Kitiltották a cosplay fegyvereket a Phoenix Comiconról

A Phoenix Comicon nevű rendezvényt 2002 óta tartják meg Arizonában, az esemény pedig a legtöbb geek találkozóhoz hasonlóan a videojátékok, a filmes és sorozatos tartalmak mellett a cosplayesekre épült. A napokban azonban hatalmas balhé ütötte fel a fejét, ugyanis egy 31 éves férfit letartóztattak, mert a Comiconra be akart vinni több lőfegyvert, kést és egy shotgunt – a USA Today értesülései szerint. Ennek az eredménye pedig nem más lett, mint hogy kitiltottak a conról minden fegyverre hasonlító tárgyat, így ha valaki mondjuk Soldier 76-nek vagy jedinek öltözött, akkor mind a puskáját, mind pedig a fénykardját kinn kellett hagynia.

A tiltás szigorú volt, de azért egy-két helyen meg lehetett kerülni, aki mondjuk varázslónak öltözött, az bevihette magával a pálcáját, valamint a Mary Poppinsok is jól jártak, mert nem kellett kinn hagyniuk nekik sem az esernyőjüket. A Comicon szervezői kiraktak fémdetektorokat is, nehogy véletlen egy újabb őrülttel gyűljön meg a bajuk.

A legdurvább az egészben, hogy az ámokfutó a Punishernek képzelte magát és rendőrökre támadt volna, illetve a hatóságok találtak nála egy jegyzetet, mely szerint a Mighty Morphin Power Rangers sztárja, Jason David Frank lett volna a fő célpontja.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?