Kevin Feige szerint eljött a női szuperhősök ideje a Marvelnél

A Marvel iszonyú sokat tett a szuperhősös filmekért, legtöbb fontos karakterük azonban férfi. Vasember, Amerika Kapitány, Pókember és a többiek mind megkapták a maguk kis szóló filmjüket, 2008 óta azonban nem volt még egy olyan filmje se az ismert képregénygyárnak, amelyben egy maskarás hősnő volt az egyedüli főszereplő. 2019-ben jön a Captain Marvel, aztán rebesgetik még a Black Widow filmet is, Kevin Feige szerint pedig ezek az alkotások megnyithatják majd az utat a többi női szuperhős előtt is, hogy saját egész estés mozikban szerepeljenek.

Várom már azt az időt, amikor az emberek nem kapják majd fel a fejüket arra, hogy egy szuperhősös filmben nő a főszereplő. Hanem inkább azt kérdezik majd magukban, hogy miről fog szólni a film? Honnan jön ez a karakter? – árulta el Kevin Feige, a Marvel stúdió elnöke, aki azt is hozzátette, az olyan filmek, mint mondjuk a Catwoman azért nem működtek anno, mert nem voltak jó filmek. Nem pedig azért, mert női főhősük volt.

Az újítást egyébként a Marvel már idén megkezdte, hiszen az Ant-Man 2-ben az Evangeline Lilly-féle Wasp már kvázi főszereplő volt. Kiderül, hogy meddig kell várni az MCU-ban egy hasonló áttörésre, mint amit a DC Wonder Womannel össze tudott hozni.

Facebook hozzászólások

You may also like...