Gollancz SF Masterworks: Az angolok fantasztikus könyvsorozata

A magyar olvasók már tudják, milyen fontosak a kiadók különböző SF sorozatai, hiszen a Kozmoszon generációk nőttek fel, és sokáig az ország egyetlen sci-fi beviteli forrása volt. Lássuk, mi jelenti ugyanezt az angoloknál!

 

A Gollancz (teljes nevén Victor Gollancz Ltd.) az egyik legnagyobb fantasy és science fiction kiadó Angliában, melyet 1927-ben alapított Victor Gollancz (1893-1967). A kiadó kezdetben ismeretterjesztő, szép- és populáris irodalmi munkákat közölt, majd később nyitottak más tematikák felé. George Orwell Csavargóként Párizsban, Londonban, Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya és Kingsley Amis Szerencsés flótás című regénye is ennél a kiadónál jelent meg először. A Viz Mediával közreműködve ismert mangasorozatokat is kiadtak, míg végül eljutottak a spekulatív irodalomhoz.

Ehhez viszont az alapító 1967-ben bekövetkezett haláláig kellett várni. A szocialista-szimpatizáns kiadónak több szerzővel akadtak nézeteltérései, többek között Orwellel is. A wigani móló című írását az Észak-angliai munkásosztályról írta a Gollancz kérésére, de a Hódolat Katalóniának című politikai ismeretterjesztő könyvét már nem volt hajlandó kiadni a kiadó vezetője. Ekkor jöttek rá, hogy más a politikai nézőpontjuk, és ez a szakítás ahhoz vezetett, hogy Orwell átszerződött egy másik kiadóhoz. Gollancz halála után lánya, Livia kezébe került a kiadó, aki viszont eladta a céget 1989-ben a Houghton Mifflinnek. 1992-ben a Houghton eladta a Cassell & Co-nak, melyet az Orion Publishing Group vásárolt fel később. 1998 decemberétől a Gollancz át lett minősítve sci-fi, fantasy illetve horror kiadóvá, és a brit SF piac csöppet sem elhanyagolható darabjává nőtte ki magát. Minek is köszönhető ez?

Egy gyűjtő kollekciója.

A Gollancz Science Fiction/Fantasy-sorozatban jelenik meg a legtöbb, kortárs és modern klasszikus angolszász szerző regénye. Olyan neveket találhatunk a szerzőik között, mint Terry Pratchett, Alastair Reynolds, Stephen Baxter, Joe Abercrombie, Joe Hill, Richard Morgan és George R. R. Martin. Emellett visznek két, leginkább klasszikusokból összeválogatott sorozatot is, az SF Masterworks-öt és a Fantasy Masterworks-öt. Mi a sci-fi sorozattal fogunk foglalkozni.

A Hold börtönében SF Masterworks borítója.

Az SF Masterworks sorozat kiadását az Orion testvérkiadójától, a Milleniumtól vette át a Gollancz. Az ötlet Malcolm Edwards szerkesztőtől (és a brit SF rajongóközösség egyik meghatározó figurájától) jött, aki szerette volna, ha több cím újra kapható lenne nyomtatásban. A listát ő válogatta ki az  – néhány kivétellel – elmúlt hatvan-hetven év legfontosabb SF munkáiból szemezgetve. A Galaktika szerencsére több regényt is kiadott ezek közül, és biztosíthatunk benneteket, hogy nem ezek voltak az utolsók. 😉 Itt leközöljük a teljes listát, melyben dőlt betűkkel emeltük ki azokat a regényeket, melyek nálunk kaphatóak, vagy mi adtuk ki őket. A magyarul még meg nem jelent kiadványok címeit eredeti nyelven hagytuk meg.

Joe Haldeman: Örök háború

Richard Matheson: Legenda vagyok

James Blich: Cities in Flight (novelláskötet, magyarul teljes formában nem jelent meg)

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Alfred Bester: Tigris! Tigris!

Samuel R. Delany: Babel-17

Roger Zelazny: A fény ura

Gene Wolfe: The Fifth Head of Cerberus

Frederik Pohl: Átjáró

Cordwainer Smith: The Rediscovery of Man

Christopher Priest: Inverted World

Kurt Vonnegut: Macskabölcső

Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

H. G. Wells: Szörnyetegek szigetén

Samuel R. Delany: Dhalgren

H. G. Wells: Az időgép

Brian Aldiss: Helliconia (a „Tavasz” kötet jelent csak meg magyarul)

