Lovecraft narrátorai a végsőkig megtört emberek – interjú az Onnan Túlról készítőivel

A kultikus horroríró, H. P. Lovecraft művei nagyobb hatással voltak a XX. század popkultúrájára, mint azt az ember gondolná. A Metallica például egy kilencperces metálszámot szentelt legnépszerűbb történetének, a Cthulhu hívásának, míg Sam Raimi Gonosz Halott című filmje a Necronomicon előtt tisztelgett.

Szinte megszámlálhatatlan azon referenciák listája, melyek Lovecraft munkájára utalnak. Épp ilyen forrásnak számít a From Beyond, azaz az Onnan Túlról című novellája, mely – hasonlóan a művészhez – méltatlanul elfeledett kincs a sok közül. A történet szerint a narrátor barátjánál, Crawford Tilinghastnál tesz látogatást, aki az utóbbi időben szokatlanul megváltozott, feltehetőleg zavaros kísérleteinek köszönhetően. Csakhamar kiderül, a kutató módot talált arra, hogy az ember számára érzékelhetetlen, földöntúli világ is érzékelhetővé váljon, ezt pedig a tobozmirigyet stimuláló gépezetével éri el. Ebben a kritikusok szerint érdekes, mégis éretlen műben sok utalás fedezhető fel René Descartes munkásságára, aki a tobozmirigyet tette meg a matéria és az immatéria közti kapcsolat felelősének “Az emberi test leírása” című könyvében.

Bár sokkal elrugaszkodóbb írásról beszélünk, az Onnan Túlról szerencsére viseli azon jegyeket és jellegzetességeket, amelyek miatt annyira rajonganak az íróért, legalábbis horrorkedvelő berkekben. Az elmaradhatatlan borzongás mellett letaglózva hagyja az olvasót, mely szinte minden történeténél garantált. Ebből a novellából készít filmet az Ixtlan Artworks, a film rendezőjével, Erdélyi Gáborral beszélgettünk.

Mindenekelőtt kérlek mutassátok be a csapatot! Hogy kerültetek kapcsolatba a filmkészítéssel, illetve egymással? Hivatásos filmkészítőnek tartjátok magatokat, vagy ez inkább hobbi?

Először is szeretnénk megköszönni a támogatásotokat és üdvözölni a Galaktika olvasóit az Onnan túlról minden munkatársa nevében!

Művészeti munkákkal foglalkozó cégünket bő húsz évvel ezelőtt alapítottuk, amelynek filmkészítő részlege az Ixtlan Artworks 2007-ben jött létre. Ennek alapítói Schneider Róbert Robertsch (zeneszerző és hangmérnök) Tarnai László Tata (hivatásos operatőr) és jómagam Erdélyi Gábor Gabo (trükkök és rendezési feladatok). De a From Beyond projekt természetesen ennél sokkal több embert foglalkoztató munka.

A stáb legfőbb munkatársai:
Nagy Balázs Pál, aki nemcsak a film negatív főszereplője, hanem a forgatókönyvvel, a színészekkel, kellékekkel és helyszínekkel kapcsolatos hatalmas munkát is koordinálta. Testvére Nagy Géza István, aki a visszafogott játékával nagyon hitelesen alakítja a Barát szerepét, továbbá Bella Viktória a film egyik producere és Tomasics József social manager. Kuli László főépítészt és alpolgármestert láthatjuk a szigorú kihallgatótiszt szerepében, a megbízható és hűséges Gregoryt pedig V. Sz. Nagy Sándor, a nagy tudású és mindenki által tisztelt restaurátor, a doktort pedig egy valódi orvos Dr. Pécsi Örs személyesíti meg. Sajnos a cast két tagja elhunyt, a hintós szerepét játszó és filmhez nagy segítséget nyújtó Fodróczy Gábor és a kedves Ms. Updike-t alakító Faragó Katalin sajnos már nem lehet velünk. A filmet az Ő emléküknek is ajánljuk.

