. Sárdi Margit novella értékelései

ABUCZKI Péter, Lábjegyzet, Hipergalaktika 02, 2008. 24-28.
Az ötlet derűs és ismerős: a klasszikus diáklebukásnak a jövőbe transzponált változata, a puskázásnak és a lebukásnak ez a módja némileg más technikai körülmények között ma is létezik. A novella cselekményéhez jól illik az üde diákzsargon. Kellemesen hat, hogy ez a cselekmény a jövő Magyarországán zajlik, balatoni és Sziget-rendezvények közepette; kár, hogy ez a couleur locale nem terjed túl az első bekezdésen, így szervetlenül ráaggatott, külsődleges elemnek tűnik.

ANTAL József, India alkirálya, Galaktika, 223, 2008. okt. 36-40.
A történet elméletben játszik el egy alternatív jövő lehetőségével, ám epikuma valójában az író és a kutató párbeszéde, majd az író töprengése; úgy tűnik, a gondolkodó ezúttal maga alá gyűrte az írót. A kutató által elmesélt alternatív történelem-szimuláció érdekes, de nélkülözi az epikumot.

ANTAL József, Kindergarnet, Új Galaxis 12, 2008/1. 160-166.
Új változat a világot irányító MI témájára (kiváló találat a cím), egyúttal új kép a tavaly már megpendített jövőről a kínaiak balul sikerült hatalomátvételi kísérlete után. Tovább kísérjük a két jól sikerült ukrán csempész, Bogdan és Lonya sorsát. A novella érdeklődést kelt a hősök és az emberiség, az egyéni és a nembeli sorsalakulás iránt. Erénye a szűkszavú, korrekt környezetrajz, az előzmények didaktikus felhangoktól mentes összefoglalása, az indulattal teli, egyénített mondatokból álló párbeszédek.

B. KÓSA Katalin, Taposó, Új Galaxis 13, 2008/2. 142-145.
Az ötlet – a két szintre osztott emberiség s az energiaéhségben élő felszín felettiek ellentéte – jó, és jó a női főszereplő is a felszín, a nap, a sport, a fehértelefonos élet utáni vágyával, a tévétől szított sóvárgással. Az epikum kifejezi a lényeget, de a szerkezet és az előadás nem eléggé domborítja ki ezt a tragikus (tragikomikus?) ellentétet (mintha az író rokonszenve és kritikája a figura iránt hullámzana a novella menetében).

BAJZAFI Ferenc, A tréner, Új Galaxis 13, 2008/2. 10-13.
A jövőt oly pregnánsan kifejező sport leírása (pontosabban az extrém sportokat is meghaladó brutalitása) olyannyira megragadó, hogy a csattanó váratlanul ér, és nagyot csattan. Ez kiváló szerkezetre, jó fokozásra vall. A tréner hangja, tanácsai jól eltaláltak.

BÁN János, A stadion őre, Új Galaxis 13, 2008/2. 72-77.
Az egyszemélyes tragédia a maga eseménytelenségében többet érzékeltet az emberiség pusztulásából, mint egy katasztrófatörténet, és többet mond az emberi mivolt, a remény és kitartás mibenlétéről is. A történetet átlengő melankólia miatt a befejezés váratlan: ez a zárás fejezi ki a sport legigazibb lényegét. A zárómondatok kicsit hatásvadász megtöbbszörözése némiképp csökkenti a csattanó meglepetését. Az egyetlen szereplő belső rajza következetes.

BÁN János, Az üldözött szerelmesek bolygója, Új Galaxis 12, 2008/1. 80-94.
Az ötlet (az igaz szerelmeseket láthatatlanná tévő bolygó) igazán eredeti. Az epikum és az időt felbontó előadás érdekes, a megoldás meglepő. (A logikai gübbenőket most nem számítjuk, pl. a láthatatlanság – testetlenség zavaró egybemosódását.) A jellemek nem túl mélyek, szerepük csak a különleges helyzet előkészítése; leghitelesebb a szerelem elmúltától való félelem ábrázolása. Bár a Nibue bolygó nagy szerepet játszik a novellában, leírása felületes marad.

