A fantasy, ami valahogy nézeti magát – Shannara kritika

Az elmúlt időszakban a sci-fis és a szuperhősös közönségnek kijutott a jóból sorozatok terén. Ehhez viszonyítva a fantasy, különösen a high fantasy rajongói ritkán láthatnak valami igazán nekik valót: az elmúlt évekből talán A hős legendáját (Legend of the Seeker) lehet kiemelni, és persze a low fantasybe sorolandó Trónok harcát. Az MTV azonban igyekezett egy új sorozattal, a Shannara – A jövő krónikája sorozattal kedveskedni a fantasyseknek.

A regényekről

Az első Shannara regény még 1977-ben jelent meg, a The Sword of Shannara (itthon Shannara: A Kard címen olvasható). Ezt követte két további rész (A tündérkövek, A kívánságdal), ezzel teljessé téve az első,  úgynevezett Eredeti Shannara trilógiát. Ezután számtalan regény következett (összesen 8 regénysorozat), legutóbb a The Darkling Child jelent meg 2015-ben.

A Shannara-történetek egy Négyföld nevű, a mi világunk pusztulása után fennmaradt helyen játszódnak. Az új időszakban új fajok jöttek létre: elfek, törpök gnómok és trollok. Az első részben Shea Ohmsforddal találkozhatunk, aki a Shannara vérvonal egyik utolsó élő tagja. Őt Allanon, a druida választja ki egy nemes küldetésre: Shannara kardjával kell végeznie a Négyföldet fenyegető gonosszal, a Boszorkánymesterrel. A második részben (amit végül adaptált az MTV) Shea unokájával, Wilel ismerkedhetünk meg, aki segít az elfhercegnőnek, Amberle-nek az Ellcrys fa megmentésében. A küldetés fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen ez a fa védi meg az elfeket a démonok támadásától. A trilógiát lezáró részben ismét felüti fejét a gonosz Négyföldön: Wil gyermekei, Jair és Brin Ohmsford veszik fel a küzdelmet egy Illdatch nevű ellenséggel.

Az íróra, Terry Brooksra vitathatatlanul nagy hatással volt J. R. R. Tolkien méltán híres regénye, A Gyűrűk Ura. Emiatt a sorozatot szokták egyszerűen „Gyűrűk Ura-kopinak” is nevezni, mások viszont olyan egyedien felépített világnak tartják Brooksét, ami továbbviszi a Tolkien által lefektetett motívumokat. Azt mindenki döntse el maga, hogy a vitában melyik tábornak van igaza, de a Shannara-regények népszerűsége mindenképpen figyelemre méltó, helye vitathatatlan a zsánerben. Így már régóta megérdemelt volna egy adaptációt: mégis erre több, mint 30 évet kellett várni.

Maga a sorozat

Az MTV által készített Shannara-sorozat 2016. január 5-én indult külföldön, ezután pedig nem sokkal magyar képernyőn is, a Viasat 3-nak köszönhetően.

A dupla pilot egy főleg fiatalokra koncentráló, de nagyon ígéretes szériát ígért. Egy tévés produkció költségvetéseihez képest szép, fantasysnek mondható látványvilágot kapunk, ami rögtön beszippantja a nézőt Négyföld világába. Ehhez nagyban hozzájárulnak a tájat bemutató totál plánok az Ellcrys fáról, az elf fővárosról, Arborlonról vagy Dagda Mor börtönéről. A későbbiekben a látványvilághoz erősen hozzájárul a mi világunk maradványainak felbukkanása (pl. teherautó, játszótér), ami először furcsának hathat egy elképzelt, elvileg középkori fejlettségű világban, de az egésznek mégis lesz egyfajta egyedisége. Ez leginkább az Utopia című részben, és persze akkor csúcsosodik ki, amikor a főhősök Safeholdba érnek a 9. epizódban.