Rajtuk kívül még sok kiváló művész vesz részt a munkában, sajnos lehetetlen itt mindenkire kitérnem, de a projekt minden résztvevője hatalmas energiával és kitartással küzd a filmért, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. A produkció honlapja – ixtlanartwork.hu – nemsokára bővül egy új szekcióval, amelyen keresztül jobban meg lehet ismerni a résztvevőket egy személyesebb hangvételű bemutatkozáson keresztül.

Arra a kérdésedre, hogy hivatásosnak tartjuk-e magunkat, nehezebb válaszolni. Az Ixtlan-t és a résztvevő művészeket mindig is nehéz volt skatulyákba sorolni, ezért erre a kérdésre nem is tudunk konkrét választ adni. Készítettünk már reklámfilmet, amelyet a Spectrumon sugároztak, kampányfilmet a berlini M.T. Derm-nek, amely egy globálisan jelenlevő cég. Forgattunk több dokumentumfilmet a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából az organikus építészet témakörében. Készítettünk rövidfilmet Svájcban a sötét művészet fellegvárának számító H. R. Giger Múzeumról a Direx Média megbízásából, meg persze pár klippet is. Számlaképesek vagyunk, film és műsorkészítési engedélyeink megvannak, sőt a From Beyondhoz további jogokat is kellett vásárolni, így akár még hivatásosnak is nevezhetnénk magunkat. Mégsem tesszük, mert mindezt azért csináltunk végig, hogy saját projekten dolgozhassunk, tehát ez színtiszta hobbi is annak a legnemesebb értelmében, de az alkotás közben párhuzamosan futnak a háttérben a hivatalos szálak, hiszen a kettő együtt a leghatékonyabb. A filmezés pedig rettentően összetett dolog, ezért nem is baj, ha a kreatívkodás mellett valaki “figyeli az utat” is.

A technikai háttér is bizonyára érdemel néhány jó szót. Milyen kamerával dolgoztatok? A díszletet nehéz volt megépíteni? 

Nyilván jó lenne 70mm-es nyersanyagra forgatni, de azt azért nem gondoljuk, hogy a használt technika szintjétől lesz jó egy film. Erre nap mint nap láthatunk példákat a filmgyárak csillogó-villogó, de mégis sekélyes, felületes alkotásain keresztül. Hosszú évekkel ezelőtt, amikor a munka elkezdődött, a full HD felbontás volt a számunkra legésszerűbb technológiai választás, s az elvégzett munkákból befolyó összegeket ilyen eszközök vásárlására költöttük. Ebből adódóan a rövidfilmünk nem mozifilm, de ahhoz elég jó minőségű, hogy nagy képernyős Tv-ken is korrekt, éles képeket kapjunk. A trükkök skicceléshez egy Sony XDCAM EX-t használunk, de magát a filmet egy Canon EOS 5D MarkII-es kamerával rögzíti Tata, a hangeffekteket és zenéket pedig Robetsch a saját hangstúdiójában hozza létre. De ha trükkfilm készül, akkor rengeteg egyéb kiegészítő, világítás, hardver és szoftver kell. A trükköket és egyéb vizuális hatásokat egy erre fenntartott műteremben, a régi iskola alapján hozzuk létre és ezeket turbózzuk tovább digitálisan. Az űr peremét, a rémeket, az idegen tájakat és objektumokat, a professzor hat méter magas gépét valóban megépítettük és nem volt éppen könnyű munka, de az is igaz, hogy ez a díszletépítő része az egyik legélvezetesebbje az ilyen témájú filmek készítésének. Szóval bár nem könnyű és valóban hosszadalmas, de azért van sok pozitívuma is, így nincs okunk panaszra. Jó volt látni a látogatók arcán a megdöbbenést, mikor szembesültek vele, hogy valójában milyen hatalmas monstrum a gép, vagy amikor meglátták a démonbőröket száradni az állványzaton.

Lovecraft bővelkedik a rövid, mégis tartalmas történetekben. Miért az Onnan túlról mellett döntöttetek? Netán a kedvencetek?