BOJTOR Iván, Vissza Karthágóba, Galaktika, 217, 2008. ápr. 84-88.
A mű egy igen művelt ember nagyszerű játéka az idővel és a mágiával, amely talán egy magasabb rendű értelem technikája (ennyiben lehet SF). Kiválóak az antik műveltségre utaló allúziók. A lelkünkben lakó igazságvágy kicsit kielégítetlen marad. Ügyes az alkalmazott többféle nyelv.

BURGER István (Tom ANDERSON), Hibátlan vörös, Galaktika, 226, 2009. jan. 38-47.
A kevéssé SF-jellegű, titkosszolgálati kalandtörténeteket idéző epikum egy irracionális eseménnyel, a Harmadik Templom felépültét lehetővé tévő vörös üsző születésével áll összefüggésben. A csattanó a várt eseményt a jövőbe száműzi. Jó ütemű epikum, jó szerkezet; a szereplők és helyszínek hitelesek, nemcsak a szakértők által garantált valóságszinten, hanem művészileg is.

CS. SZABÓ Sándor (A. Taylor Crabbe), Családegyesítés, Új Galaxis 12, 2008/1. 97-100.
Klasszikus szerkezetű novella. Témája talán nem ismeretlen (a gépek által fenntartott, tökéletes boldogság Az orchideák bolygója óta eleven kép), epikuma azonban eredeti. A szereplők a modern élet típusalakjai, kevés egyéni jellemvonással, de vonzóan emberiként ábrázolt jellemmel. A mű a lelki történések külső jeleinek történetére koncentrál, így belső jellemzés, környezetrajz, leírás nélkül halad a cél felé. Nyelve ennek megfelelően puritán és céltatörő.

CSIKÁSZ Lajos (Aaron F. Loacher), Retúr, Új Galaxis 12, 2008/1. 33-36.
A rövid történet a meglepetésre épül; a minél nagyobb meglepetésért lemond arról, hogy érthetővé tegye a novella első felét, sőt, megteszi, hogy az olvasó elől eltitkolja a szereplők számára ismert információkat, pedig ez az olvasóval szemben nem becsületes eljárás. Így nincs is más, amit méltányolhatunk, mint a bevezető környezetrajzot, egy jó hangulatú értekezletet és a meglepetést.

F. TÓTH Benedek, Az eredendő tudás, Hipergalaktika 02, 2008. 126-130.
Az ötlet eredeti, noha egyet kell értenem a főszereplő kételyeivel: fogalmam sincs, miért kell köztörvényes bűnnel palástolni azt, hogy idegen faj elleni harc miatt vannak távol a harcoló apák. A cselekmény, amibe az ötlet öltözik, szintén kiváló: a börtönlátogatásra érkező fiú és a fogolynak hitt apa beszélgetése, mellékszálként a múltba történő, oktató célú utazás. Kiválóan sikerült az apa-fia kettős, két rokonszenves jellem sejlik a párbeszéd és szabad függő beszéd mögött.

F. TÓTH Benedek, Ceterum censeo, Galaktika, 219, 2008. jún. 72-80.
A novella a halálra ítélt emberiség és a világvége-prófécia igazán eredeti, új földolgozása. A csápos idegenek (gonoszok) magasabb rendű civilizációjáról nem kapunk képet (és így a halálos ítéletet kiosztók felhatalmazásáról sem), ám ezért kárpótol a két emberi szereplő: a könyvkereskedő és a titkárnő, akik jól eltalált típusok lévén kiválóan képviselik az emberi nem kettősségét. Az életteli figuráknak a beszédük is jellemző és találó.

