Filmzenei toplista 2015/16
Néha jó dolog egy emlékezetes film után visszaidézni a képi világ hangulatát filmzene hallgatásával. Sőt, egy-egy lemez nagyszerű élmény tud lenni akkor is, ha egy-egy filmet vagy sorozatot nem láttunk ugyan, de előzetesen bizalmat szavazunk a zenéjének. Mivel eddig nem tekintettük át, mit alkottak híres, vagy épp ismeretlen zeneszerzők az elmúlt években, íme egy rövid ajánló azoknak, akik feldobnák valamivel tracklist-válogatásukat.
Szemtelen dolog lenne tőlem, ha már most, október derekán a 2016-os év “top SFF filmzene” listájának összeállítására készülnék, hiszen az idei év tartogat még olyan filmélményeket, mint Az utazók (Chris Prattel és Jennifer Lawrence-szel), vagy a különálló Star Wars film, a Zsivány Egyes. De azért akadtak remek darabok 2015 októbere óta, így hát készítettem is egy összeállítást, amivel lehet egyetérteni és vitatkozni egyaránt. Valójában mindannyian tudjuk, hogy nem a zeneszerzők zsenialitása, csak a listában elfoglalt helye lehet itt kérdéses. Szerintem tehát ez a lista a következő:
10. Star Trek: Beyond (Michael Giacchino)
Jó hallgatni, szerves része a filmnek, és benne van minden a megszokott kalandos hangzásvilágtól az érzelmes részekig. Véleményem szerint más extrát nem tud felmutatni, de ez nem baj. Az egész album pontosan azt adja, amit elvár tőle a filmet is kedvelő fogyasztó, ez a kiszámított pontosság itt garancia.
9. Independence Day: Resurgence (Thomas Wander, Harald Kloser)
Tulajdonképpen ugyanazt lehet elmondani, mint az előző versenyzőről: hozza, amit várunk tőle. Legyen epikus, legyen felemelő, fejezze ki az emberiség hősies küzdelmét, érintsen meg mindenkit, aki a Föld polgárának tartja magát. Amiért megelőzte versenytársát: jobban érzem a motívumok közötti összehangoltságot. Persze ez szubjektív, tessék belehallgatni!
8. Batman vs. Superman (Hans Zimmer)
Amihez Hans Zimmer hozzányúl, az nem lehet rossz, fogadjuk ezt el szépen alapvető igazságként. Innentől már csak árnyalhatjuk azt, mennyire jó egy zimmeri filmzene zimmeri értelemben. E darabban benne van minden, aminek benne kell lennie: epikus, heroikus, pörgős, nem altat el. Viszont semmi extrát nem tartalmaz, semmi különlegességet, amitől még hanszimmeresebb lenne. Ez nekem most csak a 8. helyre volt elég.
7. The Shannara Chronicles (Felix Erskine & Orphan)
Soha nem hallottam még a zeneszerzőkről, de mostantól igyekszem nyomon követni munkásságukat. Ugyanis nekem a sorozat olyannyira nem tetszett, hogy az első három rész után kaszáltam. Ennek ellenére zenei kivetülése kedvemre való, nem idéz bennem kellemetlen érzéseket a negatív élmény miatt, sőt, kifejezetten tetszik az aprólékos felépítése. A Shannara egy kivételes helyet foglal el ezáltal nálam.
6. The Divergent Series – Allegiant (Joseph Trapanese)
Ami a Beavatott szériát illeti: már majdnem olyan bugyutának tartom, mint az 5. hullámot. Az előbbi Shannarához hasonlóan egy olyan film zenéjét kedvelem meglehetősen, amelyet soha nem néznék meg még egyszer. Viszont! Joseph Trapanese talán nem sokaknak ugrik be azonnal, ám ha azt mondom, az ő neve is kötődik az Oblivion-hoz (nálunk itthon Feledés Tom Cruise-al), ami szerintem 2013 legjobb sci-fi OST-je, akkor talán érthető, ha azt mondom: az alkotók ez esetben legalább zenei vonalon nem nyúltak mellé.
5. Childhood’s End (Charlie Clouser)
Abban a szerencsés (szerencsétlen?) helyzetben vagyok, hogy nem olvastam a könyvet (még). Így nem voltak elvárásaim a minisorozattal kapcsolatban, sőt, semmit nem tudtam róla, talán épp ezért vágott annyira mellbe a végkifejlet. Ez szó szerint az az eset volt, amikor tanácstalanul ültem a képernyő előtt, és próbáltam emészteni. Végül, sokszori elemzés után rájöttem, hogy ehhez a hatáshoz kellett ám a zenei is, de nagyon.
4. Warcraft (Ramin Djawadi)
Ha azt mondanám, tetszett a film, és szívesen idézem meg, hazudnék. Van azonban egy tényező, ami így felemelte az albumot a listán, ez pedig a heroikus, visszatérő dallamok mellett, a háttérben megbúvó, onnan csak néha előbukkanó mellékzöngék. A törzsi motívumok. A vájt fülű hallgató egész kis antropológiai gyűjteményt szedhet össze magának, leginkább az Avatar-hoz tudnám hasonlítani (bár ott a native-hangzás jobban dominált). Ettől számomra nagyon kellemes lesz ez a filmzenei album.
3. Star Wars – The Force Awakens (John Williams)
Egy kicsit szégyellem magam, amiért csak a dobogó aljára tudtam feltenni, ám erre két okom is van: az első két helyezett egyszerűen leszorítja nálam Williamst, akárhányszor versenyeztetem őket fejben, a második pedig, hogy hiába jó, sőt, remek az Ébredő erő zenei világa, mégis táplálkozik a már ismert dallamokból, így pedig nem lenne illendő ekkora hátrányba hozni a többi indulót.
2. The Hunger Games Mockingjay Part 2 (James Newton Howard)
Annak ellenére, hogy sokan csöpögősnek tartják, szerintem a film(ek) is és a zenei világ is hozott bőven zaklatott jeleneteket, és ez érződik a lezáráson. Például négy különböző End Credit is szerepel az albumon, ami bizony feltételezi, hogy nemcsak mesélni volt mit, hanem lezárni is. Én szívesen hallgatom, jó választás volt a rutinos Newton-Howard szerződtetése.
1. Game of Thrones Season 6 (Ramin Djawadi)
A szerző termékeny időszakot tudhat maga mögött, és személyes listámra is sikerült felkerülnie – kétszer. Keresnem kell a szavakat, hogy leírjam, mennyire futkos a hátamon és a karomon a libabőr, miközben hallgatom a GOT 6. évadának albumát! Gyakorlatilag alig tudtam választani a rengeteg jó track közül, végül azt mutatnám, amelyik remélhetőleg mindenki számára két fontos jelentéssel bír: vajon ott vannak már? És mikor jelenik meg a Winds of Winter?
+1 The Expanse (Clinton Shorter)
Annyira szerettem volna a listába illeszteni ezt a dalt, de a sors akarata, hogy ingyenesen ne lehessen hozzájutni a teljes albumhoz, márpedig nem lett volna fair, ha pusztán egy motívum alapján szerepel. Ezért hát pluszként ajánlom elmélázni az utóbbi idők legjobb sci-fi sorozatának főcímdalán.
