Felejtsük el a tachyon ürhajót! – kevesek kiváltsága a sci-fi?

Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy egyébként olvasni kedvelő barátunknak megpróbáltunk kölcsön adni egy jó scifit, de a barátunk már a borítót meglátva elhúzta száját, lelkesedésünket kétkedve fogadta, és ha mégis rátukmáltuk a könyvet, hogy higgye el, ez tényleg jó, pár hónapig ücsörgött rajta, majd bevallotta, hogy tőle ez tényleg nagyon távol áll. Pedig szeret olvasni, tehát nem ezzel volt a baj. Akkor mi lehet a gond? Miért nem okozott örömet neki, ami pedig bennünket olyannyira fellelkesített? Most lépjünk túl az ízlések és pofonok kérdésén, (hisz ahogy egy költő barátom fogalmazott, az ízlésekről csak pofozkodni lehet).

Jo Walton, írónő az egyik bogbejegyzésében elmeséli, hogy egyszer kölcsönadta Joe Haldeman Örök háború c. klasszikus SF regényét az egyik barátjának, aki pár nap múlva fintorogva adta vissza a kötetet. A második fejezetig jutott, ahol említésre kerül a kollapszár ugrás, s az illető nem tudta túltenni magát azon, hogy nem értette, miként működhet a tachyon hajtómű, és hogyan lehet kollapszár ugrásokkal haladnia az űrhajónak. A tachyonok fizikájáról akart volna állandóan beszélgetni. Mindannyian tudjuk, akik olvastuk a regényt, hogy a kollapszár ugrások lényege, hogy lehetővé teszi, hogy az űrhajó a fénynél is sebesebben haladjon. Az Örök háborúban pedig az a jelentősége, hogy a főhős elutazik távoli galaxisokba idegen lényekkel harcolni, s a relativitás elméletnek köszönhetően kiszakad a Földi időszámításból, ezért amikor hazatér, egy számára teljesen idegen világot talál a Földön.  A fizika itt most lényegtelen, hiszen a fénysebességnél is nagyobb sebességet elérő űrhajó csak abból a szempontból fontos, hogy ennek révén jut a főhős idegen világokba, mellékes, hogy pontosan hogyan is működik. Miként lehetséges – gondolkodik el az írónő – hogy a barátja nem tudott különbséget tenni a fontos és kevésbé fontos részletek között. Amikor számunkra ez olyan könnyen érthető. Talán valamiféle készséget kell ehhez elsajátítani?

Az SF regények sajátossága, hogy egy komplett világ bomlik ki bennük, telis-teli ismeretlen eszközökkel, technikával, mitológiával, sőt az író által megalkotott szavakkal. Az olvasás során válik nyilvánvalóvá ezek értelme, jelentése. Lassacskán beindul a képzelőerőnk, és minden a helyére kerül. Ez azonban koránt sem magától értetődő folyamat, hiszen a részleteket észben kell tartanunk, és csak apránként tudjuk összerakni a kirakós darabkáiból a valóságot. Vagyis nem csupán az író teremt egy valóságot az SF regényben, hanem mi magunk is újrateremtjük azt azáltal, hogy megfejtjük a kulcsokat, megtanuljuk értelmezni a leírtakat.

Ha valaki tizenéves kora óta folyamatosan olvas, észrevétlenül beépül az érzék az elmébe, mi fontos, és mi az, ami kevésbé lényeges a történet szempontjából. Gondolom, mindnyájunkkal, akik élvezni tudjuk az SF irodalmat, így van ez. Akik nem élvezik, azok is képesek volnának rá, hogy végigrágják magukat a könyvön, csak éppen semmi örömöt nem adna nekik, inkább úgy éreznék, megbirkóztak vele.

Kisiskolás korunkban megtanultunk olvasni, ami olyannyira belső készséggé vált, hogy már nem is tudjuk, hogyan csináljuk. Az olvasás azonban nem csupán azt jelenti, hogy betűket ismerünk fel egymás után, és azok hangalakját kiejtjük, szavakká és mondatokká fűzzük. Értenünk kell a szavak értelmét, a mondatok jelentését és nem csupán önmagukban, hanem a szöveg szerves részeként. Nem ott zárul le az olvasni tanítás, hogy megtanítottunk egy gyermekeket kibetűzni a szavakat, ez csupán a kezdet. Csak hosszú évek fáradságos munkájával, a szavak és a szövegek értelmezésének gyakorlásával jutnak el a gyerekek arra a szintre, hogy a kiolvasott szöveg tartalmát is megértsék.

