Centauro a mentőrobot

Robotokat szeretnének olyan helyeken alkalmazni, ahol emberi életek kerülhetnek veszélybe.

Amikor manapság autonóm robotok kerülnek szóba, elsősorban az önjáró autókról és a csomagszállító drónokról szóló hírekbe botlunk. És persze a Boston Dinamic lenyűgöző lépegető robotjai. Pedig a robotfejlesztés ennél sokkal szerteágazóbb, sokkal több területen szeretnék a jövőben alkalmazni.

A DARPA – az amerikai hadsereg kutatórészlege – már 2012-ben 2 millió dolláros díjat ajánlott fel humanoid, emberi életek mentésére képes robot fejlesztésére. Jelen pillanatban ez a robotika egyik húzóágazata, mert a kutatás-mentés rendkívül komplex folyamat. Szükség van egyrészt kisméretű felderítő robotokra, amelyek képesek berepülni, bemászni, becsúszni a romok közé, önállóan felderítve az ott uralkodó állapotokat, és felkutatni a túlélőket. Másrészt szükség van nagyméretű kollégáikra, akik fizikailag képesek részt venni a mentésben, a mentők életének a kockáztatása nélkül kimenteni a sebesülteket.

Nemrégiben mutatták be a Centauro névre hallgató mentőrobotot, amely az utóbbi kategóriába tartozik. Az Olasz műszaki Intézet által épített robot négylábú, kerekeken gördülő alapból, és egy antropomorf felsőtestből áll. Képes olyan nehéz feladatok és erőfeszítést igénylő mozdulatok elvégzésére, amelyekre a katasztrófa-elhárítási feladatok során szükség lehet: téglát pakol , fát tör. És ha szükséges, akár karatézni is tud.

(Via)

Facebook hozzászólások

You may also like...