Választhattuk volna egy klasszikus rémtörténetét is, de sci-fi-rajongók lévén a választásunkat befolyásolta, hogy ebben a novellában erős a technológiához és a tudományos fantasztikumhoz köthető szál. De az alapján is szükséges volt mérlegelnünk, hogy előre láthatólag mi az, ami egy saját finanszírozású büdzséből létrehozható. A kosztümös- sci-fi-rémtörténet gyűjtőnév azért előre sejtette, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de úgy éreztük, hogy bár ez a rövid novella mélyebben megvizsgálva valójában igencsak összetett, azért még éppen a csapat lehetőségeinek a határán belülre esik.

Szerintetek sikerült méltó adaptációt készíteni? 

Mindannyian Lovecraft iránti tiszteletadásnak tekintjük ezt a filmet és reméljük, hogy méltó adaptációt sikerül készítenünk. De tudatában vagyunk annak is, hogy a filmkészítés mindig az elképzelések, a kompromisszumok, a véletlenek és a tudatosság egyfajta keveréke. Akkor lesz jó, ha ezek aránya a háttérben pont megfelelő. A túl sok kompromisszum például ugyanolyan rossz, mint bizonyos véletlenszerűségek merev kizárása az alkotói folyamatból. Másrészt a filmezés olyan, mint a Forma1, egyes részei teljesen technikai jellegűek és igencsak függ a végeredmény az anyagi lehetőségektől is. Mindezekkel az együtthatókkal egyszerre kell zsonglőrködni és így lehet egy jó mozit készíteni.

Igyekeztetek a készítés alatt belevinni a saját víziótokat? Úgy értem, elvonatkoztattatok a filmipar hatásvadász konvencióitól, eszközkészletétől, vagy “bátrak” voltatok és a saját egyedi módszereiteket alkalmaztátok? 

Pont azért választottunk Lovecraft novelláját, mert nem voltunk elégedettek a filmipar által létrehozott adaptációkkal. Ezért arra sem volt nehéz rávenni magunkat, hogy ismeretlen ösvényeket keressünk, sőt talán azt is ki merhetem jelenteni, hogy közben bátrak is voltunk. Például a film egyik látomásos jelenetében a megőrült Tillinghast professzor húsz centis mágikus jeleket vág a testébe. Ez konkrétan élesben ment, ömlik a valódi vér, nyílik szét a bőr, az élő hús. Mindezt persze sebész végezte, utána meg irány a kórház. Meg lehet nézni Balázson a hegeket. Ha nem ez, akkor mi a valódi elkötelezettség? De egyéb szinteken, például a történetvezetésben, vagy a többi audiovizuális látványelem szintjén is próbáltuk ezt a hitelességet megtartani. Ami pedig a saját víziót illeti, annak meg nyilván muszáj volt lennie, hiszen Lovecraft novelláit megfilmesíthetetlennek tartják és vízió nélkül az ilyen feladat abszolút megoldhatatlan. Ergo ha az eredeti novellát filmként is élvezhetővé akarjuk tenni, akkor a készítők sem mellőzhetik a saját koncepciót, de meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, amikor ez még nem megy az eredeti rovására, hanem inkább kiegészíti, erősíti azt.

Rengeteg megosztó fogadtatású film készült már a témában. Ezek többnyire független próbálkozások voltak, de az utóbbi években akadt olyan, relatíve nagy költségvetésű produkció is, amely épp csak érintette a Cthulhu-mítoszt. Tanultatok ezekből az adaptációkból? Próbáltátok nem elkövetni ugyanazokat a hibákat?

Tényleg sok rossz dramaturgiai és vizuális megközelítést láthattunk már. Ez is azt jelzi, hogy valóban nehéz a feladat. Hogy nekünk sikerül-e, ami másnak még nem? Meglátjuk. A csapatunk kicsi, a lehetőségeink behatároltak, de minden résztvevő a tudása, türelme, ideje, energiája legjavát fektette bele, és reméljük, hogy ez átjön majd akkor, amikor a néző megpróbál alámerülni a Lovecrafti szakadékok mélyére. Ez egy jó film lesz, de hogy megrengeti-e a világot? Ekkora ambícióink nincsenek vele, de talán azt bebizonyíthatja, hogy igenis lehet jó Lovecraft-filmet készíteni. Úgy gondolom, hogy az évek alatt összegyűlt tapasztalatok alapján a csapat a következő HPL-novellát már sokkal gyorsabban le tudná forgatni és egy nagyfilmes gyártási költséggel a háttérben igazán grandiózus mozit tudnánk készíteni.

