Interjú José Antonio Cotrinával, a Vörös Hold ciklus szerzőjével
José Antonio Cotrina a spanyol fantasy fenegyereke mesélt arról hogyan lett író, miként hatott munkásságára Clive Barker művészete és hogyan született meg a Vörös Hold ciklus alapötlete és története.
Mund Katalin: Mikor jött rá, hogy író szeretne lenni? Hogyan vált íróvá?
José Antonio Cotrina: Gyerekként kezdődött, mint sok más írónál. Akkoriban történeteket meséltem magamnak, amit a játékaimmal el is játszottam. Kedvenceim az űrhajósok voltak, szkafanderekben, lézerpisztolyokkal. Emlékszem, hogy volt egy robotunk is, amely gombokat lőtt ki a mellkasából. Amikor velük játszottam, teljesen elfeledkeztem a körülöttem lévő világról: a házunk szobáit veszélyes idegen lényekkel benépesített helyeknek képzeltem, vagy hatalmas űrhajóknak. Egy nap, miközben a házam melletti parkban játszottam, olyan szerencsétlenül estem le az egyik fáról, hogy eltörtem a karomat és a lábamat. Három hónapig szobafogságban feküdtem. Nem tudtam futkározni a játékaimmal, nem mászhattam az ágyak alá, és nem ugráltathattam a babáimat polcról polcra. És akkor elővettem egy jegyzetfüzetet és egy ceruzát, és elkezdtem leírni a babáim kalandjait. Így született meg az első regényem, amelyet magam is illusztráltam. Még mindig van egy példány belőle a fiókban, és nos… hát azt kell hogy mondjam, elég szörnyen sikerült. De így kezdődött.
Azóta sem álltam le, minden játékként indult, és még a mai napig játszom. A történetmesélés számomra nagyon hasonlít a varázslásra.
K.: Teljes állasú íróként dolgozik, vagy van egyéb munkája is?
A. C.: Olykor kombinálom az írást más feladatokkal, amelyek szintén az irodalomhoz kapcsolódnak. Például segítek a nálam kevesebb tapasztalattal rendelkező íróknak a szövegeik kidolgozásában, a regényeik megírásában. A tanítás révén nagyon sokat lehet tanulni is.
Most kombinálom az írást a fantasztikum népszerűsítésével is. Egy ideje a párommal együtt (Gabriella Campbell, szintén író) kéthetente hírleveleket írunk az ún. „Furcsa és Csodálatos” (https://lomaravilloso.com/) műfajról, amikben megpróbálunk odafigyelni és rámutatni a minket körülvevő fantasztikus dolgokra.
K.: Honnan jött a Vörös Hold ciklus ötlete? Mi inspirálta önt?
A. C.: Engedje meg, hogy csak félig válaszoljak erre a kérdésre, mert a trilógia kiindulópontja és lényege, amire a második kötetben derül fény, az egész történetet spoilerezné. Minden történetemet szinte már kényszeresen megtervezem, mindig tudnom kell, merre tartok, és mi lesz a történet vége. Szeretem a késleltető elemek használatát, ám ehhez előre alaposan át kell gondolnom a történetet. Nagyon hálás feladat így dolgozni. Büszkeséggel tölt el, amikor valaki jön, és elmondja nekem, hogy a Samhein aratását újraolvasva egy sor olyan nyomot vagy utalást talált, amelyeket eredetileg figyelmen kívül hagyott, most viszont már látja, hogy előrevetítette az eseményeket. Tehát nincs más választásom, mint elrejteni, mi volt az eredeti ötlet, amely az egészet elindította. Nem akarom senkinek elrontani a meglepetést.
A Samhein aratása előtti regényem a La casa de la Colina Negra volt, ami egy varázslatos lények által lakott, kísértetjárta házban játszódik, kissé hasonlóan Bradbury regényéhez (From the Dust Returned). Amikor elkészítettem, még többet akartam, és azt mondtam magamnak: a következő történetem egy elvarázsolt városban fog játszódni. És így apránként elkezdtem megteremteni Rocavarancoliát.
K.: Már a kezdetektől fogva úgy tervezte, hogy trilógia lesz?
A. C.: Az igazság az, hogy nem. Először csak egyetlen könyvet terveztem, de amikor már majd ötszáz oldalnyit írtam, és még a történet feléig sem jutottam el, akkor rájöttem, hogy rosszul számoltam. Mert egy dolog az, hogy a fejemben nagyon világos a történet, amelyet el fogok mondani, és egészen más az, hogy tisztán lássam, milyen hosszú lesz. Ebben, beismerem, kicsit szétszórt vagyok. Soha nem sikerül pontosan előre elterveznem. Úgy döntöttem, hogy átértékelem a helyzetet, és rájöttem, hogy a leglogikusabb és legértelmesebb dolog, ha trilógiában gondolkodom; nagyon kevés kiadó merte volna bevállalni egy több mint ezeroldalas könyv kiadását (ami végül kétezer oldal lett). Megkerestem a legkézenfekvőbb helyet, ahol megszakíthatom a történetet, így született a Samhein aratása.
K.: Ki a kedvenc karaktere a regényben? Mikor és hogyan dönt arról, hogy ki fog meghalni, és ki marad életben?
