Fizikai Nobel-díjat ért az Univerzum gyorsuló tágulásának felfedezése

Irdatlan távolságokban felfénylő szupernóvák vizsgálata alapján gondolják a csillagászok, hogy az Univerzum jelenleg gyorsuló ütemben tágul. A tágulást az Univerzum nagy részét alkotó úgynevezett sötét energia hajtja, amely a gravitációval ellentétesen ható taszítóerő, és amelynek természete még rejtély a tudomány számára.

A 2011-es fizikai Nobel-díjat fele részben Saul Perlmutter (University of California Berkeley), fele részben pedig megosztva Adam G. Riess (Johns Hopkins University, Baltimore) és Brian P. Schmidt (Australian National University) kapták, a távoli szupernóvákkal kapcsolatos kutatási eredményeikért. A kutatók 1998-ban távoli szupernóva-robbanások segítségével kimutatták, hogy az Univerzum a korábban feltételezett lassuló helyett jelenleg gyorsuló ütemben tágul. A kezdeti pillanatot jelentő Nagy Bumm (Ősrobbanás) után hosszú ideig lassuló volt a tágulás, de később (becslések alapján 5-6 milliárd évvel ezelőtt) gyorsulóba váltott, a feltételezések alapján a sötét vagy láthatatlan energia hatására.

Arthur C. Clarke – Stephen Baxter: Régmúlt napok fénye + Ajándék Pengefutár

A láthatatlan energia (avagy sötét energia) nem tévesztendő össze a szintén kevéssé ismert láthatatlan, avagy sötét tömeggel. Utóbbit sajátos, ma még ismeretlen részecskék alkotják, és azoknak csak gravitációs hatása érzékelhető – ami a “hagyományos anyaghoz” hasonlóan vonzó jellegű. Ezzel ellentétben a láthatatlan energia olyasmi, amely antigravitációsan hat, azaz taszít magától mindent. Mai ismereteink alapján a látható anyag a Világegyetem mintegy 4%-át, a láthatatlan tömeg 23%-át, a sötét energia pedig 73%-át teheti ki. A sötét energiától fokozatosan gyorsul az Univerzum tágulása. Ez ellentétben áll a korábbi elgondolással, mely szerint az égitestek egymásra kifejtett vonzó hatása fékezi a tágulást. A nagy méretskálán zajló mozgás vizsgálatához távoli objektumok elemzése szükséges, és ebben a hoztak új felfedezéseket a most díjazott kutatók.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

Nagy Bumm és Nagy Reccs

Egyre gyorsuló ütemben tágul a Világegyetem, jelentette be 1998-ban két nemzetközi kutatócsoport – a mostani díjazottak vezetésével – a Hubble-űrteleszkóp (HST) mérési adatai alapján. A szenzációs hír azonnal élénk szakmai vitákat indított el. Az első, természetes reakció a kétkedés volt. Stephen Hawking, a kozmológia nagy alakja Al Gore akkori amerikai alelnök kérdésére úgy foglalt állást, hogy szerinte komolyan megkérdőjelezhető a mérések pontossága. A hír hallatán bizonyára sokan újra feltették magukban azokat a kérdéseket, amelyeket legutóbb gyerekkorukban: mekkora a Világmindenség, milyen a jövője, lesz-e és milyen vége lesz a történetének? A válasz keresése előtt rögtön szögezzük le, hogy ezekre a kérdésekre ma sincs egyértelmű és biztos válaszunk, ahogy nem volt évtizedekkel ezelőtt szüleinknek, tanárainknak sem. Ezt tükrözi a szóhasználat is: a Világegyetem gyorsuló tágulását a sötét energiával magyarázzák a fizikusok. A sötét szó arra utal, hogy ma szinte semmit sem tudunk mibenlétéről.

Nourse – Burroughs: Pengefutár – Az igazi Blade Runner

1929-ben Edwin P. Hubble amerikai csillagász fedezte fel, hogy a Világegyetem tágul: bármerre is nézünk, a messzi csillagrendszerek, a galaxisok távolodnak tőlünk. A Világegyetemet korábban évezredeken át változatlannak, statikusnak tartották. A 20. században született meg az Ősrobbanás, a Nagy Bumm (Big Bang) elmélete. A ma elfogadott érték szerint 13,7 milliárd évvel ezelőtt a Világegyetem végtelen kis méretű és végtelen nagy sűrűségű volt, majd tágulni és hűlni kezdett. Ez a tágulás a jövőben vagy minden határon túl folytatódik, vagy egyszer megáll és megkezdődik a Nagy Reccshez vezető összehúzódás.

Már kapható legújabb könyvünk
AZ ÉHSÉG
Rendeld meg kedvezményes áron most!

A két lehetőség között lényegében az Univerzum tömege, a benne levő anyag mennyisége dönt. Természetesen ezt sem ismerjük kellő pontossággal, így bizonytalanok vagyunk a sokmilliárd évvel távolabbi jövőt illetően. Mostanáig az állandó tágulást egyre lassulónak gondolták, vagyis a tágulás sebessége egyre kisebb és kisebb, mivel a testek közti tömegvonzás, a gravitáció a tágulás ellen hat.

Kövess bennünket a facebookon is!

Az új felismerés szerint azonban a tágulás üteme nem lassul, hanem éppen növekszik: a tágulás üteme napról napra nő. Ez csak úgy lehetséges, ha valamilyen erőhatás a gravitációs vonzás ellen hat. A fizikusok erről rögtön Einsteinre gondoltak.

Forrás: origo.hu/tudomány