F. TÓTH Benedek, Nélküled a jövő = A Katedrális Őrzői, Bp., Tuan, 2008. 7-50.
Rövidsége ellenére a novella tematikája összetett: a kezdetben problémátlan szerelmi szálra tömegmanipuláció, a hosszú élet titka s ráadásul még a térugrás rejtélye fűződik föl. A téma jól sikerült, kalandos epikumban ölt testet. A szerkezet arányos, az információk kellő homályossággal követik eg
ymást ahhoz, hogy a feszültség fennmaradjon. A szereplők közül Baron alakja kidolgozott és mély, apró méltatlankodás, hogy amikor Baron veszélyben látja a „melléjük sodródott” múzeumlátogatókat, csak Flore kiszabadításán töri magát, még Klárával sem törődik, akihez pedig mégis emberi kapocs fűzi (már itt a párra szűkül a cselekmény). Az ő gondolatain (közvetve a sorsán) át kiválóan összetett képet kapunk Magyarország geológiai és társadalmi jövőjéről. A modern környezet, életmód rajza is sikerült, és jól kerül az olvasó elé. A szerkezet azonban megtörik, a megoldás nem kielégítő, hiszen csak a szerelmi problematikában ábrázol egyfajta megoldást: Flore és Baron összeütközésében, akik pedig az emberi szkepszist és a kísérletező, vállalkozó kedvű embert képviselnék, csak a magánéleti probléma tematizálódik, az is némi töréssel, hiszen a doktornő ajánlata egyben az együttmaradást is lehetővé tenné, azaz Flore a szerelem jövőjét is elutasítja, miközben állítólag szereti Baront. Érzékeny és néhol kifejezetten szép nyelven íródott mű.

FAZEKAS Beáta, A jövő zenéje, Új Galaxis 12, 2008/1. 41-47.
A novella egyszerre tartalmazza egy totalitárius társadalmi rendszer és egy genetikai kísérlet hatásának problematikáját; a narráció érdekessége, hogy mindezt egy koraérett fiú szemével látjuk. A történetben benne lappang a folytatás lehetősége. A szemünk előtt zajló események csak a vízsodrás habja, mögötte ott rejlik egy leendő szabadságharc. Az epikum egy fiú útja a belenyugvástól a menekülésen át a vállalásig: ez hiteles, bár inkább külső, mintsem belső motívumokkal van indokolva. A környezetrajz meglehetősen puritán.

FEDINA Lídia, Mester, Galaktika, 222, 2008. szept. 50-54.
A novella úgy fogadható el SF-műnek, ha a benne leírt anyagmozgató eljárást racionális elven nyugvó különleges képességként értelmezzük. Maga a mű a múlandóság bánatával átitatott, jól fölépített, jó csattanójú történet.

FEDINA Lídia, Evolúció, Galaktika, 227, 2009. febr. 84-85.
A novella bájos, gyermeki teremtéstörténetből és az ironikus felhangot nyerő tudományos dolgozatrészletből alakul ki, így az alapötlet egy fricska a tudományos megállapításokról. A nyelv jól követi ezt az ellentétet: költői és érzelmes az epikumban, korrektül tudományos a lezárásban.

GALÁNTAI Zoltán, Békével jöttünk, Galaktika, 224, 2008. nov. 36-47.
Nagyon alaposan megtervezett és részletekbe menő aprólékossággal megírt, merőben intellektuális novella. A tudós és a katona párbeszéde valójában a Föld és az exopolitika jövő irányairól szól, s nem hősökért, események sikeréért, hanem a Föld és a két világrendszer űrkutatásának sikeréért, távolabb az idegen civilizációkkal való kapcsolatteremtésért kell izgulnunk. A csattanó a bekövetkezett múlt. A novella erénye az apró részletekig pontos környezetábrázolás és a hiteles alakok párbeszédének feszültsége.

GALÁNTAI Zoltán, Évforduló, Galaktika, 220, 2008. júl. 78-84.
Rendkívül kidolgozott, főleg az ideológia és mentalitás terén részletes alternatív jövőkép: egy technikaellenes önkényuralmi rendszer, a fenntartható fejlődés torzképe. Szereplői mélyen hitelesek, környezetrajza részletességével erősen hozzájárul a novella erős hangulati hatásához.

