Van az a pillanat, amikor egy történet egyszer csak megszületik.
Nem hosszú tervezés, nem tudatos építkezés előzi meg, hanem egy villanás – egy gondolat, ami nem hagy nyugodni. Uicz Nikoletta számára A sötétség hajnala pontosan így indult.
A regény a tudomány és a filozófia határán mozog, és olyan kérdéseket feszeget, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, még ha ritkán is állunk meg igazán végiggondolni őket: mi a valóság természete, mi van az érzékelésünk határain túl, és hogyan kapcsolódik össze a racionális világ a megfoghatatlannal?
Ebben az interjúban Mund Katalin a szerzővel beszélget az írás kezdetéről, inspirációkról, kozmológiáról – és arról a belső kényszerről, ami végül könyvvé formál egy gondolatot.
A könyv már előrendelhető – Várható megjelenés: 2026. április 15.
Olvasd el a beszélgetést, és nézz be egy kicsit a történet mögé.
Interjú Andrej Shapovalovval
A beszélgetőpartner: Vlagyiszlav Tolsztov – Sznob
A nemrég elhunyt néprajztudós, Oleg Krasevszkij sok éven át tanulmányozta a nganaszanok – a Tajmír-félszigeten élő kis északi nép – hitvilágát. A nganaszanok még „fehér sámánná” is kinevezték. Mennyire lehetséges egy „külsős” embernek sámánná válnia? Ön például képes lenne rá?
Ez teljesen elképzelhető. Elég sok példa van arra, amikor egy más nemzetiségű és kultúrájú ember sámánná válik, beleértve Szibéria őslakosait is. Ez az elmúlt két évszázad során gyakran előfordult, és ma már egész iskolák léteznek, amelyek a legkülönbözőbb embereket tanítják meg a sámánizmusra. Egyes sámán rítusok és gyakorlatok elsajátíthatók. Én is megtanultam néhányat, ha tovább gyakoroltam volna, talán magam is sámánná válok, de nyilvánvalóan alacsonyabb szinten.
Más kérdés, hogy mennyire lesz sikeres egy ilyen sámán tevékenysége, és miben tud majd segíteni az embereknek. Ez elsősorban a társadalmi bizalomtól, elfogadottságtól függ, továbbá az adott ember személyes kvalitásainak és felelősségtudatának a kérdése, aki sámán szeretne lenni.
Mindenesetre sámánnak lenni nem egy hivatás, ez egy életforma, amely hatalmas mentális állóképességet és kiemelkedő személyes tulajdonságokat igényel.
Mesélje el, hogyan jutott el ehhez a témához — a szibériai sámánizmus kutatásához?
Rövid válasz a könyvből: a szellemek vezettek ide. Tehát ez véletlenszerűen történt, fokozatosan ismerkedtem meg a témával.
A sámánsággal először egy egyetemista évfolyamtársam ismertetett meg, akivel a múzeumban dolgoztunk együtt, aztán teljesen véletlenül egy 20. század eleji sámánfotó-gyűjteménnyel volt dolgom, majd szintén véletlenül találkoztam egy valódi sámánnal, majd sorban következtek további események… Hosszú ideig csak figyeltem, majd egy ponton működésbe lépett az „iskola” és a kutatói kíváncsiság. Mindent elkezdtem rögzíteni, az anyagokat összegyűjteni és elemezni.
Kinek szól a könyve? Ön szerint érdekes lesz-e elolvasniuk azoknak a sámánoknak, akikről ír? Mit mondhatnak róla, vagy talán már mondtak is?
A könyv a legszélesebb közönség számára készült. Igyekeztem a sámánizmusról egyszerűen írni, hogy mindenki megértse. Másrészt ez tudományos igényességű munka, érdekesnek kell lennie a tudósok, diákok, mindazok számára, akik komolyan elmerülnek ebben a témában. Azok a sámánok, akikről írok, sajnos már nem olvashatják el, de mások számára valószínűleg érdekes lesz. Az „igény szerinti populáris sámánizmus” most nagyon elterjedt, és a kezdő sámánok, amennyire tudom, szakirodalmat és népszerűsítő könyveket is olvasnak. A 1990-es években találkoztam olyan sámánokkal, akik bekezdésenként idézték a néprajzi könyvekben olvasottakat.
Ön szokatlan gyakorlatokról, rituálékról, szertartásokról ír. Személyesen Önt, mint a téma kutatóját, mi lepte meg a legjobban?
Engem leginkább a monotonitás és annak az érzetnek a hiánya lepett meg, hogy egy valóságos csoda történik a szemem előtt. A szertartás mindig nagyon hosszú ideig tart, a cselekmény lassan bontakozik ki, mintha fokozatosan magába szippantana. Nincs éles határ a fizikai valóság és a spiritualitás között. Valami látszólag teljesen hétköznapi történik, és észre sem veszed, hogy a szertartás már folyamatban van, és a része vagy.