A. C.: Az első kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Nehéz kiragadnom egyetlen szereplőt, pláne egy ilyen összetett regényben. Szeretem Brunót és Adriant, mert olyan hatalmasat változik a személyiségük, ahogy a történet kibontakozik, hogy az olvasónak nehéz lesz felismerni őket az elején megjelenő karakterekben. Nagyon szeretem Natalia figuráját is. A „szörnyek” közül, amelyek Rocavarancoliát uralják, meg kell említeni Esmaelt, a bérgyilkosok karizmatikus urát, vagy magát Denéstort, a királyság démiurgoszát.
A szereplők halálát és túlélését illető döntéseket a regény cselekménye diktálta, nem volt véletlenszerű, mindannyian hozzátesznek valamit a történethez. A gonosz nyelvek azt mondják, hogy szeretem megríkatni az olvasóimat, és be kell vallanom, hogy igazuk van. Ha az olvasót egy karakter elvesztése miatt szomorúvá tudsz tenni, akkor elérted írói célodat. A semmiből létrehozol valamit, amivel képes vagy érzelmileg befolyásolni azt, aki elolvassa a művedet. Ezért is mondom azt, hogy a történetek elmesélése varázslás.
K.: Miért szereti a horrort, különös módon a gyermek és ifjúsági irodalomban?
A. C.: Szeretem a horrort az irodalomban. A legnagyobb hatással Clive Barker volt rám. A Books of Blood sorozattól eldobtam az agyam. De volt egy másik könyve is, amely teljesen megváltoztatta a fantasztikus irodalomról alkotott felfogásomat. A Korbácsról beszélek. Ebben találtam valami újat, mert ez a regény tökéletes elegye a horrornak és a fantasynek. Olyan volt, mint egyfajta kinyilatkoztatás. Éreztem, hogy ilyet akarok írni.
Szinte mindenben, amit írok, vannak horrorelemek. A horror mindig vonzza a fiatalokat, legalábbis minket anno vonzott, és nem hiszem, hogy ez változott az idő múlásával. A szédülés, az ellenőrzés alatt álló félelem érzése, amelyet az irodalom ad (természetesen más médiához hasonlóan), különös ízvilágot kölcsönöz. A Vörös Hold ciklusban sok a horrorisztikus rész, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy ez lényegében szörnyek története.
K.: Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy, habár szereti a fantasyt, eléggé szkeptikus a mágiával szemben. Miért szereti ezt a zsánert, ami tele van mágikus elemekkel?
A. C.: Ez igaz. Meglehetősen hitetlen vagyok a paranormális jelenségekkel szemben. Hiszek az emberiségben, és abban, hogy az ember sok mindenre képes, a tudományban és a fejlődésben, de nem hiszek szellemekben vagy más babonákban. Lehet, hogy paradoxnak hangzik, de talán épp ezért szeretem a fantasztikus irodalmat. Szerintem az embert a képzelete, a fantáziája és az álmodásra való képessége tette naggyá. A képzelőerő fajunk fejlődésének egyik kulcsa. Szeretem azokat a történeteket, amelyek azzal játszanak, ami nem létezik, és néhány pillanatig valószerűvé teszik azt, ami irreális. A csodálkozást keresem mind az általam olvasott, mind pedig az általam írt könyvekben.
K.: Min dolgozik mostanában?
A. C.: Érdekes módon most a Vörös Hold ciklus epilógusán dolgozom. A trilógia lezárása után sok olvasó új történeteket kért tőlem Rocavarancoliáról. Néhányan azt akarták, hogy mutassam be a királyság múltját, másokat nagyon érdekelt, hogy mi történhet a Hold árnyéka, a sorozat legújabb könyve után. Annak érdekében, hogy kielégítsem a kíváncsiságukat, és azért is, mert nagyon szerettem ezen a regénytrilógián dolgozni, az elmúlt években több szöveget írtam ebben az univerzumban, néhány a múltban játszódik, mások pedig az utolsó könyv utáni eseményekről szólnak. Jelenleg ezeket rendezem össze, és újakon is dolgozom. Szándékomban áll egy további kötet kiadása, amely tartalmazza az összes ilyen írást. Már címe is van: Coda.
K.: Van bármi olyasmi, amit szívesen elmesélne a regényről, valami, amit még soha nem kérdeztek meg öntől?
A. C.: Hogy őszinte legyek, nem jut eszembe olyan kérdés, amit még nem tettek fel. Tudja, miért? Éveken keresztül működtettem egy fórumot, amit többek között annak szenteltem, hogy az olvasók kérdéseket tegyenek fel a könyvekkel kapcsolatban. Szétszedtek a sok kérdéssel! Mindent tudni akartak a legapróbb részletekig! Mondok néhány példát:
„Van olyan kémiai elem, amely nincs jelen a Földön, és jelen van a Rocavarancoliában? Ha igen, milyen tulajdonságokkal rendelkezik?”
„Amikor egy lény átalakul, megváltoznak-e a lény szervei is abban a testben, amellyé átalakul? Van tehát valamilyen szervérzékelője, vagy ez ösztönös?”
„A Tanácsban vannak olyan tisztségek, mint a Királyság Hadseregparancsnoka (Lady Tear), a Bérgyilkosok Ura, az Altabajatorre letétkezelője, a kormányzó stb. De… milyen pozíciót tölt be a többi tag?”
Mielőtt elbúcsúznánk, szeretném megköszönni az interjút. És szeretnék köszönetet mondani minden magyar olvasónak, aki elég bátor ahhoz, hogy be merjen lépni Rocavarancoliába. Remélem, élvezni fogják a könyveket!