Hogy érzitek: nagyobbat álmodtatok, mint amire képesek voltatok? Ha igen, sikerült elérni ezt az irreális célt? 

Nem titok, hogy amikor végeztünk a produkció előkészítő szakaszával, a színész- és helyszínválogatással, a forgatókönyv gerincével, a hatásmechanizmusok elemzéseivel, az első próbákkal és a várható költségek kiszámolásával, addigra átláttuk, hogy a novella rövidsége ellenére mekkora fába vágtuk a fejszét és bizony rezgett a léc. Tovább nehezítette a dolgunkat, hogy évek óta folyik a munka, s mint minden hosszú projekt esetében, az élet sokszor áthúzza a számításokat. Minden filmforgatás a színfalak mögött egy igazi dráma, a miénk is az, de szerencsére több évtizedes barátságban vagyunk egymással, ezáltal a váratlan, kellemetlen vagy nehéz helyzetek is megoldhatóak, és ha például valami előre nem látható dolog jött közbe valamelyikünknek, addig a többiek helyette is tartották a frontot, míg ismét csatasorba nem tudott állni. A filmeknél gyakran cserélődhetnek munkatársak, de számunkra fontos volt, hogyha közösen kezdtük, akkor közösen is fejezzük be, ráadásul ez így valóban egy abszolút közös munka, amiben mindenkinek volt lehetősége kiteljesedni és közben hatással lehetett az egészre.

Lovecraftnak megvolt a képessége arra, hogy a tér-idő keretein túlnyúlva borzongassa az olvasót, mégis tiszteletben tartotta saját világának szabályait (lásd: Necronomicon). Mennyire tudtatok azonosulni ezzel a felfogással? Volt olyan, hogy belefeledkeztetek a film világába?

Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan értem a kérdést. Ha egy filmet készítesz, vagy írsz egy regényt, festesz egy képet, dalt szerzel, akkor kizárt, hogy hiteles, valódi dolgokat tudsz leképezni az alkotásodban, amennyiben nem feledkezel bele annak a világába. Ez úgy lesz jó, ha benne élsz, miközben készíted. Szóval egyrészt mertünk belefeledkezni, másrészt kellő ellensúlyt a felelősségből nyertünk, ahogy a varázslókat is azzal jellemzik, hogy mindkét világban szilárdan megvetik a lábukat. Ha a kettő közül csak az egyikben tennék ezt, akkor vagy dühöngő őrültek lennének, vagy egyszerűen csak a világ leghétköznapibb fickói. Egyszerre kell csinálni a két dolgot, bele is kell feledkezni, meg közben kívülállónak is kell maradni. A valódi művészet többek között pont ennek az absztrakt gondolkodásnak a használatáról szól.

A horrort többnyire narratív módon mesélik. Nem ellentmondásos ez? Mit gondoltok, van okunk félni, ha tudjuk, hogy a végén a mesélő leül és elmeséli az egész történetet?

Azért nem érezzük itt ezt ellentmondásosnak, mert Lovecraft narrátorai mind a végsőkig megtört emberek, akik fizikailag, szellemileg helyrehozhatatlan károkat szenvedtek az átéltek hatására, akik számára a halál megnyugvást jelent. Sokkal inkább kényszerűségből mesélik el a történéseket, mielőtt még sokkal nagyobb baj zúdul a világ a nyakába, s nem a pletyka, vagy a mesemondás a céljuk. Ezt is csak vonakodva teszik, megkérdőjelezik önmagukat és közben sok dolgot titokban tartanak. Az őrület tornáca tehát elfogadható narrációs környezet szerintünk, de ha ez annyira zavaró lett volna, akkor inkább az Eryx falai közöttet választottuk volna, hiszen abban meghal a történetmesélő. S ha megengedtek egy személyes megjegyzést ennek a novellának a kapcsán, szeretném elmondani, hogy gyermekkorom első Lovecraft-novelláit pont a Galaktikában olvastam, s az Eryx falainak története, a beszédes illusztrációk olyan mélyen beleégtek a tudatomba, hogy most harmincvalahány évvel később ott tartunk, hogy egy HPL-filmen dolgozhatok és a Galaktika készít erről interjút. Teljesen álomszerű, ahogyan a részletek összeállnak, ahogyan a dolgok működnek és a szlogenetek is működik – valóban beleolvashattam akkor a jövőbe.