GALÁNTAI Zoltán, Megtanulni egy idegen nyelvet, Hipergalaktika 02, 2008. 140-148.
Pesszimista jövőkép a globalizáció nyelvi megvalósulásáról és kiterjesztéséről más égitestekre, egyben más civilizációk megismerésének lehetetlenségéről. Cselekménye csekély: a főhős belső világára, az ő mikroszintű cselekvéseire, valamint a világállam makroszintű kiaknázási terveire terjed ki. Ez az ellentét minden síkon egyúttal két magatartás ellentéte: a szemlélődő és a cselekvő, a természetbarát és a természetromboló, a tudomány iránt alázatos és az arrogáns, a toleráns és a leigázó, a humánus és az agresszív. Az író nem ad esélyt a nyelvtudás által képviselt oldalnak. A rövid, ügyesen elővezetett marsi történelem és természet rajza visszafogottságában is megnyerő.

HARANGOZÓ Balázs (Kevon H. Twelve), A harcos két útja, Új Galaxis 12, 2008/1. 63-77.
A mű mindössze nagy verekedések leírása, amely ürügyül a divatos távolkeleti kultúrát használja; meglovagolja a fiatalok között elterjedt japán és viking történetek népszerűségét. Most nem beszélünk arról, mennyire hiteles ez mentalitástörténetileg, a fölhalmozott idegen szavaktól függetlenül. Mindenesetre a finn és skandináv mitológia egyesítése meglepő, és a Jyväskyläi Egyetem meglepődne, ha tudná, ki viseli a nevét. (Tsukahara mester nevén is meglepődtem.) A (nagyjából) öt űrhajózó szó (fotonhajó, gravopöröly, űrhajó, zsilipkapu és naprendszer) nem teszi SF-művé a novellát: attól az még viking rablóhajó maradt, hogy fotonhajónak nevezik.

K. VARGA Beáta, Mimikri, Galaktika, 218, 2008. máj. 76-77.
Az apró ötlet igen mély és időszerű problémára világít rá:a személyiség és az elgépiesedés konfliktusára, ezúttal az álláskeresés problematikájába ágyazva. A nyomasztóan ismerős eseményekből álló, lassú expozíciót gyors és hatásos kibontás követi. Az előadásmód jól idomul ehhez a ritmusváltáshoz.

KÁNAI András, A Mélység egyenletei, Hipergalaktika 02, 2008. 96-103.
Az ötlet kiváló és eredeti: a gyermeki kreativitást kiaknázó MI. A cselekmény, amiben megtestesül, szintén eredeti és szórakoztató, a legjobb kémtörténetek cselekményvázát alkalmazza, csak itt az összecsapás a virtuális térben valósul meg. Ennek nyelvi megjelenítése egyszerre ötletes és itt-ott humoros, Alfonzó, Bétamás és Gammatyi városi folklór-meséjére emlékeztet. Vázlatossága ellenére korrekt a fölbukkanó néhány személyiség.

KÁNAI András, Dr. Jake, Mr. Hyde, Galaktika, 218, 2008. máj. 52-58.
A monológba bújtatott epikum kétszeresen hatásos: önmagában is, és narrációjával is. Érdekes, eredeti ötletre épül, amelyet igen jó ritmusú, arányos szerkezetben ad elő. Környezetrajzra, jellemábrázolásra nincs szüksége (a címszereplőn kívül), az elénk tornyosuló lehetőségek gondolkodásra serkentenek.

KÁNAI András, Imagine, Galaktika, 221, 2008. aug. 38-44.
A történet meglepő és eredeti: a John Lennon vezetésével megvalósuló közösségi társadalom. A szüzsé meglepetéselemekre épül: új társadalom, új önkényuralom, összeesküvés, leleplezés, Chapman föltámadása, a Kis Emberek hallucinációja (?). Környezetrajzra, karakterábrázolásra nincs szüksége, helyettük áll a meglepetés intellektuális öröme. SF-voltát leginkább a disztopikus új társadalom támogatja.

