Ablak izlandra – interjú Halldóra Thoroddsennel
Halldóra Thoroddsen izlandi írónő, első magyarul megjelent kötete az Ablak, mely bemutatja az időskori kapcsolatokat családdal, új szerelem lehetőségével. Az élet nem ér véget az idős korral. Interjú Halldóra Thoroddsen írónővel.
Mund Katalin(K): Mi motiválta a könyv megírásában? Ön jóval fiatalabb a hősnőnél, honnan jött az ötlet, hogy az időskori szerelem problémájáról írjon?
Halldóra Thoroddsen(T): A könyv egy versötletre épül. A kép, amit kitaláltam: egy nő az ablaküveg mögött, aztán az üveg összetörik, és ő mindennek a részévé válik. De aztán úgy éreztem, a sok gondolat, ami ebből a képből fakad, nem fér bele egy versbe.
Azért írtam egy nálam idősebb hölgyről, mert ez illeszkedett a céljaimhoz. Az ötlet régóta foglalkoztatott: a széttöredezett modernitás. Szétfoszlott a szövet, ami egységes kellett volna hogy legyen. A regénybeli asszony nem tudja kibontakoztatni a tehetségét, nincs szerepe már a világban, valamiféle részvétel után vágyakozik.
Külön dobozokba zárjuk a gyerekeket és az idősebbeket, mindenkit a saját korcsoportjába, így a normális generációs folyonosság megszakad, miközben azok, akik a munkaerőpiacon tevékenykednek, szintén a saját dobozukba zárulnak. A gazdasági szféra egyre erősebb, folyamatosan növekednie kell anélkül, hogy tekintettel lenne valódi szükségleteinkre. Ez pedig elmagányosodott, bezárkózó lelkeket szül. A modern ember legfontosabb feladata az volna, hogy újra összeragassza a társadalmi hálót, amit szétszakítottunk, feldaraboltunk az ipari forradalom következtében. Miféle politika az olyan, ami bezárja és felőrli a lelkünket, az erkölcsünket és a környezetünket?
K.: Mit gondol a könyvről utólag? Változtatna rajta valamit?
T.: Amikor megjelenik egy könyvem, akkor búcsút mondok neki, már nem változtathatok rajta. Így ezen nem is gondolkodtam. De biztos vagyok benne, hogy most kicsit másképp írnám meg, ha elölről kezdeném, hiszen minden történetben számos útelágazás van, és már nem vagyok száz százalékig ugyanaz a személy, aki évekkel ezelőtt ezt a történetet írta, de azért mégis nagyon hasonló ahhoz. Ezért kiállok a történetem mellett. Becsülettel próbáltam bemutatni a modern világ koherenciájának hiányát, ugyanakkor egyfajta esztétikai kísérletezés is volt ez. Próbáltam a lehető legjobbat kihozni belőle.
K.: Mit gondol a magyar borítóról?
T.: Meglehetősen rideg világot mutat az ablakon túl, de, mint kép, tetszik.
K.: Mi történt a könyv megírása óta? Min dolgozik mostanában?
T.: Azóta sok országban jártam, ahol az Ablak megjelent. Ez meglehetősen új nekem, mert nem vagyok egy lelkes utazó (és utálom a repülőtereket). 2017-ben megjelent egy verseskötetem, az Orðsendingar (Figyelmeztetések), és 2018-ban egy kisregényem, a Katrínarsaga (Katrín története). Ez utóbbi a korszellemről szól, vagyis olyan embercsoportokról, akik két nagyon eltérő szellemiségű korszakban élnek.
Nem látom még tisztán, mivé alakul az, amin most dolgoznom, meglátjuk, hová vezet a munka, de elkezdtem egy új prózát írni, nem verset, egyelőre csak ennyit tudok mondani.
K.: Van bármi, amit szívesen elmondana az Ablak című regénnyel kapcsolatban, valamit, amiről még soha nem kérdezték?
T.: Nem, nincs. Az én szerepem csupán az, hogy megírjam a történetet, aztán reménykedem, hogy sok értelmezési szintje lesz. Érdekes, amikor a történetedet számos nyelvre lefordítják. Persze minden nyelv mögött más-más fajta gondolkodásmód rejlik, így nehéz megítélni, hogyan sikerült a fordítás. De nagyon jó volt látni, hogy minden országban, ahová eljutott a könyvem, az olvasók milyen sokféle szinten értelmezték a történetet. Vannak, akik csak a politikai oldalt látják, mások a regény érzelmi vonatkozásaira figyelnek: a magányosságra, az elnyomorosodásra és a szerelemre, akadnak, akiket a filozófiai mondanivaló ragad meg, és vannak néhányan, akik mindent észrevesznek.
