Előkészületben Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötete!

Fizikusok. Kutatók. Eredetileg csak egy elmélet igazolását keresték. Bizonyítékot egy hipotetikus részecske valódi létezésére. Az események azonban kicsúsztak a kezük közül…

Két percre valamennyi ember a földön eszméletét veszti, és ez alatt a két perc alatt bepillanthat a jövőjébe. Akár kellemes dolog, amit ott lát, akár kellemetlen, választania kell: elfogadja a látomásokat valóságnak, és aláveti magát a sorsának, vagy harcba száll ellene, hogy változtasson az elkövetkezendő eseményeken.

A két kutatónak sincsen könnyű dolga, mert jövőemlékeikből nemcsak az derült ki, hogy közös szerelmük melyiküket választja, hanem az is, hogy egyikükre korai halál vár. Vajon kijátszható-e a végzet, vagy minden, amit láttak, kérlelhetetlenül valóra válik?

A kanadai sztárszerző Aurora-díjas regényéből időközben sikeres tévésorozat készült, amellyel már a hazai nézők is megismerkedhettek az AXN csatornán.

„Kreatívan, elgondolkodtatóan boncolgatja, miben is áll a sors, a szabad akarat és a világegyetem természete. Elsőrangú filozofikus utazás, az ötletközpontú SF kitűnő mintapéldája.”
– Publishers Weekly

„Mint a legjobb regények szerzői általában, Sawyer olyan szereplőket teremt, akikkel azonosulhatunk, akikért aggódhatunk. A FlashForward magával ragadó, élvezetes olvasmány.”
– CNN

„Sawyer friss, lényegretörő stílusa játékos és élénk fantáziával párosul. Ennek eredményeként akciódús, ugyanakkor számtalan meglepő emberi és tudományos helyzetet felvonultató regényt kapunk.”
– Sunday Herald

Robert J. Sawyer: Flash Forward

Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Tamás Gábor
Oldalszám: kb. 312 oldal
ISBN: 978-963-9828-45-2
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft

Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.

A FlashForward – A jövő emlékei sorozat február 15-től új részekkel jelentkezik az AXN műsorán, minden hétfőn 21:00 órától.

Stieg Larsson A kártyavár összedől című kötete 25% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.

Megosztás|

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?