KÉPES Gábor, A szerelmes és a világvége, Galaktika, 217, 2008. ápr. 52-56.
A rövidke novellában legalább két elbeszélés anyaga lappang, amelyek azonban vázlatosak maradnak: a novella lényege az – írójától megszokott – szomorkás, borongós hangulat: az emberiség gondjainak megoldódását az egyéni élet elmúlása ellenpontozza. Az író nem epikummal, hanem az emlékezés és a hangulatok világával operál; a környezet apró részletei egyszerre tesz
ik teljessé és hitelessé az egyéni életet, valamint az emberiség történelmét.

KÉPES Gábor, Fehér majom feketében, Galaktika, 227, 2009. febr. 34-36.
A novella egy – a szerzőtől ritka – jókedvű paródia az emberi kultúráról egy idegen szemével tekintve. A tökéletesen kitalált idegen világ kiválóan ellenpontozza saját világunk bűneit és erényeit.

KÉPES Gábor, Jelenések lapja, Galaktika, 220, 2008. júl. 50-51.
A novella SF-jelenséggel foglalkozik, de SF-voltát csak a lágymányosi japán vállalat mint jövőkép igazolja. Jól fölépített szerkezet, csípős iróniáját a pontos és megejtően személyes hangú környezetrajz teszi élessé.

KOVÁCS Flórián, Az időkamera, Asztallap, XVI. évf. 9-10, 156-157 (2008. dec.), MENSA. 34-35.
A műnek nincs cselekménye, és mivel a szerkezete is csattanó nélküli, lineáris elbeszélés, kérdés, kielégíti-e a novella műfaji kritériumait. Cselekmény és szerkezet híján nem tarthatjuk többnek egy epikus kifejtés nélkül maradt jó ötletnél, amely egy találmány üzleti értékesítésének gazdaságossági útját írja le.

KOVÁCS Flórián, Kontinuitás, Asztallap, XVII. évf. 3, 160 (2009. márc.), MENSA. 14-17.
Az ötlet kellemes és meglehetősen új, elővezetése azonban nem szerencsés. A cselekményt három nép történetének nagy vonalai helyettesítik, ez nem elég érdekesen van előadva, nincs is más szerepe, mint hogy a – valóban meglepő – csattanót előkészítse. A hosszú, értekező stílusban írt művet a csattanó avatja novellává.

KOVÁCS „Tücsi” Mihály, A lehetőség, Galaktika, 223, 2008. okt. 72-76.
A gyönyörű nyelvű, mélyen humánus történet voltaképpen csak fölveti az SF egy gyakori témáját, az időutazást. Szép és árnyalt a két beszélgető figurája.

KOVÁCS „Tücsi” Mihály, Az évnyitó, Hipergalaktika 02, 2008. 66-69.
Kapitális tréfa a szerzői-előadói jogok érvényesítésének ad absurdum viteléről; némi kesernyés ízt ad a történetnek, hogy nem tudjuk lehetetlenként lesöpörni. A novella felépítése példaszerű, a csattanóig bezárólag. A technikai civilizáció érzékeltetése szervesen illeszkedik a szövegbe.

KOVÁCS „Tücsi” Mihály, Csibét a tojásba, Galaktika, 227, 2009. febr. 54-58.
Az ötlet az időutazás egy speciális változata, amely itt egy lassú léptű, regény kezdetéhez illő tempójú és hangulatú epikumban testesül meg. Minthogy a szereplőket nem ismerjük meg annyira, hogy rokon- vagy ellenszenvet érezzünk, s a művelet célja csak a megoldásban derül ki, nem azonosulunk sem céllal, sem szereplővel, emiatt a cselekményt nem támogatja feszültség. A végül megvilágosodó alapötlet visszafelé már nem ad tétet a cselekménynek.

KUKLIS István (Steve KUKLIS), Amikor a vér kékre vált, Hihetetlen Magazin, 87, 2009. jan. 59-61.
Az ember-robot háború egy elemének újszerű földolgozása. Az epikum (ember-robot párharc) szokványos, de szükség van rá a csattanóhoz. Ha eltekintünk attól, hogy egy kis településen nem élhet olyan ember, akinek élettörténetét nem ismerik születésétől fogva, ez a csattanó ügyes. A hős ábrázolása egy szempontú, de koherens.
A kiadót kérjük egy helyesírás-ellenőrző program beszerzésére vagy lektor alkalmazására!

