Az Amazon várható sorozatai: Gyűrűvilág, Lazarus, Snow Crash

Az Amazon három készülő sorozattervét jelentette be. Megfilmesítik Larry Niven Gyűrűvilágát, Greg Rucka képregényét, a Lazarust és az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Neal Stephenson cyberpunk regényét, a Snow Crash-t. A Deadline-on olvasható hír szerint a streamszolgáltató Trónok harca és The Walking Dead stílusú, pörgős zsánersorozatokra teszi a hangsúlyt a jövőben. Ennek a célkitűzésnek a részeként tervezik adaptálni az említett három művet.

A három történet közül a Gyűrűvilág megfilmesítése már korábban is szóba került. 2013-ban a Syfy készített belőle egy négyrészes mini sorozatot, azonban Az ember a fellegvárbanhoz hasonlóan a csatorna nem mondott igent a produkcióra.

Niven könyve egy unatkozó ember, Louis Gridley Wu történetét meséli el. A férfi épp 200. születésnapját ünnepli, a technológiailag nagyon fejlett új földi életnek köszönhetően. Hiába élhetett meg általunk felfoghatatlanul nagy kort, Wu még nem fáradt bele az életbe, hívják a kalandok. Csatlakozik egy fiatal nőhöz és két idegenhez, hogy együtt felfedezzék a Gyűrűvilágot, a civilizáció által ismert Űrön túli távoli objektumot. Úgy tűnik, a Philip K. Dick könyvéből készült sorozat sorsára jut a Gyűrűvilág is, főleg, ha az Amazon ugyanazt a minőséget hozza Niven könyvénél is.

Rucka (Jessica Jones) képregénye, a Lazarus is remek alapanyag egy jó sci-fi sorozathoz. A történet egy alternatív jövőbe visz minket, ahol a világot 16 rivális család között osztották fel. A közösségek feudális körülmények között élnek és a középkor szabályai szerint igazgatják területeiket. Hogy fenntartsák a szövetségeket, legyőzzék ellenségeiket vagy leverjék a forradalmakat minden egyes csoport kijelöl egy Lazarust, aki egy személyes hadosztályként segít a rend fenntartásában. A készülődő sorozat executive producerei Michael Lark (Amerika Kapitány – A Tél katonája) és Angela Cheng Caplan.

Az utolsó művet talán nem is kell  bemutatnunk. Neal Stephen regényét, a Snow Crash-t az író egyik legjobb művének tartják, továbbá a cyberpunk irodalom egyik legfontosabb szövegének. 1992-es megjelenése után rövid időben belül sikeres lett és több díjra is jelölték, ezek közül elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat 1994-ben. Magyarul 2006-ban jelent meg a Galaktika Fantasztikus Könyvek-sorozat részeként. A regény főszereplője Hiro Protagonist pizzafutár, aki egy másik világban sokkal fontosabb szerepet tölt be. A Metaverzumban Hiro egy harcos, aki az enigmára rákapcsolódva veszélyes vírust terjesztő hekkerek nyomába ered. A várható produkció executive producerei Joe Cornish (Hangya) és a Kennedy Marshall Company Frank Marshall-ja (Vissza a jövőbe, Az elveszett frigyláda fosztogatói) lesznek, a munkálatokhoz pedig a Paramount TV is betársul.

 Ti melyik adaptációt várjátok a legjobban?

Facebook hozzászólások

Sophi

“az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…” – Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Karácsonyi akció