Eszement részekkel folytatódott a Rick and Morty 3. évada

Régen volt már április 1-je, amikor az Adult Swim poénból bemutatta a Rick and Morty 3. évados premierjét, most azonban valóban megjött a folytatás, olyan részekkel, hogy az egyszeri néző simán kisírhatta mindkét szemét rajta.

A 3×02-es epizód egy utopisztikus, Mad Max-szerű világban játszódott, ahol Summer és Morty igyekeztek feldolgozni szüleik válását, miközben odahaza robot helyettesítették őket. Elég komoly témákat kezdett tehát taglalni a folytatás, hiszen a gyerekek az efféle családi kríziseket nehezen élik meg, ebben a sorozatban épp gyilkolással vezették le a dühüket. Mortyból Doomfist lett és kigyúrt karral kezdett el igazságot szolgáltatni, míg Summer egy álarcos fickó nőjeként tengette rövid ideig az életét. Nagyszerű, hogy Dan Harmon műsora a mellékszereplőkkel is tud mit kezdeni, ugyanis ezúttal a szülők se lógtak ki, mind a ketten hozzátették a magukét a részekhez. Humor tekintetében is.

rick-and-morty-s3-folyt2

Aki arra számított, hogy a széria nem tud erre rátenni még egy lapáttal, az megkapta a 3×03-at, amelyben ezúttal Rick kapta a főszerepet és egy még az előzőnél is akciódúsabb felvonással leptek meg minket az alkotók. Történt ugyanis, hogy az extrém okos tudósból uborka lett, csak hogy elkerüljön pár kellemetlen percet a család pszichológusánál, ám a tervei nem úgy alakultak, ahogy ő korábban elképzelte. Ennek köszönhetően kaptunk némi patkány-hentelést, Rick egész komoly kis exoszkeletont eszkábált magának és a sorozat egyik új mellékszereplője, Jaguar abszolút lopta a show-t (akit remélhetőleg a folytatásra is megtartanak).

rick-and-morty-s3-folyt3

A Rick and Morty az elmúlt években is kiemelkedett az animációs sorozatok közül, míg az American Dad és a Family Guy, valamint helyenként már a South Park is kezdte elveszíteni az élét és azokat a poénokat, amelyek a társadalmat fricskázták, addig az Adult Swim szériájának nagy előnye, hogy még friss. Újak a poénok, a sci-fi setting nagyszerűen működik és egy percig nem jut eszébe az embernek, hogy az alkotók a Vissza a jövőbe nosztalgiájából próbálnának megélni. Igaz, egy-két visszautalás van nagyobb klasszikusokra lsd. Mad Max, de ez inkább mosolyogtató, ráadásul a történet szempontjából is jelentősége van, hogy épp egy ilyen világba keverednek el a főhősök.

A multiverzumos sztorik még mindig izgalmasak, a Rick and Morty pedig páratlanul csinálja azt, amit kell neki: nevettet és helyenként komolyan elgondolkoztat. Értékelés: 9/10, egyszerűen ezt nézni kell, ha valakinek van humorérzéke.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?