KUKLIS István (Steve KUKLIS), Túlontúl tökéletes, Hihetetlen Magazin, 80, 2008. jún. 59-61.
Kellemes krimitörténet, amelynek logikája azonban több ponton vitatható. Az alapötlet (a csaló megcsalatása) öreg, de az epikum eredeti. Figurái egysíkúak, az itt-ott elhelyezett, jellemzésre szánt elemek (másnaposság, a titkárnő rokonszenve) nem mélyítik el a jellemeket.

LÁSZLÓ Zoltán, Csend, Galaktika, 225, 2008. dec. 36-46.
Már rég olvastunk ilyen remek összeesküvés-elméletet. Maga a kiindulópont is eredeti (a MI-k összeesküvése az Ellenséggel leplezve), és egyéni a narráció, amelyben elhangzik: a serdülő fiú szemszöge. Tovább bonyolítja az összképet a „gondoskodó állam” ironikus torzképe. A szerkezet jól fölépített. A környezetrajz jelzésszerű, de jól eltalált a három ember együttese, a bomlófélben lévő család, különösen az MI tanácsától függő (a jövőbeli médiával függésbe kerülő) anya.

MÉSZÁROS László (Dawe HOWARD), Hősök végzete = A Katedrális Őrzői, Bp., Tuan, 2008. 207-286.
Az ötlet (a főhős elveszti családját, és különleges eszközeivel bosszút áll az alvilágon) régóta jól ismert, a feldolgozás csak megemeli Batman, Pókember, Maszk és mások technikai szintjét. De mindig kérdéses, egy bosszúálló hős hány és milyen pusztítást, gyilkosságot engedhet meg magának úgy, hogy megőrizhesse igazságosztó jellegét. A névtelenek vagy épp a musgor megölése céltalan, csak az idegek borzolására van: ha a gyilkolásnak nincs önmagán túl mutató célja, a pusztítás önmagáért való, s a hős immár nem különb az ellenfélnél. A kölyökhöz való viszony ezt a hiányt nem küszöböli ki, hiszen az utolsó előtti percig ridegnek és hálátlannak mutatja a hőst. A szerkezet nem tart lépést az epikum feszültségívével, a lassú kezdés után fölgyorsul, s a megoldás után érthetetlen módon folytatódik: függelékként még egy cselekményrész csatlakozik hozzá, amely második megoldásként, a megoldás meghosszabbításaként fölösleges, a feszültséget újra fölkelteni nem képes, a főhős lelki útjának hitelét nemhogy javítaná, de inkább aláássa. A valóság és emlékek váltakozása régóta bevált epikus eszköz; a szereplő számára ismert információ elhallgatása az olvasó elől nem korrekt („Elolvasom a kihallgatási jegyzőkönyvet. Megtudom, amit tudnom kell.” 224). Az elbeszélés sokkal inkább nagy verekedések és gyilkolások története, mintsem az apai gyászé. A múlt idillje túl édesre sikerült. Az olvasást több bántó nyelvi hiba zavarja.

MÉSZÁROS Mihály, Árnyékfarkasok, Új Galaxis 12, 2008/1. 148-157.
A novella az „idegenek beköltözése, emberi testet öltése” témájának új változata, epikumát a finom érzékelésű indián és a természetidegen, városi származású határőr ellentéte színezi. Közülük a hadnagy válik egyéni figurává, az indiánok inkább csoportként, mintsem individuumokként kapnak jó jellemzést. A sivatag képei jók, bár úgy tűnik, e téren az író nem futotta ki minden lehetőségét.

