Egész bolygórendszer egy közeli csillag körül

A TESS-távcső rögtön három bolygót fedezett fel egy száz fényévre található csillag körül. A felfedezés különlegessége, hogy mind a három szuperföld: körülbelül kétszer akkorák, mint a mi bolygónk.

A Fornax csillagképben található HR 858 névre hallgató csillag egy kettős csillagpár egyik tagja. Fényessége hat magnitúdó, vagyis szabad szemmel még éppen látható.

Az adatok alapján úgy becsülik, hogy mind a három planéta apró kőzetbolygó, körülbelül kétszer akkorák, mint a Föld. Viszont extrém közel keringenek a csillagukhoz

A texasi egyetem csapata egy új módszerrel elemezték a távcső adatait, ennek alapján állították fel a csillagrendszer modelljét. A csillag fényességcsökkenésére már korán felfigyeltek, és ez alapján két bolygó létét feltételezték. Az egyiknek 3.59, a másiknak 5,97 nap alatt kerüli meg a csillagját. De az adatok finomítása után kiderült, egy harmadik bolygó is találtak, amelynek 11,23 nap a keringési ideje.

A felfedezést nehezítette, hogy mérési hibákat okozott egy véletlenül bekapcsolt fedélzeti fűtés. Ezeket a régi adatokkal történő összehasonlítással és célzott megfigyeléssel szűrték ki. Ebből kiderült, hogy nem csak a közeli csillagok fénye nem befolyásolja a csillag látható fényességét, és hogy a HR 858 valójában nem is kettőscsillag. A nagyon halovány kísérő valójában a HR 858b jelet kapó bolygó.

A felfedezés érdekessége, hogy eddig ilyen több bolygós rendszert csak ritkán, és nagyon távol fedeztek fel.

A TESS űrtávcső 2018. áprilisában állt pályára, hogy két év alatt feltérképezze szinte az egész égboltot, elsősorban a Naphoz közeli csillagok körüli exobolygók után kutatva.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...