Könyvfesztivál 2013 képekkel – Galaktika

Nagyon fárasztó, de rendkívül jó négy napon vagyunk túl: tegnap ért véget a 2013-as Könyvfesztivál. Képes beszámolónk következik.

Sokan talán bele se gondolnak, hogy hogyan is kerül ki az a rengeteg, elképesztő mennyiségű könyv egy fesztiváli standra. Nos, nem árulunk el nagy titkot: ki kell vinni. És mivel a teleportálás alapvetően még azért eléggé a jövő zenéje, a kiszállítást fizikailag kell kivitelezni…

Ezért mi már szerdán javában pakoltuk készletünket (nem is beszélve az érkező friss könyveinkről!), aztán csütörtök reggel 8-kor már intenzív szálkásítást végeztünk gigantikus dobozokba pakolt könyvek segítségével.

Déltől nyitott a Könyvfesztivál (így a mi standunk is). Újra szembesültünk a problémával, hogy több, mint 120 címünk van, és ehhez mindössze kb. 1-2 négyzetméterünk, megpróbáltuk hát a legtöbbet kihozni, és a legújabb/legnagyobb érdeklődésre számot tartó köteteket kipakolni. Főszerkesztőnk és online szerkesztőnk serénykedésének ez lett az eredménye:

Szerencsére a jó idő pénteken is kitartott, és csak szombat este dobta fel a hangulatot záráskor egy kis eső (az viszont olyan volt, mint egy vízfal).

Szombaton meglátogatott minket két baráti-szövetséges csapat is. Délelőtt érkezett a Puli Space Technologies osztaga, akik elhozták magukkal a Marokkó perzselő sivatagját megjárt veterán Pulijukat is.

Később pedig a frissen szintet lépett 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének különítménye is megérkezett, sok rajongó nagy örömére.

A Puli és a Légió különítményei

Közben természetesen a standnál sem állt meg az élet, sőt: olyan sokan jöttek hozzánk, hogy a könyvek nagy értékére való tekintettel az uralkodó személyes testőrségéből delegált egy őrzőt számunkra.

Eközben barátaink a Booker Könyváruháznál megneszelték, hogy a híres jedi, Obi-Wan Kenobi is a Millenárisra érkezett, és azonnal megkérték, hogy csatlakozzon hozzájuk és dedikáljon néhány angol nyelvű Star Wars kötetet. A nemes lelkű jedi természetesen nem mondott nemet.

Az augusztusi hétvégének álcázott szombaton (aminek hősége elől minden ellentétes vélemény dacára a stand “árnyéka” sem igen védett ám!) sikerült mindenkinek igencsak kifáradni – de még egy hasonlóan napsütős, mosolygós vasárnapra kimentünk…

… aminek a végén intenzív kipakolással és szerkesztőségbe szállítással este 10-re végeztünk is.

Örömmel láttuk, hogy új könyveink (a Gazdátlanok, az Abarat 3., a Mese a Trojkáról, a WWW2, Clarke Földfénye és a Melchior, a patikárius) nagy tetszést arattak mind rajongóink, mind új vásárlóink körében. A legnépszerűbb ezek közül a középkori nyomozó patikus, Melchior története volt.

Összességében négy nagyon kellemes, sok beszélgetéssel és mosollyal telt napot töltöttünk kint a Millenárison a Könyvfesztiválon. Köszönjük a Puli csapatának és az 501-es Légió Magyarországi (immáron) Helyőrségének a támogatást, a jelenlétet – és minden hozzánk látogatónak, vásárlónak a kedves szavakat és azt, hogy megbíznak bennünk!

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?