ÓDOR Ákos, Mint azok, Új Galaxis 12, 2008/2. 78-97.
Igazán megrázó kép a sport jövőjéről egy olyan világégés utáni társadalomban, ahol a sport a fegyveres összecsapást helyettesíti. Magyarország tömör utalásokkal ábrázolt jövendője hátborzongató. Jó ötlet a történelmi tudnivalókat iskolai feleletnek álcázni (ez itt nem marad egyszerű formaság). A novella erénye a gyors, arányos cselekménybonyolítás, magával ragadó, egységes hangulat. Csak a főhős kap alaposabb jellemzést, de a szereplők hitelesek, beszédük egyéni.

RIPP Gábor, Meghibásodott alkatrész, Új Galaxis 12, 2008/1. 113-120.
A mikro- és makrovilág egybejátszásának ismerős témája itt eredeti módon a gondoskodó felsőbb hatalom témával egyesül. A hangsúly erkölcsi: az emberi bűnök megtorlása
a „hibás alkatrész” (a Föld) lecserélése újra, jobbra. Lőrincz L. László egy kevésbé mechanizált feldolgozásban javíthatónak látta a bolygót; a szerző humánus, de keserű álláspontját jellemzi, hogy itt az emberiség nem kap második esélyt. A katonák közt játszódó novellafél kevésbé mutat föl egyedi vonásokat, az ellentétként bemutatott nagypapa-Pannika részek megkapóak a részletekkel ábrázolt világ meleg otthonosságával.

SÜMEGI Attila, Célegyenes, Új Galaxis 13, 2008/2. 14-49.
Annak ellenére, hogy látszólag egy autóversenyző győzelmeit és kudarcait meséli el, a novella voltaképpen egy lelki érés gondosan, árnyaltan rajzolt, hiteles folyamata, amíg az emberséget kereső hős kiábrándul gépből és emberből egyaránt, az „álmodozások korának” lejártával. A jövő társadalom rajza inkább az emberi viszonylatokban rejlik, mintsem narratív közlésben vagy leírásban, ami mégis van, az némiképp túl direkt (az új Budapest és külső kerülete, Érd, 16). A mellékalakok hasonlóképp jól eltaláltak, a feleség és a serdülő lány ismerős típusalakok.

SZABÓ Tamás, Kutyák, Új Galaxis 13, 2008/2. 176-188.
Ritka borongós jövőkép; emberközeli közvetlensége megragadó. Az éghajlat változásához, a környezet pusztulásához az emberi kapcsolatok eldurvulása csatlakozik. A környezetrajz vázlatosságában is jól illeszkedik a cselekményhez. A címszereplő kutyák csak jelzésszerűen vannak jelen, hangsúlyozva a cím átvitt értelmezésének lehetőségét.

SZÉLESI Sándor (Anthony SHEENARD), A Katedrális Őrzői = A Katedrális Őrzői, Bp., Tuan, 2008. 287-374.
A keményöklű hős ezúttal egy bolygó megmentésén fáradozik. A sorozat elemei új, eredeti összefüggésbe ágyazódnak, amelyben megtalálják helyüket a földi történelem elemei és a magyar Szent Korona; kellemesen színezik az intragalaktikus multikulturális összképet hiedelemvilágunk ősi lényei, és elégtétel adatik a koncepciós per áldozatául esett Jacques de Molay-nek. Az epikum sodró lendületű, a feszültséget mindvégig fenntartja. A szereplők beszéde egyénített, a párbeszédek pergők és szórakoztatók; a környezet rajza a megfelelő helyeken szép és vonzó.

SZÉLESI Sándor, Az idő margójára, Galaktika, 225, 2008. dec. 66-67.
Az apró, epikum nélküli írás egy halott időutazó fölötti gyászbeszéd; lényege az időutazók személyes idejének s így életének viszonylagossága: csattanója teszi valójában novellává, hiszen ezzel keletkezik az időhurok, az önmaga farkába harapó kígyó.

