GRAIL – Holdfigyelés mesterfokon

Szilveszterkor megérkezett a Holdhoz a NASA szeptemberben útnak indított két űrszondája. A GRAIL páros tagjai azonos pályán keringve térképezik majd fel kísérőnk gravitációs terét, és segítenek a Hold keletkezésének és korai fejlődésének jobb megismerésében.

Forrás: NASA

“Az újévi fogadalmam, hogy megértem a Hold keletkezését és közös fejlődését a Földdel” – mondta Maria T. Zuber (MIT), a GRAIL-program vezetője, miután 2012 első napján a GRAIL-A űrszonda sikeresen Hold körüli pályára állt.

Az űreszköz 2011. december 31-én ért kísérőnk közelébe, és 2012. január 1-jétől 11,5 órás keringési idejű pályán mozog körülötte, amelyen a felszíntől mért távolsága 90 és 8363 kilométer között változik. Nem sokkal később a GRAIL páros második tagja is elérte a Holdat, és szintén pályára állt. Az űrszondák még 2011. szeptember 10-én indultak útnak a Földről. Munkájuk márciusban kezdődik, és a tervek szerint legalább 82 napig tart majd.

A GRAIL szondapáros célja a gravitációs tér és a felszín vizsgálata révén a Hold belső jellemzőinek jobb megismerése, az elnevezés a Gravity Recovery and Interior Laboratory kifejezésből ered. A 496 millió dollár költségű küldetés a NASA Discovery-programja keretében startolt, és két, egymással teljesen megegyező egységből áll.

Forrás: NASA
Fantáziarajz a Holdhoz megérkezett GRAIL-A űrszondáról.

A gravitációs tér feltérképezéséhez ugyanis két űrszondát használnak a kutatók, és folyamatosan mérik az azonos pályán mozgó szondák közötti távolságot. Ahol egy kissé erősebb a Hold gravitációs tere, ott gyorsabban mozog az elöl haladó egység, míg társának sebessége csak akkor változik meg, amikor az is az adott terület fölé jut. Ennek során távolságukat rádióhullámok segítségével mikrométeres pontossággal lehet követni, és így a Hold gravitációs terét részletesen fel tudják térképezni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=k0cscwGsIgjjnP5Y

Animáció a GRAIL-űrszondák programjáról (NASA)

A két szondának köszönhetően a kutatók minden korábbinál pontosabban megismerhetik a Hold gravitációs terét, valamint keletkezését, korai fejlődését és ősi vulkanikus aktivitását. A módszer segítségével a Hold felszíne alá is bepillanthatnak, és az eltemetett lávarétegek tömegeloszlása, a nagy becsapódásos medencék alatti tömegkoncentrációk és a mélyebben fekvő rétegek is feltérképezhetők.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SDJ8Au8yg0Io6cbD

A kutatómunka bemutatása (NASA)

Megjelent a januári Galaktika magazin! Keresd a szerkesztőségben, vagy a DVD-s verziót az újságárusoknál!

origo.hu/tudomány

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?