Interjú és sztorizgatás Dévényi Tibi bácsival!

„Mi az a retró? Egy életérzés, nosztalgia a múlt iránt, amikor azt hisszük, hogy boldogok voltunk, pedig nem is igaz, hiszen az idő mindent megszépít.”

Ezekkel a szavakkal kezdődik Tibi bácsi interjúkötete, és még ennél is több, idézhető szöveggel fog találkozni az olvasó.

 

A Galaktika magazinban többször is publikált Dévényi Tibor (biokémikus, sci-fi író) aki a jövőről írt, most pedig itt van nekünk Tibi bácsi, aki a múltba vezet minket, minket egy kalandos utazásra.(G=Galaktika, TB=Tibi bácsi)

 

G: Minek apropóján jött az interjúkötet ötlete? Sikerült minden izgalmas sztorit elmesélnie, vagy vannak még megtöltendő üres oldalak?

 

TB: Mikor a Retró Rádióban elindult a műsorom a Három kívánság (2018 október 6-a óta fut a rádióadón), rengeteg sztori jött elő, amit érdemes megosztani mindenkivel. Azonban a szó elszáll, az írás megmarad. Innen pedig már egyenes út volt, a kötet megjelenése felé. Lukács Gabriellával (a könyv szerkesztője) minden héten összeültünk egy vendéglőben vagy étteremben, nekem pedig csak emlékeznem kellett és mesélnem. Meg persze enni egy jót.

 

G: Másik szenvedélye a sztorizgatás mellett, az ételek. Milyen éttermekbe zajlottak az interjúk, véletlenül kiválasztottak vagy volt valami konkrét elképzelés ezen a téren?

 

TB: Mindegyik fejezet egy recepttel kezdődik. Olyan retró ételek receptjeivel, amik olyan jó ételek, hogy meg kell őrizni, az elkészítésük módját. A gasztronómia olyan gyöngyszemei, mint a velős csont Kéhli-módra, vagy a Rétes Csárda (Monorierdő) töpörtyűs pogácsája. Ezeket érdemes megőrizni, nem csupán azért, mert finom és jó ételek, de rengeteg történet kapcsolódik hozzájuk. A Kéhli Vendéglőben Krúdy asztalánál ülve eszembe jut Latinovits, ahogy a Szindbádban húst levest evett, vagy az ablakon kinézve látom azt a tölgyfát, ahol szüleim megismerkedtek. A vendéglők és a receptek kiválasztása tehát igen, teljesen tudatos volt. Ne menjenek ki a divatból ezek a retró kaják.

 

G: Szívesen írna, esetleg írt is valamilyen fiktív történetet? Akár egy humoros sci-fi regényt?

 

TB: Annyi minden történt velem, Életműíjat kaptam, több sikeres televíziós műsort vezettem, találkoztam elképesztő pop és rock ikonokkal, a Retró Rádió másfél milliós hallgatottsággal rendelkező műsora, már jutalomjátéknak számít. Ami pedig az írást illeti, hadd idézzem Márai szavait:

 

„Annyi tehetséges író van, én már nem vagyok, csak figyelmes.”

 

G: Kiknek ajánlaná a kötetet, vagy minden korosztály együtt tudja élvezni?

 

TB: Nagyjából száz sztorit sikerült, a kötetben elmesélnem, és bárkit érdekelhet a húsz évestől a nyolcvan évesig. A retró nem ismer korosztályt. Az általam tartott retró bulikon a fiatalok pont úgy tudják a szövegeit a régi daloknak, mint a szüleik és nagy szüleik, és azt is tudják, hogy ezekre a számokra lehet a legjobbat bulizni.
A vicces történetek, ugyanolyan viccesek lesznek száz év múlva is. Egy jó Kabos poén, egy idézet bármelyik filmjéből ugyanannyira szórakoztató lesz, mint amikor először hallotta a közönség.

G: A fiatalokat ugyanúgy érdekelheti, hogyan fogtam kezet Rákosival vagy Kádárral, mint azt, az idős embert, aki már hallotta a történetet. Olyan sztorik ezek, amelyeknek érdemes fennmaradniuk. Megidéznek egy korszakot, amely egyre szebbnek tűnik, minél távolabbról nézünk rá. A fiatalok megismerik az élét, és a vidámságát is, a korom béliek pedig visszaemlékeznek, milyen örömteli emléket tudnak felidézni a történeteim által.

 

Aki szívesen olvasna érdekes, vicces sztorikat, régi recepteket és vágyik a retró élményre, annak mindenképpen ajánlott a “Mikrofon a húslevesben: Retró sztorik Tibi bácsival”!

A könyv, 2019. áprilisában jelent meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...