SZÉLESI Sándor, Vér és verejték, Galaktika, 228, 2009. márc. 70-78.
A novella a kollektív bűntudat remekművű rajza, keresztezve a generációs ellentéttel, amelyet a természetes és mesterséges életmód ellentéte színez. A konfliktusban egyesülnek és egymást fokozzák az ellentétek. A kimondás és sejtetés jó arányokban tartja fenn a feszültséget. Kiválóak a megrajzolt jellemek, kiváltképp az archetipikus jellegű kettős, a szigorú, követelő apa és szerető, megbocsátó anya.

SZŐTS László (S. Ladislaw CORNELIUS), Mentsd meg Hitlert! = A Katedrális Őrzői, Bp., Tuan, 2008. 171-205.
Az ötlet ismerős, feldolgozása nem a főtémában ad újat, hanem idegen cselekményelemekkel keveri. Témája és epikuma nem erősítik egymást, hanem egymás ellen hatnak: a téma (miként a cím is) a történelem megváltoztathatatlansága, az epikum azonban az én-elbeszélő életeseményeit, valamint a titokzatos kristálykoponya előzmény és eredmény nélküli cselekményszálát tartalmazza. A szerző jól tájékozódik a Harmadik Birodalom főszereplői között, bár ezek az ismeretek néha nem a novella szövegében, csak szervetlen lábjegyzetekben öltenek testet. A jellemeken nyomot hagyott A tavasz 17 pillanatának jellemábrázolása. A benne rejlő epikai-gondolati érdekességek nem szolgálják az ellentmondások kiküszöbölését.
Megjegyzés: a példát statuálni kifejezés negatív értelmű, aki az embereit bátorítani akarja, az példát mutat.

SZŐTS László, Elveszett lélek, Új Galaxis 12, 2008/1. 25-31.
Az ötlet a filmekből ismerősnek tűnik, a csattanó azonban visszamenőleg megváltoztatja a történetet: krimiből MI-történetet alakít. Jó a fölépítés, és jól sikerült a magához térő amnéziás (ébredező MI) sérült én-tudatának nyelvi érzékeltetése.

UDVARI Máté, Viadal, Új Galaxis 13, 2008/2. 146-155.
Az idegen civilizáció jelenléte itt fölöttébb homályos epikumba öltözik. A gömb szándékai, parancsai céltalannak, ill. ellentmondónak tűnnek. A két emberalak korrekt, de nem túl mély jellemzést kap. A szerkezet jól fölépített. Az írói nyelv változó minőségű: költőien ihletett mondatok váltakoznak amatőr ízűekkel.

VANKÓ András, Új hullám, Új Galaxis 12, 2008/1. 168-173.
A novella az MI-téma újszerű feldolgozása, amely számol a gondoskodó MI gépi korlátaival, de azt érdekesmód egy ellene cselekvő, nálánál tudatosabb „belső ellenzékkel” látja jónak orvosolni. Az ábrázolt jövőkép érdekes, a cselekmény azonban olyannyira mozaikos, hogy a kohézió az emberiség létére szűkül. A szerkezet szaggatott. A figurák több egyedit jósolnak, mint amennyit megvalósítanak.

ZSOLNAI András (Leonard STANSKY), Finomhangolás = A Katedrális Őrzői, Bp., Tuan, 2008.
Mindennemű ko- és konnotáció, háttér, összefüggés nélkül a szüzsé egy kém- vagy szabotázstörténetre korlátozódik, ahol az olvasó legföljebb a „technikapárti” – „inkább Föld-barát” ellentétben tudja a hősöket identifikálni, de sikerük vagy kudarcuk nem hordoz relevanciát. A történet kellőképpen izgalmas, bár a feszültségkeltésnek azt a külsődleges módját, hogy a szereplők számára ismert információt az olvasó elől elzárja („És mégis hova lenne a séta? – A nő megmondta.” 168), nem tartjuk az olvasóval szemben korrektnek még egy krimiben sem, SF-ben még kevésbé. A célok ismeretének hiánya elveszi az alakok mélységét, és kevés kivétellel sablonossá teszi a jellemeket. A szereplők beszéde nem tartalmaz egyéni jellegzetességeket, a párbeszédek mindazáltal pergők.

S. Sárdi Margit