Még amikor az egyes szavak értelmével tisztában is vagyunk, akkor sem feltétlenül értjük a szöveget. A legtöbb felnőtt így van ezzel, amikor például verset olvas, habár a versben szereplő összes szót felismeri. A leírt szavakat felismerni nem könnyű, csak azért tűnik könnyűnek, mert az embert nem érdekli az a szöveg, amit nem értett meg elsőre. Ha valaki megtanult olvasni, az olvasás gyerekjátéknak tűnik, amennyiben ismerős, egyszerű, szövegekről van szó. Könnyűnek látszik, ha valakinek nem kell bemutatnia, valójában mennyire értette meg, amit elolvasott.

Elképzelhető, hogy némely embernek, ahhoz, hogy képes legyen Science-fictiont olvasni és abban örömet lelni, kvázi újra kisgyermekké kell változnia, és újra meg kell tanulnia olvasni. Sokan úgy gondolják, hogy a Sci-fi a fiatalok olvasmánya. Talán éppen azért is kedvelik olyan sokan gyermekként és fiatalként ezt a zsánert, mert nekik még természetes, milyen érzés ismeretlen szavakkal telitűzdelt szöveget olvasni.  Őket ez nem rettenti vissza, nem érzik komoly munkának, hisz nekik az olvasás mindig is ezt jelentette. Megbirkózni a szöveggel, a szavak és mondatok értelmével. Aki ezt nem felejtette még el, aki készség szinten tudja, az könnyebben leli örömét az SF regények olvasásában.

Kicsit olyan ez, mint amikor valaki idegen nyelvet tanul, és azon az idegen nyelven próbál olvasni. Talán első hallásra meglepőnek tűnik, ha azt hangsúlyozzuk, másként olvasunk egy idegen nyelven, mint az anyanyelvünkön. Természetesen mindkét szöveg az ABC betűiből épül fel, persze, lehet, hogy kivételesen jobbról balra kell haladnunk, vagy lentről felfelé, de alapvetően ugyanarról a folyamatról van szó. Mégis, amikor egy idegen nyelvű szöveg kerül elénk, képtelenek vagyunk olyan könnyedén kihámozni az értelmét. Nem arról van szó, hogy nincs meg az olvasási technikánk, hanem az okozza a gondot, hogy nem ismerjük fel az összes szót, és nem tudjuk a jelentésüket.

Az a baj ilyenkor, hogy pánikba esünk. Megpróbálunk különböző technikákhoz és stratégiákhoz folyamodni, hogy megértsük a szöveget. Minden egyes szót ki akarunk olvasni betűről betűre, ráfókuszálunk a nyelvtani szerkezetre, és szórendre, csupa olyasmit teszünk, amit soha nem tennénk, ha az anyanyelvünkön íródott volna a szöveg. Ez nagyon fárasztó, ezért hamar befrusztrálódunk. Nyelvtanárok ezért gyakran azt tanácsolják, hogy lazuljunk le, próbáljuk kihámozni a lényeget, s idővel mind jobban fogjuk a részleteket is érteni.

A Scicence fiction irodalom hosszú múltra tekint vissza. Az írók az évtizedek alatt megtanultak írni ezen a nyelven, az olvasók pedig megtanulták értelmezni a szövegeket. Így csiszolódott mind értékesebb műfajjá a zsáner. A Science Fiction műfaji sajátosságait csak élvezi igazán, aki megtanulta ezt a nyelvet.

Aki, most kezdi a Science Fictiont és úgy érzi, ez valami nagyon nehéz olvasmány, ugorja át a tachyon hajtóművet! Ne foglalkozzon a kollapszár ugrások mikéntjével, ne izgassa magát azon, hogy egyelőre nem világos, miként működik a pszitronikus űrhajó. Fókuszáljon a lényegre, és hamarosan érezni fogja, mennyi gondolatot, ötletet és inspirációt nyert egy-egy jól megírt regényből. A sci-fi nem a kevesek kiváltsága!

Dr. Mund Katalin, szociológus