In memoriam Arthur C. Clarke
Szomorú évfordulóhoz érkezett a világ kereke a mai napon; öt éve már, hogy meghalt Arthur C.Clarke.
Az író nem csupán a sci-fi rajongók számára volt szinte legenda; halála után a NASA egy közleményben emlékezett meg munkásságáról, kiemelve Clarke műveinek, szellemi örökségének az űrhajózásra, űrkutatásra, a társadalomra, a gazdaságra és az emberi gondolkodásra gyakorolt hatását.
Az angliai Somersetben, Mineheadben született 1917 decemberében. Írói készségeit már korán próbára tette az iskolaújságban, majd miután tanulmányai végeztével Londonba költözött, hamar felfedezte magának a sci-fi rajongói klubok nyújtotta publikálási lehetőségeket. Írásaira nem csupán a tudomány és a fantasztikum elegyítése volt jellemző, hanem a szatirikus hangvétel is.
A második világháborúban a brit légierőnél szolgált, és egy korszakalkotó találmány, a radar kezelésére oktatta a katonákat. Leszerelés után befejezte tanulmányait, ledoktorált matematikából, és fizikából, később tagja lett a Brit Bolygóközi Társaságnak, melynek kiemelkedő szerepe volt a brit, és a nemzetközi űrkutatásban.
A ma már olyan természetesnek tűnő távközlési műholdak ötlete is Clarke fejéből pattant ki; találmányairól írt cikkünket itt olvashatjátok.
A geostacionárius pálya felvázolásával körülbelül egyidőben az Astouding Science Fiction című amerikai magazin leközölte Kibúvó című novelláját, mellyel Clarke megkezdte profi írói pályafutását.
Korai munkáinak finom gúnya azonban az ötvenes években megjelent regényeiben – pl. A Mars titka, Szigetek az égben-, nem mutatkoznak, sokkal nagyobb hangsúlyt kap bennük a tudományos ismeretterjesztés.
Stanley Kubrickal közös “gyermekének” a 2001. Űrodisszeiának ötlete -melynek Ligeti György zeneszerző révén magyar vonatkozása is van-, már az 1951-ben publikált Az őrszem című novellájában megtalálható.
Többévnyi ismeretterjesztő munka után mondhatni Kubrick vezette vissza Clarke-ot a science-fiction tematikájához. A film azóta ikonikussá vált, a tudományos-fantasztikus filmtörténelem részévé; Clarke következő regénye a Randevú a Rámával már bestseller lett, nemzetközi díjakat nyert vele. A Birodalmi Földben új téma került az író érdeklődésének középpontjába; az abban hirdetett teljes egyenjogúság, mely nem lehet nemi és faji identitás, és orientáció függvénye, a hetvenes évek végén korántsem volt annyira magától értetődően természetes, mint azt manapság gondolnánk. A regény szociológiai vonatkozásai nem csak újszerűek, de szokatlanok is voltak Clarke munkásságában, hiszen -mérnök énjéhez hűen-, történeteiben addig inkább az ismretterjesztésre, és a technológiára helyezett nagyobb hangsúlyt.
Az Űrodisszeia történetének továbbgondolása, majd a folytatások megírása után a szerző egészsége megromlott, tolószékbe kényszerült, s bár ötletek sokasága várt még megvalósításra, Clarke teherbírása, és munkaképessége már nem volt a régi. Munkájában eleinte Gentry Lee, a NASA egyik mérnöke segítette – így születettek meg a Randevú a Rámával folytatásai, valamint a magyarul tavaly kiadott Bölcső. Az ezredfordulón kollégája, a méltán világhírű angol sci-fi író, Stephen Baxter segítségét kérte, akivel abszolut megtalálta a közös hangot. Együttműködésük négy kötetet eredményezett, köztük az Űrodisszeiákra reflektáló Időodisszeia-trilógiát (Az Idő Szeme, Napvihar, Elsőszülöttek).
Clarke sosem felejtette el, honnan indult, hogy milyen nehéz a kezdő írók helyzete, ezért alapította meg az Arthur C. Clarke-díjat, amely az előző évben Angliában megjelent legjobb SF-regényt jutalmazza, a presztízs mellett nem csekély összegű pénzzel (ez kezdetben 1000 font volt, majd 2001 óta mindig az évszámmal megegyező összeg).
Utolsó befejezetlenül maradt munkáját, a Végső bizonyítást egy olyan kollégája vette értő kézbe, ki maga is méltán nevezhető a science-fiction klasszikusának; a Hugo-, és Nebula díjas SF Nagymester, a hajlott kora ellenére máig aktív Frederik Pohl.
A cikk írójának személyes megjegyzése:
Jómagam már kiskamasz koromban találkoztam Clarke munkáival. Pár évvel ezelőtt pedig, ha jól emlékszem 2010-ben-, egy tudományos-fantasztikus irodalmi teszt egyetlen helyes megfejtőjeként megkaptam A város, és a csillagok című Arthur C. Clarke regényt, melyet azóta is nagy becsben őrzök.
Talán, mert nem pénzért vettem, hanem annak az közel huszonhét évnek köszönhetően jutottam hozzá, melyet többek között Clarke regényeinek olvasásával töltöttem el.
Megveszekedett sci-fi rajongóként megtiszteltetés számomra a Clarke-életmű kiadójánál dolgozni.
A poszt írása közben több helyen szembesültem azzal, hogy a 2001. Űrodisszeia akkori közönsége értetlenséggel fogadta a filmet, és őszintén szólva, ma is ritkán találkozom olyannal, aki ne nézne rám értetlen tekintettel, ha megemlítem.
Egyet tudok.
Az Alien királynőn kívül egyetlen filmes élmény töltött el iszonyú feszültséggel, már-már elemi rettegéssel; HAL 9000 néma, “süketítő” csendben világító, égő, piros szeme.
Kovács Rhewa Andrea
A kiadó ajándéka a szerzőt kedvelőknek:
