Az Utolsó Ítélet: Doomsday Book régen és most

Anglia történelmének jellegzetes és sokszor adaptált szegmense a középkor. Ken Follet A katedrálisától kezdve egészen Connie Willis Ítélet könyvéig, nem is beszélve a 2013-ban indult The White Queen sorozatról. De a sokak által kedvelt Trónok harca is merít az ország hagyományaiból.

A középkori Anglia történelmében a sokszor emlegetett hastingsi csata (1066) nyomta rá a bélyegét kultúrájának részleges átalakulására. A normann-francia uralom I. Vilmos trónra kerülésével kezdődött meg. Népvándorlásnak nem feltétlen lehet nevezni, hiszen csak egy néhány ezer fős sereg telepedett rá az angol népre, de az igyekezett minden létező módon keresztbe tenni nekik. Többé nem rendelkeztek immunitással az egyházi és a világi birtokok, kötelesek voltak beengedni a király tisztségviselőit. Az udvar nyelve a francia és a latin lett, az egyházi és világi főméltóságokat lecserélték, kizárólag a királynak volt allodiuma, vagyis minden birtok tulajdonosa alattvalói csupán bérlőként szerepeltek. A normann lovagok pedig hűbérbirtokuk ellenében kötelező katonai szolgálattal tartoztak az uralkodó felé. Később ezt kiválthatták az ún. pajzspénzzel, amiből az uralkodó zsoldosokat fogadhatott. A király látszólag teret engedett az egyháznak, tisztségviselőiket maguk választhatták, de azok kötelesek voltak hűségesküt tenni az uralkodónak.
I. Vilmos viszont nem állt meg a főbb tisztségek bekebelezésénél, elkészítette az ún. Domesday Bookot, vagyis a Végítélet könyvét, amiben össze kívánta írni Anglia teljes lakosságát. Ez a népszámlálásra törekvő adat viszont nem kívánta lefedni a teljes népességét, kizárólag a földbirtokkal rendelkező területekre koncentrált. Ugyanis a Domesday Book az adók kivetésének korrekciójára (pontosabban erősítésére) koncentrált. Két részből áll, a Little Domesday-ből, ami Norfolk, Suffolk és Essex megyét fedi le, míg a Great Domesday a maradék területeket vette számba. A sors fintora pedig, hogy a „kis” jelzővel illetett rész lett a hosszabb. A könyv összesen 13 418 különböző adókkal terhelhető főt számolt, amit I. Vilmos ki is használt.

A Domesday Book eredetileg a Book of Winchester nevet viselte, mivel az volt akkoriban a normann központ. Később Dialogus de scaccariová avanzsált, valószínűleg amikor Westminsterbe került a lista. A domesday elnevezés az arra tett eskü miatt terjedhetett el, ugyanis a benne szereplők a Végítélet napjára esküdtek meg a szolgáltatott adatok valóságát illetően. Viktória királynő idején került a Káptalan Házba, majd restauráció címén Southamptonba küldték. A nagy utat bejárt könyv most üvegtábla alatt látható Kew-ban a Nemzeti Archívumban.

A könyv átírt változata először két kötetben került forgalmazásra 1773-ban, majd 1816-ban négy részre bontva publikálták: The Exon Domesday, ami az észak-nyugati tartományokat foglalta magába; The Inquisitio Eliensis, ami Ely tartományát taglalta; The Liber Winton, ami Winchestert 12. századi állapotát regisztrálta; és The Boldon Buke  Durham püspökségének jegyzéke. De ez később datálódott, mint az eredeti Domesday Book 1086-os 888 oldala. Ezen felül pedig 1986-ban a BBC indított egy Domesday Projectet, amely annak eredetét vizsgálta és 2006-ban online is elérhetővé vált a könyv. Sőt, most már mi is játszhatunk domesdayt a honlapon!

Az adatok alapján felállított középkori hierarchia szerint a megyék élén 3-4 000 báró és lovag elnökölt, akik a hűbér birtokosai voltak, ők szabadon rendelkezhettek földjükkel, de a már akkor kialakult földesúri uradalmakban élő szabad birtokosok az uradalomhoz kötődtek és járadékot fizettek a földesúrnak. Viszont szabadon költözhettek és telküket is eladhatták. A parasztok rétege viszont telke nagysága arányában robotolt, természeti és pénzbeli járadékkal is tartozott urának, de a forrás említ bérmunkából élőket is illetve rabszolgákat.
Az I. Vilmost követő uralkodók alatt kialakult a királyi bíróságok gyakorlata, ami alapján létrejött a Common Law (Közös Jog). Előtte is létezett ugyan valamiféle jogi kezdeményezés, az Exchequer, de az csak a királyi jövedelem adminisztrációjával foglalkozott. Ebből állt össze később a Court of Exchequer, a királyi jövedelmekkel és perekkel kapcsolatos szerv, majd II. Henrik idején a Common Pleast a közönséges perekkel foglalkozó bíróság, ami Westminsterben ülésezett. A 13. században ezekhez társult a Court of King’s Bench, a büntetőügyekkel kapcsolatos hivatal, amely az összes többi felett ellenőrzést gyakorolt. Ez a három alkotta a Courts of Common Law-t. Ezen felül még létrejött a kancellár vezetésével a Court of Chancery, a méltányossági bíráskodás (equity).  Alattuk helyezkedtek el a helyi bíróságok (jury), akik kisebb ügyekkel foglalkoztak és főleg esküdtbírói szerepet töltöttek be. A grófságok élén pedig a sheriff állt, aki kimondta a végső ítéletet a tárgyalásokon.
A rendszer kialakulása közben nagy jelentőséggel bírt az 1215-ös Magna Carta Libertatum. Ez biztosította a városok, bárók, nemesség és az egyház szabadságát, valamint kimondta, hogy a király kizárólag a királyi tanács jóváhagyásával vethet ki adókat és törvényes ítélet nélkül nem lehet senkit sem elfogni, sem bebörtönözni, elvenni a birtokait vagy száműzni. Ezeknek a betartását egy 25 főből álló bárói testület ellenőrizte.
De a később trónra került III. Henrik fittyet hányt a rendelkezésekre és megkísérelte visszaállítani a korlátlan királyi hatalmat. Válaszul létrejött 1258-ban a bárók konföderációja, kikényszerítették egy 24 tagú bizottság felállítását, ami később Oxfordban gyűlt össze. Az Oxfordi Províziókban mondták ki a parlament évenként háromszori kötelező összehívását, előre meghatározott időpontokban. A parlament a király tanácsosaiból és a közösség által megválasztott 12 főből kellett állnia. Ezenkívül még négy embert bíztak meg, hogy kijelöljék a király tanácsát alkotó 15 főt és elrendelték, hogy az ülések közt mindig legyen a király mellett 2-3 fő, akik tevékenységét a következő parlament felülbírálhatja. Egyre többen csatlakoztak, Angliában megindulni látszott a teljes átalakulás.

Természetesen a király sem maradt tétlen és a pápa valamint a francia király támogatásával megkísérelte ismét visszaállítani hatalmát. A fegyveres harcokból pedig a koronás fő került ki győztesen, Edward trónörökös 1265-ben legyőzte a felkelőket az eveshami csatában. De a folyamatot már nem lehetett teljesen megakadályozni, Henrik két évvel később megerősítette a Magna Cartát és fia már csak évente hívta össze a parlamentet.

A 14. század elejére teljes fegyverzetben állt a kétkamarás angol rendi országgyűlés, a Lordok Háza és a Közösségek Háza közösen hozta meg a döntéseit. Először csak az adókkal kapcsolatos ügyekről, majd később a törvényhozásra is kiterjedt a hatáskörük. A parlament petíció formájában terjesztette elő törvényjavaslatait a király felé, aki azokat szentesítette, az így életbe lépett törvényeket pedig bill-nek nevezik.
A kialakult szoros nemzetközi érintkezés egy új társadalmi osztály létrejöttéhez vezetett. A kialakult a polgári réteg pedig tovább erősítette a nemzetközi kereskedelmet és gazdasági szempontból nagyban hozzájárult Anglia fejlődéséhez, valamint szerepet vállaltak a politikai életben is.

A gazdasági fejlődés, a városok és a kereskedelem fellendülése, valamint a kultúra egyre erőteljesebb hatása megfogalmazta az új értelmiségi réteg megszületésére való igényt. Újfent fokozott szükségét érezték a magasabb tanulmányoknak, a tanult és tájékozódott diákság egyaránt belefolyt a politikai és a városi életbe. Új szabályokat, korlátozásokat vezettek be a közlekedés, az árak és a viselkedési szabványok tekintetében. Az egyház és az állam támogatását is élvező felsőoktatási intézmények megszilárdították a városi élet alapköveit.

De természetesen az egyetemek léte nem új keletű dolog, már a Kr. e. IV. században is találkoztunk ilyesfajta kezdeményezésekkel. Az athéni filozófiai iskola, vagy a berúti jogi intézmény és a sokáig működő konstantinápolyi intézet mind előképei a középkori egyetemeknek. Viszont bizonyos aspektusaikban lényegesen eltértek a középkoritól. Az antik iskolák nem az ars hivatásszerű művelésére készítették fel diákjaikat, sokkal inkább egy művelt, egészséges gondolkozásmóddal rendelkező életszemléletet kívántak biztosítani nekik, ami később a morális magatartásuk tekintetében ütközött ki leginkább.
A középkori értelmiség és a város kapcsolata nehezen választható el. Azok egymástól függően, szinkronban jelentek meg. Így az elején sokkal inkább egyfajta mesterséget űző kézművesnek érezhette magát, mint akadémikusnak. Fontos újítás még a könyv eszközként való elterjedése. Az addig luxuscikknek számító kötetekre immár tömegesen tartottak igényt az egyetemi hallgatók, kurzusaikhoz szervesen hozzátartozott az eredeti szöveg ismerete. Fellendült a könyvipar, tömegcikké vált. A gyakori használat előhívta a praktikusabb kiadások jellemzőit is. Elszaporodtak a rövidítések, általánossá vált a lapszámozás és a tartalomjegyzék is.

Az egyetemek az egyház illetve a világi hatalmak támogatását is élveztek, viszont ennek megfelelően eleget is kellett tenniük azok igényeinek. A királyok által szorgalmazott hivatalnokképzés éppúgy befolyásolta az oktatást, mint a pápai hatalom. A Martianus Cappellától átvett translatio studii egyre népszerűvé vált a XII. században. A studiumot a két fentebb említett melletti harmadik erőként aposztrofálták, és az ezt megtestesíteni kívánó intézmények vezérfonalává is nőtte ki magát.
Az egyetem folytonosan alakuló rendszeréhez szervesen hozzátartoznak az universitas szó jelentési szintjén végbemenő változások. Eredetileg a ma ismert egyetem kifejezésnek nem sok köze volt a tudományokhoz, vagy tanulmányok egyetemességéhez. Közös érdekű vagy státuszú emberek csoportját jelölte, de egyfajta jelentésrétegében a testület szó is jó szinonima rá. Tulajdonképpen azoknak a személyeknek az összességét takarta, akiket az egyetemek magukba foglaltak. A tizenkettedik századtól kezdve figyelhető meg a változás, mikor már akadémiai testületek megkülönböztető terminusaként kezdik használni.

Az egyetem fogalmához jobban közelít a studium és a studium generale kifejezés. A studium a tanulmányok elvégzésére alkalmas helyet jelölte, míg a generale utótag pedig központi jelleget kölcsönzött neki, a studium generalék túlnőttek az adott régió határain. A kifejezést először IX. Gergely használta 1229-ben. IV. Ince pápa 1224-ben alapít studium generalét Rómában, majd ezt követően sorozatos egyházi egyetemeket avatnak fel. Lassan pápai, illetve uralkodói előjoggá válik a felsőoktatási intézmények létrehozása.
A studium generalét a studiumoktól még megkülönböztette az ius ubique docendi vagyis a szabad tanítás joga. Ezek megszerzéséhez viszont pápai vagy kegyúri licencia szükségeltetett. Ennek híján az oktatókat a studia particularia státuszába sorolták. A tizenharmadik század közepétől pedig megjelent a fix fizetésű egyetemi oktató státusza, ami nagyban hozzájárult az ius iboque docendi címzetes titulussá válásához, egyre kisebb akadémiai rangot képviselt. Így a középkori felsőoktatási intézmények életében sokkal inkább a körülmények diktálta egyetemi protekcionizmus uralkodott el, mint a kezdeti átjárhatóság optimista képzete.

A felsőoktatási rendszer átalakulása viszont nem csupán az antik iskolákkal szemben mutatható ki, hanem még a tizenkettedik és tizenharmadik század berkein belül is. Az egyetem elvégéséhez eredetileg hat év is elegendő volt, ami a hét szabad művészet tanulmányozását takarta, majd azt a licentatus megszerzése zárta. Később viszont az artes csupán az első lépéssé vált az egyetemi oktatáson belül. Az első hat év végén a baccalaureus címet kapták, majd szakosodhattad bizonyos fakultánsokra. Egy egyetem maximálisan öt fakultánssal rendelkezhetett. A végzett baccaulaurus egy magiszter mellé beosztott segéd volt, aki disputákon vett részt. Ennek szolgálati ideje után kaphatta csak meg a licentatust, ahol szakos tanulmányai vezették tovább a doctoratus címhez, aminek elvégzése után megkapta a grádusának jelvényét. Az artes hat évet foglalt magába, míg a fakultánsok hat illetve nyolc évet. A hosszúra nyúló diákévek miatt sokan nem is végezték el a doctoratust. De természetesen ennek anyagi okai is voltak, a sok könyv, a tandíj és a szállás kifizetése jócskán megterhelte a kor diákjait.  A súlyos anyagi terhek enyhítése miatt jöttek létre az úgynevezett collegiumok. Az elsőt 1180-ban alapították Párizsban, majd az követte 1257-ben a Robert Sorbonne által alapított kollégium, ami ma már a Sorbonne egyetem területét foglalja magába.

Az egyetemek elburjánzása viszont több kategóriába csoportosította mind hallgatóit, mind alapítási szándékait. A diákok úgynevezett „nemzetiség”-ekbe tömörültek, attól függően, hogy az ország melyik részéről érkeztek. Ezek a kis közösségek segítették egymás tanulmányait és egyengették az egy nemzetiségbe tartozók útját, de a különböző körök között nem nagyon volt kommunikáció. Tipikus példája ennek a párizsi egyetem.
Továbbá megkülönböztetünk spontán alakult és alapított egyetemeket. Spontán alakultak közé soroljuk a híres Bolognát, ami elég sok gondot okozott az egyházi és világi nagyhatalmaknak. Vele szemben alakult Nápoly, ami pedig főleg az állam számára hasznos hivatalnokok képzését támogatta.
Fontos még megemlíteni az oktatást átszövő arisztotelészi alaptételeket, amiket a korábbi tiltásokat feloldva engedélyeztek. Az egyházi szigor enyhülése a diákság számára egy újfajta megközelítés ismeretét biztosította. A koldulórendek nagy alakjai, mint Aquinói Szent Tamás vagy Szent Bonaventúra pedig arra reflektálva fejtik ki nézeteiket az egyetemek katedráin.

De nem szabad elfelejteni a középkor árnyoldalát sem. A sok járvány, a folytonos éhezés nagyban tizedelte a lakosságot. Ebből is a legjellegzetesebb a pestis volt, ami 1347-53 között vált ténylegesen nemzetközivé. Áldozatainak számát 25 millióra becsülik és majd csak a 18. században szorul ki kelet felé, teljes eltűnésének okát pedig homály fedi.
Ebbe a nagyrészt teljesen átalakult Angliába csöppent bele Connie Willis főhőse is. Kivrin az 2050-es évekből utazik vissza 1320 decemberébe, hogy a százéves háború dúlta Anglia demográfiai változásairól tudósítson.

Angliai egyetemek régen és ma:

Forrás: Katus László: A középkor története, Klaniczay Gábor: Európa ezer éve: A középkor I-II

Fenyvesi Fruzsina