Egy időutazós sorozat lett a tévés szezon nagy túlélője

A Timeless című NBC-s drámasorozattal szinte kabaréba illik, ami történt, ugyanis a csatorna május 10-én bejelentette, hogy kaszát kapott a sci-fi széria. A készítők, Eric Kripke és Shawn Ryan sajnálatukat fejezték ki, aztán rögtön ki is jelentették, hogy a produkció külsős gyártója, a Sony bizony mindent el fog követni azért, hogy a műsort másik csatornára költöztessék. Aztán pár nappal később jött a hír, hogy az időutazós sorozatot az NBC mégis berendelte egy második évadra, melynek az egyik főszereplő, Matt Lanter Facebookos videóban örült.

Az NBC hatodik legnézettebb drámasorozatáról beszélünk egyébként, mely így első hallásra lehet, hogy jól hangzik, de a Timeless nézettségben eléggé elmaradt a várakozásoktól. Azóta a készítők úgy nyilatkoztak, hogy a produkció legkorábban 2018 tavaszán térhet vissza a képernyőkre és a második etap 10 epizódos lesz. A nézők minden bizonnyal fogták a fejüket az első szezon lezárása után, ugyanis elég kemény cliffhangerrel búcsúzött a Timeless, de a hírek szerint épp ők, a rajongók érték el, hogy az NBC megváltoztassa a döntését.

Egyesek szerint a piszkos anyagiak miatt dobta volna el az NBC a Timelesst, ugyanis elég kemény egyezkedések mentek a háttérben a produkciót gyártó Sony TV-vel, de nem csak ez a sorozat járt ebben a cipőben, hanem a Taken és a Blindspot is. Bár, azt hozzá kell tenni, hogy nézettségben mind a Taken, mint pedig a Blindspot gyengébben teljesített a Timelessnél, és azokat így is simán (elsőre) berendelték.

timeless-kabare2

Mint kiderült, végül a Sony és az NBC a rajongók miatt ült le még egyszer tárgyalni, akik a hivatalos állásfoglalás szerint összefogtak és megmentették a sorozatot. A tévétörténelemben ezen kívül egy ismertebb eset van még, amikor nézői nyomásra menekült meg egy produkció. Annak idején a CBS-féle posztapokaliptikus, kisvárosi sci-fi, a Jericho ért véget egy hatalmas cliffhangerrel, de aztán a rajongók annyi mogyorót küldtek tiltakozásul a csatorna székházába, hogy kénytelenek voltak megcsinálni azt a hőn áhított második évadot.

A Timeless című sorozatot Magyarországon a VIASAT3 mutatta be, dupla résszel, március 21-én. A hazai közönség a produkciót Időutazók néven ismerheti, mely egy, a Slidershez hasonló csapatról szól. A főszereplők egy gonosz konspirátor nyomába erednek, amikor az ellop egy időgépet és elkezdi módszeresen megváltoztatni a múltat.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?