Last minute ürutazás

Ma a világűrbe csak a komoly követelményeknek megfelelő, kiváló képzettségű asztronauták juthatnak ki, na meg a milliárdjaikat unalmukban számlálgató gazdagok. De ez hamarosan, akár ebben az évben meg fog változni. Bárki átlépheti az űr hivatalos határát potom 20-40 millió forint ellenében.

Jó, annyira talán nem potom összeg, de még mindig elenyésző a korábbi árhoz képest. Eddig hét ember járt a Nemzetközi Űrállomáson. A civil asztronauták 8-15 nap közötti időszakot töltöttek kint, amiért 20-40 millió dollár közötti összeget tettek le az asztalra.

A Nemzetközi Űrállomás egy Szojuz fedélzetéről fényképezve.

Az első utas Dennis Tito amerikai üzletember volt. A komoly pénzt, ahogyan utána mindenki a Virginia államban bejegyzett Space Adventures számára utalta át, akik az Orosz Űrhajózási Ügynökséggel állnak szerződésben. Az úttörők között találhatjuk hazánk szülöttjét, Charles Simonyit is. Ő két alkalommal tette tiszteletét az ISS-en, ezzel a második magyar, aki valaha elhagyta bolygónkat.

Charles Simonyi, a magyar űrturista első utazása alkalmával.

Az első generáció ideje azonban már lejárt, 2009 óta nem járt turista az állomáson, pedig azóta felszereltek egy majdnem egy méteres ablakkal rendelkező kupolát, amelyből tökéletes kilátás nyílik a Földre.

A Föld a kupola ablakán keresztül.

További képek az ISS fedélzetéről.

A látványt hamarosan az SS2 vagy a Lynx ablakán kinézve is megcsodálhatjuk.

Az új nemzedék ideje jött most el. Ebben az évben, esetleg a következőben tervezi a Virgin Galactic és az XCOR Aerospace is szolgálatba állítani szuborbitális űrrepülőgépeit, a SpaceShipTwo-t (SS2) és a Lynx Mark I-II-t. A szuborbitális gépek repülésük során átlépnék a bűvös 100 kilométeres határt -a Kármán-vonal- így hivatalosan az űrbe vinnék utasaikat. Maga az űrutazás azonban csak percekig tartana. Arányosan ezért a pár percért nagyobb árat kell fizetni, mint az orbitális pályán töltött napokért, azonban kevés ember tud összekaparni milliárdokat.

A megvalósításhoz közelebb áll a Virgin SpaceShipTwo nevű gépe, ennek már van összeszerelt prototípusa, repülési próbákat is tettek vele. Elődje a  SpaceShipOne leszerelése előtt két alkalommal lépte át az űr határát tesztrepülései során. Korábbi verziójához hasonlóan az SS2 sem képes egyedül felszállni, hordozógép segítségével jut 15.000 méteres indítási magasságba. A jegy 200.000 dollár lesz, rengeteg híresség fizette már be a díjat, köztük Angelina Jolie és Brad Pitt is. Érdekesség még, hogy a tervezett öt gépből álló flotta egyik pilótája Niki Lauda lesz.

A SpaceShipOne repülés közben.

Az SS1 pilótafülkéje a pilóta szemszögéből.

Az SS2 (középen) a White Knight Two hordozóhoz erősítve.

A legnagyobb konkurens az XCORE Aerospace jelentősen olcsóbban nyújtja szolgáltatását. A Lynx Mark I-re 95.000 dollár ellenében felszállhatunk, a Mark II-e 100.000 dolláros díjat számolnak. A minimális eltérés meglepő, tekintve, hogy a Mark I nem lépi át a száz kilométeres határt, a Mark II viszont igen, így szinte érthetetlen ez a csekély különbség.

A Lynx még csak tervrajzon létezik, de már ebben az évben megépülhet.

Magyarázat azért talán van, az első gép valószínűleg már ebben az évben szállíthat utasokat, a fejlettebb változat pedig talán csak évek múlva lesz erre képes. A konkurenssel ellentétben azonban az XCORE gépe kifutópályáról szállna fel, nincs szükség hordozóra. Pénzügyi szempontból viszont hátrányban van, a rivális repülő hat utas szállítására alkalmas, a Lynx pedig csak egy fizető kuncsaftot vehet fel a pilóta mellé, de ő a pilótafülkében ülhetne.

Egy dolog biztos, ma már nem csak a felfoghatatlanul gazdagok ruccanhatnak ki a világűrbe. Újabb és újabb lehetőségek jelennek meg folyamatosan, nem is olyan sokára talán már elég lesz, ha valaki „csak” milliomos.

JB

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?