10 dolog, amit valószínűleg nem tudtál Wonder Womanről

Június elején világszerte látható lesz Wonder Woman önálló filmje, amely a Batman v Superman és a Suicide Squad buktája után kihúzhatja a slamasztikából a DC-t. Gal Gadot tökéletes választás a szerepre, a karakter első feltűnése a mozivásznakon az egyik legemlékezetesebb szuperhősös bemutatkozás lett. Wonder Woman a képregényvilág egyik legrégebbi hősnője, 10-es listánkban pedig igyekszünk összeszedni Diana Prince-ről a legizgalmasabb tényeket.

1. A karaktert 1941-ben alkotta meg az író William Moulton és a grafikusként dolgozó Harry G. Peter, akik közül előbbi pszichológusként és feltalálóként is dolgozott. Az alkotó mélyen hitt a poligámiában, így amikor megkérdezték róla, hogy ki ihlette Wonder Woman karakterét, akkor feleségét és egy velük élő, másik nőt említett meg. Mindezek mellett pedig Moulton nevéhez fűződik a poligráfos vizsgálat feltalálása, így pedig már nem is annyira meglepő, hogy Wonder Woman lasszója igazmondásra kényszeríti azt, akit elkapott vele.

ww-story2

2. A 90-es években a DC és a Marvel közötti vetélkedés nem volt annyira vérre menő, ezért elég érdekes crossover képregények jelentek meg. Így láthattuk Batmant és Rozsomákot együtt zúzni, illetve Wonder Woman is belefutott a Bosszúállók egyik tagjába, Thorba. Ennek köszönhető, hogy Dianát azon DC-s karakterek között emlegethetjük, akik képesek voltak felemelni Mjölnirt.

3. Wonder Woman teli van meglepetésekkel, hiszen amellett, hogy karpereceiről lepattan a golyó, és van egy láthatatlan repülője, Hermész mítikus szandáljait viseli és még a fülbevalói is szuperképességekkel bírnak. 1941-es, első feltűnése óta azonban a karakter a fizikai megjelenésén kívül kevés tekintetben változott, hiszen ő az egyik első feminista szuperhős, aki többek között 20 évvel megelőzte a kultikus, Marvel-féle Pókembert is. A női szuperhősöket is olyannyira megelőzte Wonder Woman, hogy debütálása után 1947-ig kellett várni Black Canaryra, Batgirlre pedig egészen 1967-ig. Emiatt tehát Diana az első mainstream szuperhősnő a képregények történelmében.

ww-story3

4. Amellett, hogy Wonder Woman alapító tagja a Justice League-nek, sokáig ő volt az egyetlen női csapattag. Az eredeti felállás úgy nézett ki, hogy: Wonder Woman, Batman, Superman, Flash, Martian Manhunter, Aquaman és Green Lantern. A csapat először akkor állt össze, amikor egy idegen faj megtámadta a Földet és azon versenyeztek, hogy ki tudja előbb elfoglalni. A Justice League a megfékezésükre jött létre, és ha már olyan jól összepasszoltak, akkor hosszútávú lett az együttműködésük.

5. Diana egy külön világból származik, Themyscira szigetén él, az amazonok között, akik nem engednek maguk közé férfiakat. A vezetőjük Hippolyta, aki Wonder Woman anyja, és egészen addig meg tudta akadályozni, hogy férfiak közé keveredjen a lánya, amíg kénytelen nem volt diplomáciai küldetésre elküldeni a hősnőt.

ww-story4

6. Wonder Woman gyengesége a kezdeti években közel sem olyan komolyan vehető volt, mint Superman esetében mondjuk a kryptonit. A hősnőt egyedül az állíthatta meg, ha egy férfi megkötözte. A kreátor, William Moulton nem csak arról volt híres, hogy két nővel élt együtt egyszerre, de más, extrémebb dolgok is mozgatták a fantáziáját, ennek esett “áldozatául” Diana is.

7. A DC Filmes Univerzumában a Halálos Iramban egyik részéből ismert Gal Gadot öltheti magára először Wonder Woman lasszóját és felszerelését, korábban azonban még nagyobb neveken gondolkozott a Warner Bros. Így szóba került Kristen Stewart, Kate Beckinsale, Eva Green, és Christina Hendricks. Ám a legmeglepőbb, hogy a Lara Croftot korábban alakító Angelina Jolie neve is feltűnt az ötletek között, ugyanis még 2005-ben szó volt róla, hogy jön egy Wonder Woman önálló film.

ww-story5

8. A tévéképernyőkön viszont már nagyon népszerű tudott lenni Wonder Woman, hiszen a 70-es években Lynda Carter már megszemélyesítette a karaktert, nem is akárhogy. Ezen kívül 1967-ben megpróbálkoztak még egy vígjátéksorozattal is, ennek a címe Who’s Afraid of Diana Prince? lett volna, illetve 2011-ben volt még egy csúfos bukás, amikor is az NBC tévécsatorna leforgatta a Wonder Woman pilotját, a Friday Night Lightsból ismert Adrianne Palicki főszereplésével. Erről mondjuk jobb nem is beszélni.

9. Wonder Woman eredetsztorija megváltozott az évek során, alapból az anyja agyagból faragta ki és a görög istenek életet leheltek bele, így technikailag Dianának nincsen apja. A New 52 szerint ellenben Zeusz és Hipplyta gyerme Wonder Woman, ami miatt érthető módon Héra az amazonokat örök ellenségeinek tekinti.

10. Sok évvel a Justice League előtt létezett a Justice Society of America, ennek tagja volt többek között Hawkman, Atom, és Sandman is. Az ő titkárnőjük pedig nem más volt, mint Wonder Woman, akit sokszor hátrahagytak az irodában dolgozgatni, hátha valami fontos üzenet akkor esik be, amikor ők épp a Földet mentik meg. Sokat változott a világ és Wonder Woman szerepe a DC Univerzumban azóta.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?