Lehet, mégsem lesz Szilmarilok sorozat?

Pár napja mindenki Gandalfja (Sir Ian McKellen) még azzal a hírrel kedveskedett a Tolkien rajongóknak, hogy Peter Jackson hamarabb visszatér Középföldére, mint azt gondolnánk. Ám nem sokkal ezután az Oscar-díjas rendező minden reményt összezúzott abbéli kijelentésével, mi is várható majd a Hobbit-trilógia után. A december 2-i sajtókonferencián Jackson jogi indokokra hivatkozva azt nyilatkozta, hogy nem visz több Tolkien művet a vászonra:

„A Tolkien Estate birtokolja a művek jogait, a Hobbit és Gyűrűk Ura filmjogait pedig még a ’60-as évek végén adta el Tolkien professzor – mondta a rendező. – De csak két mű joga lett eladva, egyes-egyedül e kettőé. Tehát a Tolkien társaság hozzájárulása nélkül nem készülhet több film.”

Habár a Hobbit és a Gyűrűk Ura az író legnépszerűbb munkái, Tolkien rengeteg másik történetet is írt Középföldéről, nem beszélve annak előtörténetéről, a Szilmarilokról. Mivel az előző öt film hatalmas siker lett (és küszöbön áll a hatodik, Az öt sereg csatájának premierje), a Tolkien Estate kizárt dolog, hogy most, úgymond kisegítené Jacksont. Nem, nem valószínű.

,,Tolkien egy szörnyeteggé vált, melyet önnön népszerűsége emésztett fel és süllyesztett el korunk abszurditása” – fakadt ki az író fia, Christopher Tolkien még 2012-ben a Le Monde-nak. – ,,Egy hatalmas szakadék tátong a művek szépsége és komolysága, valamint aközött, amivé ez az egész vált, s ez mélyen lesújtott engem. Ez a pénzhajhászat a nullára redukálta a teremtés esztétikai és filozófiai tartalmát. Tehát csak egy választásom maradt: hogy elfordítom a fejem.”

Pedig még októberben egy másik, Beverly Hills-i sajtókonferencián, Jackson lelkesen mesélt az új terveiről:

,,Ez lenne a logikus lépés, hogy ez (a Szilmarilok) legyen a következő” – mondta a rendező. – ,,A Gyűrűk Urában fogtunk egy bő ezer oldalas regényt, és a mozivászonra adaptáltuk három, óriási filmet hozva ezzel létre. Aztán jött a Hobbit, ahol egy gyerekkönyvet filmesítettünk meg; egy töredékét az előbbi grandiózus műnek, és ismét három, irtózatosan hosszú filmet készítettünk belőle.”

Talán még sincs minden veszve, talán Jackson-nak egyszer sikerül megpuhítania a Tolkien Estate szívét, és elkészülhet végre a Szilmarilok sorozat. Addig is, ott van a két trilógia bővített kiadása DVD-n, tehát a rajongók közel 24 órán keresztül élvezhetik a középföldei kalandokat az otthonukban. Az utolsó film december 18-n debütál majd a magyar mozikban.

Jackson pedig hamarosan elkezd ügyködni Az öt sereg csatájának (közel fél órával) hosszabb változatán. Szorítsunk neki!

Az Eye of the Tiber internetes oldal amolyan Hírcsárdásan foglalta össze Jakson grandiózus terveit és a filmre már eddig is jellemző költségvetést: „Jackson ezután fellibbentette a fátylat a Szilmarilokat érintő terveiről, amely Középfölde teremtésével kezdődne, és a Tündék nagy csatáiban csúcsosodna ki, mely az Első Korban zajlott le. Az első film a sorban, körülbelül 2016 nyarán kerülne a mozikba, aztán kétévente (2018-tól 2160-ig) kijönne egy, vagyis összesen 72 rész készülne!

Jackson jelezte, hogy visszatérne az eredeti, Gyűrűk Ura-filmek alkotási hátteréig, miszerint költséghatékony megoldásokat alkalmaznának a kültéri jelentek felvételénél. Ezért a stúdiója felvásárolná Új-Zéland egész szigetét:

”Hosszú távon minden kevesebbe kerülne. Ráadásul, mivel minden a stúdió tulajdona lenne, ott húznánk fel a díszleteket, ahol csak akarnánk. […] Legalább 16 film tartalmazna rendkívüli felvételeket a Tündék különböző néptáncairól, és, bár minél kevesebbet szeretnék elárulni, például a 49. rész alcíme az lenne, hogy: Gandalf pipázik.” – írta nem kevés iróniával az Eye of the Tiber.

Bósa Diána

Kapcsolódó linkek:
http://www.eyeofthetiber.com/2014/10/07/peter-jackson-announces-plans-for-72-part-movie-series-of-the-silmarillion/
; http://konyves.blog.hu/2014/12/04/a_csalad_engedelye_nelkul_nem_keszulhet_uj_tolkien-film; http://www.independent.co.uk/arts-entertainment/films/news/the-hobbit-no-more-tolkien-films-after-the-battle-of-the-five-armies-says-peter-jackson-9899935.html

Facebook hozzászólások

You may also like...

3 hozzászólás

  1. solymosgyu szerint:

    azért készítse el a többit is. Vagy legyen metró film. És én szeretném látni a többi mű filmjeit is. Az elveszett mesék könyvét.

    • benyo47 szerint:

      ,,Egy hatalmas szakadék tátong a művek szépsége és komolysága, valamint aközött, amivé ez az egész vált, s ez mélyen lesújtott engem. Ez a pénzhajhászat a nullára redukálta a teremtés esztétikai és filozófiai tartalmát. Tehát csak egy választásom maradt: hogy elfordítom a fejem.”
      Egy emberöltőnyi kor választ el ifjabb Tolkientől, de attól még igazat adok neki. Az egy másik dolog, hogy kesernyés szájízzel, de el kell fogadnom, hogy korunk első számű médiumaként a film mindent visz, mert rengeteg pénzt hoz. Ettől kezdve teljesen mindegy, milyen rombolást végeznek az eredeti művön.
      Az első trilógiát anno úgy értékeltem, hogy Jackson tisztességes filmet csinált a LOTR könyvekből. A Hobbitokat még nem láttam, de vélhetően ez már a sorozitisz róka esete, bármilyen ragyogó látványvilágot produkál.
      Ami a folytatást és az azzal kapcsolatos cikkszöveget illeti (figyelembe véve, hogy moderáltak már ki innen…), gondolom a cikkíró tréfákt… 🙂

  2. Vian szerint:

    Az egész egy vicc…habár megvárom a 2160 évet..meg kibérelnék az egész országot….aha…

Vélemény, hozzászólás?