Erre az X-Men filmre vártunk – Logan

Tegyük kezünket a szívünkre és valljuk be: kevés az igazán ütősre sikeredett X-Men film. A franchise eddigi felhozatalából talán a legelső filmek (de lehet ezt a nosztalgia mondatja velem) és X-Men: Az elsők éri el azt a szintet, ami igazán méltó a mutánsok világának sokszínűségéhez és az univerzumukban rejlő potenciálokhoz. Azonban amikor kijött a Logan első trailere, már érezni lehetett, hogy ezúttal valami mást fogunk kapni. És szerencsére, a harmadik Wolverine-film beváltja a hozzáfűzött reményeket. Kamatostul.

Ezúttal nem a világot kell megmenteni a pusztulástól, mivel egy régvolt kor (a mutánsok fénykora) után járunk, ahol az egykori hősök megfáradt, céltalan emberekké váltak. A mutánsok eltűnni látszanak a Földről, legalább 25 éve nem született olyan ember, aki magában hordozta volna a különleges gént. Így Charles Xavier álmai az evolúció következő lépcsőfokáról lassan értelmét vesztik, legalább is egy nem várt feladatig. Logant (Hugh Jackman) egy Gabriela (Elizabeth Rodrigez) nevű nő keresi meg, társaságában egy furcsa lánnyal, Laurával (Dafne Keen). A bajba jutott arra kéri a most sofőrként tevékenykedő férfit, hogy vigye el őket Észak-Dakotába. Logan nem akar belefolyni a páros ügyeibe, de a Laura nyomában járók végül más belátásra bírják: ismét útnak indul.

cb50d4dfd8e56747a0332856b66ebc74372c3b34

A Logan fokozatosan vezet be minket egy Clint Eastwood filmjeit idéző komor, melankolikus atmoszférába. Itt már nem kiváltság a szupererő, és maguk az egykori hősök sem azok az erkölcsi példaképek, akik előrébb valónak tartották az ártatlanok életét, akár sajátjukénál is. Csalódottság, céltalan létezés jutott osztályrészül nekik, amire talán csak a halál jelenthet gyógyírt. Logan, Xavier és Caliban így vegetálnak egymás mellett, egyetlen reménysugárként csak a régóta vágyott jacht szolgál (Logan egy jachtot szeretne venni, ahol az emberektől távol élhetnének), amiből talán soha nem lesz semmi. Ebbe a sötét képbe jön be Laura, egy feltételezhető új mutáns generáció tagja. Xavier számára az igazi reményt, a visszatérés lehetőségét jelenti, Logan azonban régi életének kísértetét látja benne.

Logan-Trailer-Daughter

Nem hiába lehet hosszan elemezgetni a különböző tárgyak, események és karakterek viszonyát, ugyanis ez a film legnagyobb erőssége: a szereplők teljes kibontása. A pörgős történet és látványos akciójelenetek mellett James Mangold (rendező) kellő időt szán a karakterek megismerésére, azok motivációnak feltárására, ezzel igazi mélységet adva nekik és magának a filmnek is. A legnagyobb figyelmet természetesen címszereplőként Logan kapja, aki harmadik filmjével a legösszetettebb fejlődési utat járta be. Laura jelenléte egy folyamatos belső őrlődésre készteti: küzd régi énje ellen, aki segítene a lánynak, és megkeseredett valójával is, aki legszívesebben mindent hátrahagyna, mert minden hiábavaló. Az Észak-Dakotáig vezető úton Logan végül képes dönteni, egy általa nem ismert élethez közelebb kerülni. Méltóságteljesen távozik, így átadva a stafétát az új generációnak.

logan-hugh-jackman-700x300

A mély karakterdráma mellett az új X-Men film történetben, megvalósításban és színészekben is erős. Laura szálán keresztül az első Wolverine-filmhez képest nagyobb hangsúlyt kapott a mutánsokon végzett kísérletek kérdése és a franchise örök témája, a faji alapú gyűlölet. Az előző részekhez képest egy sokkal dinamikusabb történetvezetés jellemzi a Logant, szerencsére az akciójelenetekben hanyagolták az akrobatikusabb harcokat, helyette szemtől szembe mérkőznek meg egymással a felek. Viszont végre mertek igazán bevállalósak is lenni, nem hiába kapott R-es (16-os) besorolást a film: az atmoszférához hasonlóan a harcjeleneteket is sötét hangulat, kegyetlenség és a nyers erő jellemzi. Azonban enélkül nem is lenne teljesen hiteles a Logan világa. A komor világhoz pedig Hugh Jackman és Patrick Stewart tökéletesen asszisztál: mindkettejükben érezni, hogy valami megtört bennük, de mégis mennek előre. Méltó harmadik mellettük Dafne Keen is, aki anélkül hogy megszólalna, a puszta mimikájával és mozgásával rengeteg mindent képes átadni. Érdemes lesz rá figyelni a jövőben.

Apróbb hibákat leszámítva (egy bizonyos pontnál kicsit belassul a film, egy-két kis logikai hiba is akad) a Logannel végre megkaptuk azt az X-Men filmet, ami hangulatában, történetében és karaktereiben is méltó a képregény alaphoz. Ha még Hollywood tervez valamit a mutánsokkal, reméljük, a most megkezdett úton maradnak, vagy azt folytatják.

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?