Fekete színészre bízhatja a Warner Superman eljátszását

Michael B. Jordan szuperhősös karrierje nem indult túl jól, hiszen a Fantastic Four rettenetesen nagyot bukott a mozikban. Aztán a színésznek éveket kellett várnia a megváltásra, melyet a Fekete Párduc el is hozott számára, Jordan főgonoszként bizonyított végre. Persze ezen nem lehet meglepődni, hiszen a Creed című bokszolós Rocky-spinoffban is odatette magát a 31 éves tehetség. Henry Cavill kiválása után a Warner és a DC elkezdett azon gondolkozni, hogy ki lehetne a következő Superman, a hírek szerint a befutó pedig ő lehet.

Nagyon ezen nem lehet meglepődni, hiszen a DC-nek szüksége van arra, hogy kicsit felborítsa az eddig felépített filmes univerzumát. Ami valljuk be, nem sikerült túl jól. Cavill távozása után Ben Affleck is szögre akaszthatja Batman köpenyét, a baj tehát elég nagy.

Sokan kétségbeesve kiálthatnak fel, mondván Superman mindig is fehér volt a mozis adaptációkban. Ez igaz, de a képregényekben közel sem volt így. Az Earth 2-féle Superman ugyanis színesbőrű volt, Val-Zod néven vált ismertté és 2014 márciusában mutatkozott be először a DC füzeteiben. Supermannek más alternatív változatai is voltak, akad szovjet és kínai verziója is, így a filmes feldolgozások terén is több út kínálkozik.

Kíváncsian várjuk, hogy meg tudnak-e lepni minket valami merésszel.

Facebook hozzászólások

You may also like...