Csak a végén válik világossá, hogy véget ért, és mintha visszazökkennél a mindennapi életbe. Ehhez nagyon hosszú ideig nem tudtam hozzászokni.
A könyvében az úgynevezett „sámánbetegségről” is említést tesz, amikor az ember úgy érzi, hogy szellemek költöztek a testébe, és ezek befolyásolják az egészségét. De mindezt az orvostudomány szempontjából is meg lehet magyarázni, meg lehet nevezni a tüneteket, meg lehet határozni a konkrét betegséget. Önnel azonban személyesen előfordult a kutatásai során, hogy találkozott olyan esetekkel, amelyeket tudományos szempontból nem lehet megmagyarázni? Egyszerűbben fogalmazva: tanúja volt-e valaha valamilyen csodának, amelyet egy sámán mutatott be?
Úgy tűnik, hogy a modern orvostudomány szintjén minden betegséget diagnosztizálnak és kezelnek, de a gyakorlatban sajnos ez nem így van. Különösen igaz ez a mentális rendellenességekre. A sámán betegsége nagyon gyakran a pszichoszomatikától függ. Itt nagyon fontos megérteni, hogy azok, akik hisznek a szellemekben és a sámánizmust gyakorolják, egy másik — ú.n. mitopoétikus — valóságban élnek, ahol a megszokott logikai összefüggések nem működnek. Ők maguk értelmezik a betegséget, és így nem mindig hisznek az orvosoknak. Nem szabad elfelejteni, hogy a sámánizmus egy hagyomány és hit, amelyet követnek anélkül, hogy figyelembe vennék a többi racionális tényezőt.
Ami a csodákat illeti, igen, láttam ilyeneket. De ezek nem holmi repülő tehenek vagy lépkedő hegyek. Egészen egyszerű események, amelyeket személy szerint nem tudok tudományos szempontból megmagyarázni. Néhányról írtam a könyvemben is, másokról nem. A legegyszerűbb, megmagyarázhatatlan dolog az, amikor a sámán nagyon konkrét dolgokat mond egy ismeretlen emberről, amelyeket egyáltalán nem tudhat róla. Egyszer például tanúja voltam annak, ahogy egy sámán egy külföldivel dolgozott, aki sámánizmust akart tanulni. A sámán egyszerűen kavicsokon jósolt, és hirtelen azt mondta, hogy az illetőnek terhes felesége van, és néhány hónap múlva fia születik. Amikor kijöttünk a sámántól, megkérdeztem, valóban terhes-e a felesége. Ő megerősítő választ adott, és elmagyarázta, hogy este fel kell hívnia a feleségét, mivel éppen ma megy ultrahangra. Este a nő megerősítette, hogy fiú lesz. Nincs semmilyen magyarázat rá, hogyan tudhatta ezt a sámán. Később még sokszor találkoztam ilyen nagyon pontos és konkrét „látomással” a múltról, többek között rólam is.
Most az oroszországi társadalomban egyre többet beszélnek a misztikáról, nő az érdeklődés a különböző pogány kultuszok iránt, beleértve a sámánizmust is. Ön hogyan viszonyul a régi kultuszok iránti érdeklődés divatjához?
A misztika, az ősi kultuszok és idegen istenek iránti érdeklődés éppen az emberek belső hitét bizonyítja a csodákban. Nem találják meg a csodákat a mindennapjaikban és a megszokott vallásokban, ezért másutt keresik. A legtöbb társadalomban sok olyan ember él, akik hisznek abban, hogy léteznek a Földön olyan helyek, ahol minden sokkal jobban el van rendezve, és a kozmikus vagy misztikus erők termékeny hatást gyakorolhatnak az életükre. Ez persze nagymértékben függ az emberek személyes problémáitól és attól, hogy mennyire tudnak megbirkózni velük a valós életben. Mindig vannak emberek, akik hisznek abban, hogy az új vagy régi hit csodát tesz velük, és nekik maguknak semmit sem kell tenniük ezért. Az ilyen emberek száma rendszerint a társadalom nehéz időszakaiban, nagy változások és csalódások korában növekszik. Ez jól látható volt az 1990-es években. Le kell szögezni, hogy a tömegmédia felkapja és kihasználja ezt a tendenciát, és olajat önt a tűzre. Ebben nincs semmi rémisztő, a csodába vetett hit végül is nem rossz, a misztikát kedvelők számának növekedése pedig átmeneti jelenség.
Tudna további tudományos-ismeretterjesztő könyveket ajánlani ebben a témában?
Természetesen most mindenkinek elsősorban a saját könyvemet ajánlom, ezen kívül pedig a klasszikusokat: Vlagyimir Baszilov „A lelkek kiválasztottjai” és Zenon Koszidovszkij: „Amikor a nap isten volt”.
