Még van visszaút – Zöld Íjász évadpremier

Mindig nehéz dolgunk van a Zöld Íjász című sorozattal. Egyfelől ennek a szériának köszönhetjük, hogy ennyi DC képregényből adaptált műsort láthatunk a tévében, sőt akár a Marvel térhódítása is emiatt indulhatott el. Másfelől pedig szörnyű nézni, ahogy egy kimondottan remek széria fék nélkül rohan a szakadék felé. A harmadik és negyedik évadnál egészen részletesen kifejtettük, miért érezzük úgy, hogy már nincs remény a sorozatnak. Kedvtelenül, félve, csalódottan ültem le megnézni az ötödik évad első részét. Hát nem is tudom…

arrow-season-5

A történetben haladunk előre töretlenül, Oliver már polgármester a jelenben, maffia-tanonc a múltban. Fekete Kanári halott, de emléke tovább él, és egyre több igazságosztó jelenik meg az utcákon az Íjász által inspirálva. A „Team Arrow” darabokban, úgy tűnik, hogy már nem is áll újra össze eredeti formájában (láttuk már ezt párszor). Most azonban talán tényleg végleges a formabontás és a változtatni akarás. És ez akár igaz lehet a sorozatra nézve is. Szinte rá sem ismertem! Stephen Amell kitartóan próbál színészkedni (néha már sikerül is neki), az alap konfliktus jól ível, a rész dinamikája nem bukdácsolt össze-vissza, és nem lettem ideges az Oliver-Felicity párostól. Lehet én változtam egy uborkaszezon alatt, de az is lehet, hogy a sorozat próbálja felkötni a nadrágszíjat.

arrow

Érződik a változás szele, s mintha maga az egész Zöld Íjász hangulata is sokkal kellemesebb lenne. A szereplőket érintő kérdések felnőttesek, és a nyitás egy új csapat felé tényleg arról árulkodik, hogy van esély a fejlődésre.

Természetesen új főellenséget is láthattunk a képernyőn, feltűnnek új karakterek is az Íjász univerzumából, és várható lesz a Flash-féle Flashpoint jelensége is valamilyen formában, bár ez inkább pletyka, sem mint konkrétum.

Az első rész aktuális gonoszaként a The Walking Deadből jól ismert Chad L. Coleman jelent meg Tobias Church szerepében, de kapunk egy új íjász-ellent is Prometheus képében. A jó fiúkat erősíti majd Wild Dog karaktere, illetve az előző évadban megismert Curtis változik hamarosan Mr. Terrific-ké.

Egyelőre nem bízom el magamat, nincsenek hamis elvárásaim a sorozatot illetően, de úgy érzem talán mintha elindult volna visszafele a sokszor emlegetett szakadéktól egy kellemesebb és biztonságosabb helyre.

 

 

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

5 hozzászólás

  1. vian szerint:

    Biztos van akinek ezt tetszik de ez már a végleges butulás felé mutat semmi történet csak pár bohóc aki zorrót játszik…
    Véletlenül odakapcsoltam és megdöbbenve néztem egy álarcos valakit aki egy ijjal szaladgál…ez annyira szánalmas.
    Persze senki sem ismeri fel a másikat…..de ez már inkább korosztály kérdése valószínű óvodásoknak készül ez a valami.

  2. solymosgyu szerint:

    Ez a fordulopont felé tart vian.

  3. vian szerint:

    Gyu, akkor forduljon….
    Galaktika.
    Fedina Lídia új könyvéről pár infót hol találok?

Vélemény, hozzászólás?