A cselekmény előrehaladtával a pilotban elindított szálak kibontakozni látszanak és a bemutatott szereplők a 4. részre nagyjából el is indultak küldetésükön (megtalálni a Safeholdba vezető utat, ott pedig a Bloodfire-t), a fináléban az egész pedig kapott egy kicsit elsietett, de elfogadható lezárást (és persze cliffhangert), de mégis úgy érzem, valahogy nem volt az igazi ez a sorozat. Egyik legnagyobb baj vele mindenképpen a young adult történetekre jellemző kötelező klisék voltak, amiket talán maga a célközönség is un. Szinte minden szereplőnek muszáj volt valamilyen szerelmi viszonyba bonyolódnia, akár többször is, és ezek a hamar kuszává váló kapcsolatok gyakran eredményeztek már-már szappanoperába hajló drámázásokat. Ezt leginkább Wil-Amberle-Eretria szerelmi háromszögnél lehetett érezni, főleg Amberle részéről (könyvet ismerő nézőként ez még azért is idegesítő, mert Wil és Amberle nem kapott akkora hangsúlyt, mint itt). Szereplőknél maradva, sajnos egyiknek sem volt olyan erős jelleme, ami kedvenccé vagy akár csak érdekessé is tette volna bármelyiket is. Talán Eretriát lehetett valamennyire megkedvelni a nagyon is emberi problémáival (hovatartozás kérdése), és esetleg Wilt a kedves naivságáért.

A sorozat YA-s vonása a rengeteg eye-candy felvonultatásán is meglátszik: tinédzser és fiatal felnőtt szemmel nagyon is csinos színésznők Poppy Drayton (Amberle) és Ivana Baquero (Eretria), és Austin Butlerre (Wil) sem lehet panasz megjelenés téren, de ezen kívül többet színészként nem nyújtottak. Esetleg Baquerót lehet kiemelni, hiszen szerethetővé tette a csak önmagára számítható Eretriát. Színészek közül még a főleg Gimliként megismert John Rhys-Davies (Eventine Elessedil király) emelhető ki, és esetleg a másik húzónév, a Spartacus Crixusa, Manu Bennett (Allanon). Utóbbi játékából hiányzott valami, ami érzékeltette volna a druida korából fakadó bölcsességet és tapasztalatot, ami igazi mentorrá teszi a főhősök számára.

A másik dolog, ami miatt nem tudott teljesen jó sorozatként működni a Shannara – A jövő krónikája, az a történet. Egyrészt érthető ez, hiszen egy 80-as években megjelent regényt próbáltak a mai közönség számára adaptálni (a Tündérkövek 1982-ben jelent meg) úgy, hogy hűek is maradjanak valamennyire az eredetihez. Így lehet az, hogy a Tolkientól és más fantasy íróktól már jól ismert motívumokra (pl. nagy utazás) már nem csodálkoztunk rá, egyes fordulatokat könnyedén ki is találunk előzetes ismereteink alapján. Azonban a Shannara javára legyen írva, akadtak a cselekményben jó dolgok is, amik elfeledtethették az ismert kliséket. Voltak váratlan fordulatok (pl. a changeling), meglepetést okozó jelenetek, kevés fillernek nevezhető rész volt (talán kettő csak a tízből), azaz mindig a főcselekményre koncentrálhattunk, humorból is jócskán kijutott, és szinte minden epizód végére jutott egy cliffhanger, ami miatt várhattunk a következő részt. De kiemelkedőnek azért nem nevezném a sorozatot.

Összegzés

A Shannara – A jövő krónikájának megvannak a maga jó és rossz tulajdonságai. Egy nagyrészt fantasys sablonokból építkező történetet kaptunk idegesítő YA-s elemekkel, ami mégis nézette magát és teljesen ki tudott kapcsolni 45 percre. Aki szerette a Legend of the Seekert, mindenképpen vessen egy pillantást a Shannarára, de azok is ellehetnek vele, akik nem bírják ki fantasy nélkül az új Trónok harcáig. Tolkien-fanok talán kerüljék.