H. G. Wells: Istenek eledele

Jack Finney: The Body Snatchers

Joanna Russ: The Female Man

M. J. Engh: Arslan

William Gibson és Bruce Sterling: A Gépezet

Christopher Priest: A tökéletes trükk

Brian Aldiss: Szürkeszakáll

Olaf Stapledon: Sziriusz

Dan Simmons: Hyperion

Clifford D. Simak: A város

Frank Herbert: Hellstrom’s Hive

William Tenn: Of Men and Monsters

Karel Čapek: R.U.R. és Harc a szalamandrákkal

Christopher Priest: The Affirmation

Cecelia Holland: Floating Worlds

Algis Budrys: Rogue Moon

Harlan Ellison: Dangerous Visions

Olaf Stapledon: Odd John

Dan Simmons: Hyperion bukása

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

H. G. Wells: Világok harca

Pat Cadigan: Synners

Karen Joy Fowler: Sarah Canary

Nicola Griffith: Ammonite

D. G. Compton: The Continuous Katherine Mortenhoe

Mary Shelley: Frankenstein

Russel Hoban: Riddley Walker

Connie Willis: Ítélet könyve

Rachel Pollack: Unquenchable Fire

David I. Masson: The Caltraps of Time

John Crowley: Engine Summer

Colin Greenland: Take Back Plenty

Nicola Griffith: Slow River

Sheri S. Tepper: The Gate to Women’s Country

George Turner: The Sea and Summer

H. G. Wells: A láthatatlan ember

Walter M. Miller: Hozsánna néked, Leibowitz!

Erik Frank Russel: Wasp

Connie Willis: To Say Nothing of the Dog

Isaac Asimov: Az istenek is…

James Morrow: This Is the Way the World Ends

H. G. Wells: The First Men int he Moon

John Crowley: The Deep

Connie Willis: Time is the Fire –  The Best of Connie Willis

Michael Bishop: No Enemy But Time

Robert A. Heinlein: Double Star

Alastair Reynolds: Jelenések tere

Jack Womack: Random Acts of Sensless Violence

T. J. Bass: Half Past Human

Michael Bishop: Transfigurations

Robert A. Heinlein: The Door Into Summer

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Greg Bear: A vér zenéje

Frank Herbert: Dűne

John Wyndham: A Triffidek napja

Robert A. Heinlein: A Hold börtönében

Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze

Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

Larry Niven: Gyűrűvilág

Walter Tevis: Mockingbird

Greg Bear: Eon

Richard Matheson: The Shrinking Man

Arthur C. Clarke: A város és a csillagok

Frederik Pohl & Cyril M. Kornbluth: A Venus-üzlet

Arthur C. Clarke: Holdrengés

Philip K. Dick: Ubik

John Sladek: The Complete Roderick

Sheri S. Tepper: Grass

Gregory Benford: Timescape

Olaf Stapledon: Star Maker

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Piknik az árokparton

Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet

Olaf Stapledon: Az utolsó és az első emberek

Alfred Bester: Az arcnélküli ember

George R. Stewart: Earth Abides

Arthur C. Clarke: Randevú a rámával

Philip K. Dick: Kizökkent idő

John Brunner: Stand on Zanzibar

Theodore Sturgeon: Több, mint emberi

Ursula K. Le Guin: Égi eszterga

Philip K. Dick: VALIS

Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek

Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei

Jack Vance: Emphyrio

J. G. Ballard: Vízbe fúlt világ

Frederik Pohl: Man Plus

Philip K. Dick: Kamera által homályosan

Brian Aldiss: Amíg világ a világ

Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai

Michael Moorcock: Behold the Man

Samuel R. Delany: Nova

Walter M. Miller: Dark Benediction

Philip K. Dick: Csordulj könnyem, mondta a rendőr

Michael Moorcock: The Dancers at the End of Time

Keith Roberts: Pavane

Robert Silverberg: The Book of Skulls

James Blish: A Case of Conscience

Philip K. Dick: Időugrás a Marson

M. John Harrison: The Centauri Device

Ward Moore: Bring the Jubilee

Poul Anderson: Tau Zero

Robert Silverberg: Dying Inside

Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum

Robert Silverberg: Downward to the Earth

Kate Wilhelm: Where Late the Sweet Birds Sang

Philip K. Dick: A halál útvesztője

Geoff Ryman: The Child Garden

Philip K. Dick: Dr. Vérdíj

Hal Clement: Az elveszett rakéta

Philip K. Dick: The Penultimate Truth

Lucius Shepard: Life During Wartime

Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája

Frederik Pohl: Jem

A listáról a nemrég megboldogult Iain Banks azt nyilatkozta, hogy zseniális ötletnek tatja az elmúlt hatvan év legrangosabb SF regényeit egy sorozaton belül megjelentetni. Mi sem vélekedünk másképp. Reméljük ti sem. 🙂 Bár megjegyzem, részemről még így sem érzem teljesnek ezt a sorozatot. Májustól A hétfő szombaton kezdődik is megjelenik az SF Masterworks sorozatban.

Rondaar

Facebook hozzászólások

You may also like...

1 Response

  1. benyo47 szerint:

    Félelmetesen jó lista… 🙂

Vélemény, hozzászólás?