Csontzene, az inkvizíció szimfóniája – Eymerich kínzóeszközei

Aki démonokkal, boszorkányokkal cimborált, lelket idézett, varázsolt, elnyerte az egyház „méltó” büntetését a középkorban. És ha a romlott lélek tagad? Arra is vannak eszközök!

Én is voltam beteg, Agustín atya. Négy évvel ezelőtt. Már immunis vagyok a… – Eymerich nem merte kimondani a szót.
– … a pestisre – fejezte be az öreg. – Igen, tudom, hogy túlélte az 1348-as járványt. Pontosan ezért hívattam magát. Hány éves?
– Harminckettő.
Augustín atya sóhajtott, ezzel reszelésre emlékeztető hang hallatszott hörgőiből.
– Elég kevés. Mégis maga a legidősebb e bíróság tagjai közül. Rosell atyát Avignonban hívták, a többiek pedig mind halottak – enyhe remegés rázta meg testét. – És ma éjjel én is meghalok.
…
Miután Isten engem magához szólított, Aragónia királysága inkvizítor nélkül marad – folytatta a beteg, suttogáshoz hasonló, elhaló hangon. – ezért hívattam magát. Maga lesz az új főinkvizítor.

Evagelisti nehezen találhatott volna jobb karaktert az Inkvizítor-sorozathoz, mint Nicolas Eymerich.  Az inkvizítor kegyetlen, merész, céltudatos és buzgó, ha az egyház érdekeit védi, másfelől a rettegett egyházfi fél az érintéstől, gyakran szorong, ki nem állhatja a tömeget és bántóan őszinte. A hitében megingathatatlan Eymerich nem az az ember, akivel meginnánk egy kupa bort, miközben kedélyesen csevegünk vele a csapszékben – de éppen ezért annyira szórakoztató, mint irodalmi karakter.
Az irodalmi Eymerich mintájául szolgáló „igazi” Eymerich 1334-ben lépett be Domonkos-rendi szerzetesek közé. Teológiai képezettségéről és ügybuzgóságáról mi sem ad világosabb képet, mint hogy 1357-ben Aragónia főinkvizítorává nevezték ki. Nem telt bele sok idő, mire IV. Péter király ráeszmélt, hogy mekkora hiba volt szentesíteni Eymerich kinevezését. A főinkvizítor válogatás nélkül konfrontálódott bárkivel, akit a hit ellenségének gondolt. Vallásos meggyőződésében, üldözte az eretnekeket, varázslókat, vallási tévelyedetteket – és a zsidók, mórok által is lakott Ibéria-félszigeten sokak belefértek ezekbe a kategóriákba. Péter királynál végül 1376-ban telt be a kupa, nem tűrte tovább, hogy az inkvizítor tovább szítsa a feszültséget, amúgy is megosztott országában – ostrom alá vette az Eymerichnek menedéket nyújtó kolostort, hogy véget vessen a vallásos ámokfutásnak. Az ügybuzgó inkvizítornak sikerült Avignonba menekülnie, kötelességei megfogyatkoztak, de éppen ezért volt ideje, hogy megírja az évszázadokig az inkvizíció alapművének számító Directorium Inquisitorum-ot. A XVII. századig használt műben olyan mágikus gyakorlatokat ír le, mágikus litániák zsolomázása, a holtak fejének megfüstölése, bálványok imádata, lélekidézés vagy tenyérjóslás. Bár a kínzást megtévesztőnek és haszontalannak tartja Eymerich, mégis számos fizikai tortúráról és a kihallgatottak megtévesztéséről ír könyvében.

Ujjszorító – egyszerű eszköz, de hatékonysága nem lebecsülendő

Térdroncsoló

Spanyolcsizma – az egyik legismertebb „lábravaló”

Fojtókörte, a kín- vagy a gyötrelem körtéje – mindegyik elnevezés tökéletesen írja le a hatást

A gyalázat maszkja – a szégyen mellett a beépített bügyköket, tüskéket is el kellett viselnie hordozójának

Tüskés nyakgyűrű

Eretnekek villája – egy percre sem feledheti el bűnét viselője

Nyelvtépő

Melltépő – a tépő, szaggató eszközök kimeríthetetlen használati formát nyújtottak

Júdás bölcsője – a perverzió elválaszthatatlan része volt a kínzóeszközöknek

Spanyol öszvér – a Spanyol Királyság inkvizícójának fáradhatatlanságát és hatékonyságát jelzi, hogy több kínzóeszközt is spanyol jelzővel láttak el

Kínpad – borzasztó fájdalamt okozott a szerencsétlennek, akit bele fektettek