Eduardo Goligorsky az új MetaGalaktikában
Január 24-én megérkezett szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis Borges, Carlos Gardini, Eduardo Goligorsky, Angélica Gorodischer, Ana María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Gardini után az argentin sci-fi olyan íróját mutatjuk be, aki sajátosan értelmezi a science fictiont: Eduardo Goligorsky.
Goligorsky sci-fis munkássága főleg novellákból áll, melyeknek többsége antológiákban jelentek meg. Ezek közül a legjelentősebb A la sombra de los bárbaros (A barbárok árnyékában, 1977). A kötet az író 1965 és 1972 között született műveit tartalmazza, melyekben a civilizációt és a barbarizmust állítja szembe egymással. A kötetben megjelenik az utópikus múlt és a barbároknak számító emberek idealizálása, azaz a nemes vadember (noble savage) téma.
A la sombra los bárbaros is mutatja, hogy Goligorsky írásairól általánosságban elmondható, hogy a történet mellett jelen vannak sajátos elképzelései a zsánerről. A tudományt elég tágan értelmezi: szerinte a sci-fiben nem csak a technológiai fejlődésről és annak hatásairól, hanem a társadalomról, gazdaságról, politikáról és magáról az emberről is beszélnünk kell. Úgy gondolja, hogy a science fiction a lehető legjobb eszköz, amivel ilyen témákat kifejthetünk, mivel a sci-fi a társadalom allegóriája, az ember lehetőségeinek feltérképezése. Novelláiban így olvashatunk olyan változatos témákról, mint az ember küzdelme a szabadság megőrzéséért, a fejlett technika rossz célra való felhasználásáról és az ezt követő regresszió, az elidegenedés jelensége, a tudományos tökéletesedés következményei. Goligorsky számára még fontos a pszichológia is, ami több novellájában is központi szerepet kap, mint például a „Los divanes paralelos” (A párhuzamos szófák, 1966) –ban, ahol szatirikus allegóriában mutatja be, hogy a televízió és a média miként veszi át az emberek fölött az irányítást. Nagyobb figyelmet kapnak az emberi érzelmek az “Olaf y las explosiones” (Olaf és a robbanások, 1966), ahol a férfiak emóciók nélküli, programozott aggyal rendelkező robotokká válnak, a nők pedig a technológia zsarnokság elleni lázadókként és az emberi értékek védelmezőiként jelennek meg.
Az ember közeli témák mellett Goligorsky szereti felhasználni a sci-fi sablonjait, a lehető legkreatívabb módon. A MetaGalaktika 12-ben olvasható „Ők” (Ellos, 1967) című novellában is egy ilyen formabontást láthatunk. A történetben idegenek érkeznek az emberek közé, céljuk a társadalom megsemmisíése. Az emberiség veszélyeztetői lassan szivárognak be világunkba, nem közvetlen harcban tervezi elpusztítani azt. Érdekes módon, későbbi írásaiban a földönkívüliek már nem a kegyetlen behatolók, hanem a jó megtestesítőiként jelennek meg, maga az űrutazás pedig a menekülés eszközévé válik. Mindenesetre a még ma is (vagy megint aktuális) témáiról híres Eduardo Goligorsky “Ők” írása tökéletes betekintést ad különleges sci-fi életművébe.
Az első képen Naomi Savoie alkotása látható
Kapcsolódó cikkek:
Borgesen túl – Argentin sci-fi
Jorge Luis Borges az új MetaGalaktikában
Angélica Gorodischer az új MetaGalaktikában
Carlos Gardini az új MetaGalaktikában
