A végtelenbe, és tovább… csak egy kicsit másképp
A világűrben játszódó science-fiction sztorik legtöbbje ismert és meglehetősen statikus világűrrel számol. Csillagközi birodalmakat vagy szövetségeket láthatunk, amelyek megküzdenek a maguk problémáival. De a nagy kaland, a világűr felfedezése leggyakrabban egyetlen világra összpontosít. A nagyívű felfedezések inkább az olyan tévésorozatokra maradnak, mit például a Star Trek OS vagy a Voyager.
Pedig az űrkutatás lényege a felfedezés. Ami egy bolygó esetében viszonylag könnyű, a világűr esetében irdatlan távolságokkal kell számolni. Ezt könnyedén át szokták hidalni valamilyen fénynél gyorsabb utazási móddal, de mi a helyzet akkor, ha le kell ragadnunk a fény alatti sebességnél?
Tudósok régi elmélete, hogy ha idegen civilizációkat akarunk keresni, annak az egyik útja, hogy a mi naprendszerünkben keressük az idegen technológiák nyomát. Mert a felfedezés java része meddő utazás és keresgélés. Csak menni előre, újabb és újabb célok felé. Erre a célra tökéletesen alkalmasak a robotszondák.
Egy ilyen felfedező azonban rengeteg üresjárattal jár, nem igazán alkalmas egy regény megírására. Sőt, rengeteg olyan apró esemény lehet, amely önmagában érdekes, de kevés egy novellához.
Ezt az ellentmondást oldotta fel egy rendkívül ügyes ötlettel Dennis E. Taylor. Adott egy mesterséges intelligencia, ami végül is nem is igazán mesterséges: egy élő ember tudata lett lementve. Ez a tudat kapott egy hardvert, és egy célt, hogy fedezze fel a világűrt.
Tehát Bob elindul a végtelenbe, felfedezi a helyet, nyersanyagokat keres, lemásolja a hardverét, és átmásolja Bob tudatát. Így már rögtön két Bobunk van amely kétfelé indulhat tovább, vagy akár az egyik maradhat tovább is a rendszerben.
Technológiai szempontból ilyen a tökéletes felfedező. Nincs szükség létfenntartó rendszerekre, levegőre, élelemre, pihenésre, alvásra. Nem öregszik, és nem fárad el. És egyre több lesz belőle. A felfedezés folytonossága biztosított.
Taylor regényfolyama erre az ötletre épül. Megismerhetjük Bobot, aki nagyon régen még ember volt, egy gazdag ember, aki a szoftvercége eladásával nagyot kaszál, és a temérdek pénzét a saját halhatatlanságára fordítaná. De a lefagyasztás nem úgy alakul, ahogy tervezte, és az ébredés utáni szép új világ sem olyan szép.
Tehát Bob lesz az intelligencia a hardverben, és szép lassan Bobok lesznek a hardverekben. Egyre több helyre jut el, és mi megismerjük a szaporodó Bobok kalandjait. Egy furcsa naplót kapunk, egy személyt megsokszorozódva, ahol értelmét veszti az „én” és a „mi”, helyette lesz a „MI”. Egyszerre lehetünk jelen több helyen, sőt több időben is, mert az utazáshoz, az információcseréhez is idő kell.
A történet(ek)ben az a legjobb, hogy a „nem-mesterséges” intelligenciát ismerjük meg. Nem hideg komputer-logikával, hanem nagyon is emberi, érzelmekkel átszőtt értelemmel találkozunk. Egy értelemmel, amely maga is megküzd az évszázados alvás után ébredés és új lét szülte kihívásokkal. Egy nagyon is mai értelem, amelynek alkalmazkodnia kell a jövőhöz. Nem a jövő tudós felfedezőjét kapjuk, hanem inkább egy mai átlagembert, aki maga is úgy próbálja megállni a helyét, hogy a múltjából próbál értelmet találni. Ezt a kettősséget mutatja a történetben felbukkanó rengeteg pop-kulturális utalás.
A MI, Bob a Bobiverzum első kötete. A Második könyv a Mi vagyunk az Istenek méltó folytatása a történetnek. Az első kötetben megismert világot lerombolja, hogy a Bob(ok) újabb kihívásokkal küzdjön meg. Bob és a másolatai 40 évvel ezelőtt szétszóródtak a világűrben, hogy lakható bolygókat keressenek. És nagyjából ennyi az, ami az eredeti tervből megmaradt. Egy hatalmas háború kipusztította az emberi faj 99,9%-át, a nukleáris tél lassacskán teljesen lakhatatlanná teszi a Földet, miközben radikális csoportok folytatják egymás kiirtását. Ráadásul a Bobok felfedeztek egy olyan űrutazó fajt, ami minden egyéb életformát tápláléknak tekint.
Így Bob feladata lett, hogy meg mentse az az emberiséget, amelynek tulajdonképpen már régóta nem része. Égistenként vigyáz egyszerű bennszülött törzsekre, miközben új otthont keres a Föld lakói számára,. Nem mellékesen arra is vigyáz, hogy védencei ne vacsoraként végezzék.