Bár Lovecraft munkássága sokakat inspirált, már nagyon régóta méltó megfilmesítésért kiált. Szerintetek melyik művét adaptálhatná egy nagy hollywoodi filmstúdió?

Erre nyilván a kisregények lennének elsősorban alkalmasak. Az árnyék az időn túlrólt például szívesen megnéznénk. Elképesztő lehet, amikor a Vénekkel csatázik a Dicső Faj, s szívesen elbarangolnánk a perm- vagy triászkori tájakon is, amelyet a bolygó legfejlettebb, de az embertől gyökeresen eltérő civilizációja népesít be, akik előre küldik az időben, a térben és dimenziókon az elméiket, hogy begyűjtsék a különböző korok és fajok tudását az univerzumból a saját túlélésük érdekében.

Elképzelhető, hogy munkátok előbb-utóbb felkerül a filmeket letöltő oldalakra. Zavarna ez titeket? Szerintetek melyik fontosabb: hogy visszajöjjön a befektetett pénz, vagy hogy többen lássák?

Egy önerőből finanszírozott produkció esetében mindenképpen rossznak nevezhető, ha még azelőtt kerül fel a netre, hogy esélye lenne a keservesen összerakott anyagi befektetésnek megtérülni. Nyilván előbb-utóbb felkerül, ezt nem lehet megakadályozni, de a cél az, hogy a közönséghez először a filmfesztiválok és a tévétársaságok által jusson el.

Hol kerül bemutatásra a film? Meddig lehet jegyet váltani a vetítésre? Utána hogy lehet majd elérni?

Jelen pillanatban a film trükkökkel való megkoronázása, a démonok “megidézése” folyik, s ezért még nem nagyon érünk rá ezzel teljes erőbedobással foglalkozni, de tervekről és előzetes egyeztetésekről természetesen be tudunk számolni, elsősorban a fesztiválokat illetően. Bár a tavaszi Lovecraft fesztiválra meghívást kaptunk az USA-ba és az EU legnagyobb gótikus fesztiválján, Lipcsében is bemutatnák a filmet, de számunkra túl koraiak az időpontok, addigra sajnos nem készülünk el, az ezeken való részvételhez meg kell várnunk a jövő tavaszt. Az első jelentősebb idei nemzetközi fesztiválbemutató az októberi portlandi lesz. Bár a From Beyond nem mozi, hanem rövid- vagy tévéfilm, ennek ellenére szeretnénk mozis ősbemutatót tartani Sopronban, hiszen a film gyönyörű gótikus környezetét Sopron adta, valamint sok helyi támogató és segítő vett rész a munkában, s ezzel az ősbemutatóval is szeretnénk köszönetet mondani Nekik. Ezután mozikban a rövidfilmfesztiválokon lehet majd látni, a többi lehetőséget illetően (DVD, TV sugárzás, Netflix) még nem tudunk egyértelmű információkat adni, de nyilván az a célunk, hogy széles közönséghez juthasson el. 

Mik a terveitek az Onnan Túlról debütálását követően?

Először is egy nagyot fog pihenni mindegyikünk, mert már a szót sem igazán tudjuk, hogy mit jelent. S mivel jelenleg az utómunkálatok talán legnehezebb részénél tartunk, nem is igazán jut energia távolabbi terveket kovácsolni. De mivel mostanra meglehetősen felkészültnek érezzük magunkat, lehet, hogy eljön az idő, mikor vissza tudunk térni az Ixtlan Artworks egy korábban, kényszerűségből felfüggesztett scifi-projektjéhez. Ez egy mélyfilozofikus és absztrakt vertikális road movie, amely egy szeméttel borított planétán, az utolsó városban játszódik. Címe: A belső párbeszéd felfüggesztése. De Lovecraftnál maradva, akár a Dunwich-i rémületet is izgalmas lenne megfilmesíteni.