Hogyan értik a kutyák a szavakat

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi beállítódása lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni.

A kutyák meg tudják különböztetni a különböző beszédhangokat (például “k”, “u”, “ty”, “a”) és vannak hasonlóságok a szavak idegi feldolgozásában kutyák és emberek között. A legtöbb kutya ennek ellenére csak kevés szót képes megtanulni élete során még akkor is, ha emberekkel együtt, emberi nyelvi környezetben él. Ezért Magyari Lilla posztdoktori kutató és kollégái azt vizsgálták, hogy mennyire figyelnek a kutyák a beszédhangok közötti különbségekre, amikor szavakat hallgatnak.

Do as I do – kutyakiképzés

Ahhoz, hogy ezt az hipotézist tesztelni tudják, a kutatók kifejlesztettek egy eljárást arra, hogy fájdalom- és beavatkozás-mentesen mérni tudják éber, nem betanított, családi kutyák elektromos agyi aktivitását. A kutatásban is gyakran használt módszer az elektroenkefalográfia (EEG), amit csillapított, alvó vagy éber, de betanított kutyákon is sikerrel alkalmaznak. De ebben a kutatásban olyan éber kutyákat vizsgáltak, akik semmilyen tréningen vagy beavatkozásban sem vettek részt.

A kísérletet az idegtudományi laborban folytatták le, ahol a kutyák gazdáikkal együtt voltak jelen. Először a kutya szabadon mozoghatott a laborban, majd a kísérletvezetők megkérték a gazdát, hogy foglaljon helyet egy matracon, ahol a kutyája is mellé tud feküdni, mintha pihennének. Majd a kísérletvezetők tapasszal rögzítették az elektródákat a kutya fejbőrén. Amikor az elektródák felkerültek, a kutyáknak szavakat játszottak le hangszórókból. A szavak között volt olyan instrukció, amit ismertek (például: “gyere”), volt az instrukciókhoz hasonló, de értelmetlen szó (például: “gyare”) és volt teljesen más értelmetlen szó is.

Csányi Vilmos kutyaakadémiája

A kutyák agyi aktivitása azt mutatta, hogy a kutyaagy gyorsan megkülönböztette egymástól az ismert szavakat a nagyon különböző értelmetlen szavaktól már 200 millszekundummal azután, hogy a kutyák meghallották a szavak kezdetét. Ez a hatás hasonló a humán eredményekhez, amelyek szerint az emberi agy már a szavak kezdete után néhány száz millszekundummal eltérően válaszol a jelentésteli és az értelmetlen szavakra.

A kutyák agya ugyanakkor nem különböztette meg egymástól az általuk ismert szavakat azoktól az értelmetlen szavaktól, amelyek csak egy hangban különböztek. Ez az eredmény a 14 hónapos csecsemőkkel végzett vizsgálatok eredményeivel áll összhangban. A csecsemők ugyanis 14 és 20 hónapos kor között kezdik el hatékonyan feldolgozni a szavak fonetikai részleteit, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a szókincsük kifejlődjön.

A kutyaetológia kulisszatitkai

 

Facebook hozzászólások

You may also like...