Az ébredő Erő: kérem a következőt!

Kezdjük a legfontosabb információkkal. Nem, ez a cikk nem tartalmaz spoilereket. Igen, érdemes megnézni az új Star Wars filmet, mert jól sikerült: hangulatos, látványos, szórakoztató, misztikus és emberi. Mindenképpen nagy élmény, de azért egy kis űrt is hagy maga után.

Most már nyugodtan nekifuthatunk messzebbről is.

Hozzon is ajándékot, de ne hozzon

Minél népszerűbb valami, annál nehezebb neki folytatást csinálni, hiszen olyan sokféle elvárásnak kell megfelelni. A rajongók azért is szétcincálhatják a filmet, mert túlzottan hasonlít az előzőre (hiszen nem hozott semmi újat), és azért is, ha nem hasonlít (mert akkor nem tiszteli a hagyományokat). J.J. Abrams csapata biztosra ment és zseniálisan kiszolgálta mindkét tábort. Az egyik oldalon tételesen fel lehet sorolni vagy egy tucatnyi helyzetet, fordulatot, helyszínt, fegyvert, karaktert, ami korábbi filmekből köszön vissza, azoknak egyfajta variációja, parafrázisa. Ugyanakkor viszont Az ébredő Erő megalkotta a saját markáns hangulatát, stílusát, és új elemeket is behozott a Star Wars univerzumba, amitől az egész film egyedi és maradandó élmény lett.

Star Wars

Mintha igazi lenne

Ha sorra kell venni, mitől működik nekem egy Star Wars film, akkor az első helyen a világ kézzelfoghatósága szerepel. A hetvenes évek végén, 11 évesen azért döbbentem le teljesen a Csillagok háborújától, mert a stúdiószerű díszletek és a gyermeteg jelmezek helyett egy olyan, messzi-messzi galaxis jelent meg a vásznon, ami élt, lélegzett, valódinak tűnt. Az embernek valóssággal kedve támadt belépni a vászonra, és körülnézni ebben a világban.

Ez a fíling most visszatért. Nagyon jót tett a filmnek, hogy ahol csak tudták, mellőzték a számítógépes trükköket, és tényleg felépítettek járműveket, helyszíneket, megkreáltak lényeket. A néző ettől úgy érzi, hogy egy létező helyre látogatott el, aminek saját története, misztikuma van. És persze minderre az IMAX 3D csak rásegít.

Star Wars

Sötét tónus

Akik A Birodalom visszavágot kedvelik legjobban a szériából, azok örülhetnek, mert Az ébredő Erő legalább annyira sötét hangulatú, sőt talán még jobban. A sötét oldal erősödik, kegyetlen és szokás szerint technikai fölényben van.

De van humor is

Végre nem az jelenti a poént, hogy Jar-Jar Binks egy csata közepén szerencsétlenkedve véletlenül nyírja ki az ellenséget. Hanem újra vannak saját motivációval és stílussal rendelkező, hús-vér karakterek, akik viszonyulnak egymáshoz, és persze adott esetben húzzák egymást, vagy éppen beszólnak a másiknak. Ez (is) nagyon hiányzott az előzmény trilógiából.

A nagy generáció

Zseniális húzás, hogy a filmben a fiatalok számára az öregek sztorijai csupán legendák, ezért ledöbbennek, amikor élőben találkozhatnak a hősökkel. Ez mindenki számára átélhető, hiszen a rajongók is megilletődnének és szívesen sztoriznának egy személyes találkozó alkalmával, de maguk a fiatal színészek is így voltak ezzel a forgatáson. Ez egy többrétegű, tudatalatti csavar, amitől még könnyebben beleélhetjük magunkat a történetbe.

Star Wars

Több a kérdés, mint a válasz

Ugyanakkor kiütközik, hogy J.J.Abrams szereti a misztikumot és a megválaszolatlan kérdéseket. Olyannyira, hogy a film végére legalább három szál is elvarratlan marad. Vagyis Az ébredő Erő egyértelműen egy trilógia nyitánya, a sztorija nem teljesen kerek. Ez pedig kettősséget szül a nézőben.

Vannak tettek, fordulatok, amelyeknek a hátterét, motivációját szeretnéd megtudni, megérteni, de az első részből nem fogod. Ennek hiányában viszont nehéz megítélni, hogy az adott karakter miért olyan, amilyen, és miért csinálja azt, amit. Ugyanakkor a következő részig mindez számos találgatásra, eszmecserére ad okot – és a készítőknek nyilván ez is volt a célja.

Nálam mindenesetre elérték, hogy szívesen megnézném újra a filmet, és várom az újabb epizódot, hogy megtudjam, milyen válaszokat adnak a felvetett kérdésekre. Szóval kérem a következőt!

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?