Hamis eredmények, csaló kutatók
A tudományos kutatás egyik legfontosabb alapköve a reprodukálhatóság. Egy adott kísérletet azonos feltételek mellett megismételve azonos eredményeket kapunk. De a tudományos világba vetett hitet alapjaiban rengetheti meg, ha a kutatásokról kiderül, hogy megismétlésük eltérő eredményeket adnak. Azonban sok esetben nem sikerül reprodukálni az eredeti megállapításokat, és ez már olyan komoly probléma lett a 2000-es évek után, hogy workshopok, konferenciák foglalkoznak a kérdéssel.
A kutatók világában a szakmai siker, és karrier egyik fontos eszköze a publikáció. A tudósok akár a szponzorok további támogatása, akár magasabb tudományos fokozat elnyerése érdekében tárják a szakma és a nagyközönség elé eredményeiket. Egyre többször olyanokat, amelyeket nem sikerült igazolni .
A tudományos életet időnként komoly botrányok rázzák meg. Például az Alabamai Egyetemen dolgozó Judith Thomas és Juan Contreras például hetven rézuszmajmon “sikerrel” próbáltak ki egy új, a beépített implantátumok kivetődését gátló gyógyszert. De az amerikai Szövetségi Kutatásokat Koordináló Iroda kiderítette, hogy 32 majomba be sem ültették az új szerveket, miközben az állami egészségügyi szervezet a nyolc éven át tartó kísérletet 23 millió dollárral szponzorálta. A kutatókat a lelepleződés nyomán menesztették.
2005-ben világméretű botrány lett a dél-koreai őssejtkutató, Hvang Vu Szuk esete. Kutatási eredményeit meghamisította, és azt állította sikeresen klónozott őssejtekből emberi petesejtet. Az 53 éves állatorvos ellen végül az ügyészség is vádat emelt csalással, hamisítással és a bioetikai törvény megsértésével vádolták. Az ügyészség bizonyította, hogy Hvang egyszerűen hazudott.
Időnként egészen érthetetlen akciók is történnek, amik nevetségessé teszik a tudományos publikációkat. 1982-ben egy amerikai kutatóintézet fejlécével ellátott papíron érkezett meg egy tanulmány, amely fotókkal és grafikonokkal gazdagon illusztrálva állította, hogy feltalálták a mágneses felhajtóerejű repülőgépet. A botrány akkor pattant ki, amikor a feltalálóknak járó cikkhonorárium “címzett ismeretlenként” visszaérkezett. De akkor már jöttek a megrendelések a Magnetoplanra.
A botrányokból néhány komoly és tekintélyes kutatónak elege lett és nyomozásba kezdett. Például az Edinburghi Egyetemen dolgozó Daniele Fanelli fejlődéskutató biológus vette a fáradságot, és végigrágta magát 18 különféle tudományágban megjelentett 11 351 tudományos publikáción. Kétszázharminchatról, azaz az értekezések két százalékáról kiderült, hogy közönséges csalás, hamisítvány vagy másokéról másolták le. Közel ezerről pedig megállapította, hogy erősen kozmetikázottak.
A kísértés óriási. A sok publikált eredmény és siker nem csak a kutató, de az őket foglalkoztató egyetemek és intézetek hírnevét is növeli. Amíg csak a jó szándékú szponzorok számláiról jogtalanul leemelt támogatásokról van szó, az belefér a gátlástalan ügyeskedés kategóriájába. De amikor az ígért egészségjavítást nem hozó, sőt a szervezetre káros gyógyszerek kerülnek reklámozásra és a patikákba, akkor bizony már nem lehet legyintéssel napirendre térni a csalások felett.
A jelenség oka, hogy általánossá vált az a szemlélet, amely szerint eredményességet a publikációk számával mérik. A megbízók rendszerint a minőség elé helyezik a mennyiségi szempontot. Ráadásul a médiát is elsősorban a látványos felfedezések érdeklik, nem pedig a fontos, ám meglehet, unalmas aprómunka.
