Daredevil sorozatbemutató

A MARVEL világa gyakran megkapja a „gyerekes” jelzőt, amellyel nem mindig tudunk egyetérteni. Nyilvánvalóan legtöbb mozgóképük a vásznon nem hordoz nagyon komoly mondanivalót, a látványos, csihi-puhi és CGI-halmazok pedig szemet gyönyörködtetően hatnak, miközben komplett városokat tesznek a földdel egyenlővé kedvenc maszkos hőseink. Legfőképpen minden korosztálynak szólnak ezek, elvétve egy-két gondolatébresztő dialóggal kiegészülve. Szórakoztatásuknak ez a céljuk, és e célnak tökéletesen megfelelnek ezek a filmek. Nem mindig kell a sötét hangulat, a jó és rossz árnyalt örökös csatája, filozófiai kérdésekkel gondosan behálózva. Vagy morcos igazságosztók, mély lelki traumákkal. (A DC-s filmek, sorozatok egy ideje felettébb noir atmoszférával rendelkeznek, de a képregények, melyek alapján készítik ezeket, nem voltak mindig ilyenek.)

A Netflix tavalyi üdvöskéje, a Daredevil viszont az eddigi MARVEL-trendekkel ügyesen szembemegy. Hangulata, képi világa sötétebb a sötétnél is, nagyon erős és kontrasztos. A 2015-ben indult első évad megkönnyebbüléssel teli pozitív csalódás volt a nézők számára. A 2003-as fiaskó után, azt reméltük, egy jó ideig nem fog senki hozzányúlni a vörös ruhás fenegyerekhez, és jól is tették a csaknem tizenkét évnyi várakozást. Ben Afflecket azóta is kísérti egykori szerepe, de ahogy Ryan Reynolds le tudta vetkőzni magáról a sután sikerült Zöld lámpás szerepét egy közel tökéletes Deadpool filmmel, úgy reméljük „Batfleck” is képes lesz grandiózust alakítani a március 24-én debütáló Batman v Superman moziban.

Vessünk is egy pillantást magára a sorozatra.

A Matt Murdock-ot megformáló Charlie Coxot pillanatok alatt meg lehet szokni, nagyon megy neki a szerep, amit hitelesen tud átadni a nézőknek is. A mellékszereplőkre sem lehet rosszat mondani, mindenki teszi a dolgát, nincs olyan érzése a nézőnek, hogy elbeszélnek egymás mellett a karakterek. A párbeszédek jól működnek, a harcok epikusak. A CGI-t szerencsére rengetegszer mellőzik, legalábbis nem szembetűnő még akkor sem, ha jelen van a jelenetekben. Műfajt nem kívánnék behatárolni, de megjelenik benne a dráma, néhol sötét humor, thriller és az enyhe filozofikus hangvétel. A sztorivezetés egy kissé lassú az elején, de mikor beindul, hibátlanul szárnyal egészen az első évad lezárásáig, ami után elviselhetetlen vágyakozást érezhetünk a következő széria érkezéséig.

És hoppá, már itt is van!

A Daredevil második évadának története nagyjából ott kezdődik, ahol az első véget ért. A kezdeti vontatottság tökéletesen megszűnt. Nagyjából egyből az akció kerül a középpontba. Jon Bernthal (Punisher – Megtorló) debütálása, mint egyszemélyes hadsereg eszméletlen lendületet adott a sorozatnak, már az évad legelső epizódjában. Bernthal alapvetően szinte mindig negatív szerepet játszik, nagyon reméljük, hogy hitelesen fogja hozni Punishert is és nem megy át végtelenül idegesítő, ellenszenves figurába, mint a The Walking Deadben, Sicarioban, vagy akár a Haragban.

Daredevil ruhája tetszetős, alapos igénnyel készítették el. Sajnos a legtöbb jelenlegi sorozatban (még egy-egy nagy költségvetésű filmben is) az egyes képregényfigurák ruházata elrontja az összhangot. Adott esetben nem illik a színészre, eláll, vagy csak szimplán gagyinak tűnik. Szerencsére Matt Murdock igazságosztó hacukája megfelel a célnak, nincs túlgondolva, de lebutítva sincs.

Az első rész során gyakran hunyorognom kellett, hogy lássak valamit a mindent átfogó sötétségben, majd később kicsit magasabb fényerőre állítottam a tévém, mert meg kell hagyni, minden feketébb lett. Az első évad sem vetette meg az erőszak közeli mutatását, de a második széria első részében úgy érzem több vér folyt, mint elődjében összesen. A rosszfiúk elkapása nagyon kreatív, lendületes, adrenalindús, a verekedések pedig mindig összeszedettek és átgondoltak. A közelharci koreográfiáknál akár képkockáról képkockára is át lehetne menni, akkor sem találnánk hibát. A nagy mozifilmekben is ritka, hogy ennyi erőt fektessenek be egy-egy jelenetbe.

Akinek sosem elég a noirból, nyugodt szívvel kezdjen bele a Daredevil sorozatba, nem fog csalódni. Aki attól tart, hogy a MARVEL-féle „gyerekesség” járja át, hát ne tegye, hiszen a Fenegyerek nagyon „felnőttes”, erős képi világgal operál, céltudatos szereplőkkel, kegyetlen gonoszokkal, valódi motivációkkal, emberi érzésekkel.

Ezzel a sorozattal a MARVEL univerzuma ismét tovább bővült. Míg a mozivásznon egymást csépelő szuperhősök és szupergonoszok múlatják az időt (nyáron az új Amerika Kapitány: Polgárháború is egy komolyabb hangvételt fog megütni), addig a kisképernyőre folyamatosan jönnek a sötét, mély sorozatok. A Daredevil előre megágyazott a szintén tavalyi sikersorozatnak, a Jessica Jones-nak, és a hatalmas sikerre való tekintettel talán a Megtorló is kaphat saját szériát. Emellett érkezni fog még egy Iron Fist, Luke Cage sorozat is, amelyek gondosan tovább bővítik a kissé kevésbé népszerű, vagy ismert MARVEL karakterek világát.